A csaholó, nyávogó és egyéb jellegzetes hangokat kiadó családtagjaink, és most maradjunk a háziállatoknál, habár igazi egyéniségek, sok fajtájukra jellemző közös tulajdonság birtokában is vannak, amelyről (vagy a miértjéről) egy átlag gazdinak sokszor tudomása sincs.
Gondolkodtál már azon, hogyan élnének háziállataink, ha emberi szokásokat sajátítanának el? Papagájok a diszkóban, macskák és egerek a futópályán, valamint kutyák a könyvtárban. Apropó, kutyakönyvtár tényleg létezik! Méghozzá többféle is…
Ők utcára tették, ti láttátok, mi sajnáljuk, ő megmentette, te segíthetsz neki, én leírom, hogy hogyan! Az emberek és az állatok közötti kapcsolat, legyen szó akár vadállatról, akár háziállatról vagy haszonállatról, mindig azt jelzi, milyen morális szinten állunk társadalmilag.
Míg a legtöbben sajnáljuk a kidobott, elhagyott, rosszul járt vagy éppen beteg kutyát, macskát és a többi állatot, általában úgy érezzük, hogy nem tudunk értük tenni. Pedig sokféle lehetőség van, amivel hozzátehetünk azoknak az embereknek a munkájához, akik viszont vállalták, hogy segítik a mostoha sorsú állatokat.
Legalábbis ez derül ki a menhelyek beszámolóiból. Ezeknek a sötét szőrű állatoknak sokkal tovább kell várniuk a megfelelő gazdira, mint a világosabb társaiknak, ha egyáltalán kiválasztják őket. Feketekutya-szindrómának hívják eme lesújtó jelenséget a menhelyi dolgozók, pedig ugyanolyan szerető háziállatokról van szó.