Sokszor összenézünk a férjemmel, hogy – bár mindig is szerettünk volna gyerekeket – soha nem hittük volna, hogy gyereket nevelni ennyire nehéz. Következetesnek, türelmesnek maradni, megszabni a határokat, példát mutatni és közben adni magadból, amennyit csak lehet.
Hiába kezdődik szinte minden mondat az anya szóval hosszú éveken át, ha megszólal a gyerek, az apukák akkor se érezzék “másodlagosnak” magukat! A napi szintű ápolás és nevelés általában a nőkre hárul, így nem csoda, ha a gyerek az anyához fordul elsősorban az ilyen igényei kiegyenlítéséhez. De apa is nélkülözhetetlen, csak más aspektusban!
Apák napját talán soha sem ünnepeltem, nem igazán volt divat. Majd megszületett a kisfiam, akinek az életében - remélem, hogy a lehető leghosszabb ideig - az egyik legfontosabb ember az édesapja, és úgy érzem, hogy az anyák mellett az apákat is méltóképp meg kell ünnepelni!
Ugye, Nektek is volt egy olyan sejtésetek gyermekkorotokban, hogy apukátok szuperhős. Vagy ha nem is az, tutira ő a legerősebb a világon. De azt biztosra vettétek, hogy az ovistársak apukái közül a Tiétek a legbátrabb. Hogy erről meggyőzzétek a többieket, akár „vérre menő” vitákat is képesek voltatok lefolytatni.