Milliókat szakíthatnak a rabok a túlzsúfolt börtönök miatt
Strasbourgban már több mint száz panaszbeadvány van magyar raboktól, és az Alkotmánybíróság is hamarosan dönt arról, kell-e előírás a minimális helyigényre. A jogszabályban 2010 óta csak ajánlás van, és ez még nagyon sokba kerülhet az államnak.
Lehetséges-e, hogy miközben egy tojótyúk számára kötelezően biztosítani kell 750 négyzetcentiméternyi (körülbelül egy laptopnyi) területet a ketrecében, egy fogva tartott ember esetében a magyar jogszabályok szerint csak törekedni kell arra, hogy a cellájában lehetőleg hat köbméter légtér és három négyzetméter mozgástér jusson neki?
Az összehasonlítást nem mi találtuk ki, a Fővárosi Törvényszék egyik bírája írta le abban az alkotmánybírósági beadványban, amelyben a fogvatartottak számára biztosítandó miniszteri rendelet megsemmisítését kéri, mivel az álláspontja szerint ellentétes az Emberi Jogok Európai Egyezményével és a magyar alaptörvénnyel is, amelyekben az áll:
„Senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni.”
A tyúkketrecekre vonatkozó EU-s irányelvvel példálózó bíró egy konkrét ügyben fordult az Alkotmánybírósághoz (Ab): egy volt fogvatartott – akinek nevét kitakarták a közzétett beadványból – indított kártérítési pert a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet ellen, mivel szabadságvesztését túlzsúfolt cellában kellett letöltenie. Az Ab kedden már tárgyalt az ügyről, amelyhez két nagyon hasonló beadvány is elérhető a testület honlapján.
„Lehetőség szerint”
A magyar börtönökben az egy főre jutó, minimális mozgásteret egy 1996-os miniszteri rendelet szabályozza. E szerint a férfiaknak három, a fiatalkorúaknak és a nőknek három és fél négyzetméter kell, hogy jusson a cellában, leszámítva persze a berendezési tárgyak által elfoglalt területet. Ez kevesebb ugyan, mint az európai ajánlás, amely négy négyzetmétert határoz meg, de legalább volt egy mérce.
2010 őszén viszont Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter (jelenleg EU-s biztosjelölt) módosította a rendeletet, és beiktatta a „lehetőleg” és „lehetőség szerint” szavakat. „A módosítás alkotmányos oka a jogszabályból nem állapítható meg” – jegyzi meg a Fővárosi Törvényszék beadványa. Valószínű azonban, hogy a kormány tartott attól, hogy a fogvatartottak peres úton kérik számon a be nem tartható szabályozást.
Erre utal az is, hogy a tavaly elfogadott, 2015. január 1-jén hatályba lépő büntetés-végrehajtási törvényből a kihagyták a minimális alapterület meghatározását. A jogalkotó talán úgy gondolta, ha nincs konkrét előírás a cellák méretére, akkor nehezebb bebizonyítani, hogy jogsértő lenne a rabok összezsúfolása.
Több mint száz beadvány Strasbourgban
A 2010-es rendeletmódosítás megszületésekor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán már folyamatban volt egy per, amelyet egy Szél László nevű – egyébként emberölésért 15 évre ítélt – fogvatartott indított a magyar állam ellen, kifogásolva a szúfolt cellákat, amelyekben a büntetését töltenie kellett. 2011-ben ítélet is született, és 12 ezer euró (3,6 millió forint) kártérítést ítéltek meg a rabnak. Több hasonló ügyben elmarasztalták Szlovéniát és Olaszországot is.
Ezután még két hasonló ítélet született Strasbourgban, illetve két ügyben az állam peren kívül megegyezett a panaszosokkal, ami igencsak meghozta a pereskedési kedvet. Szemesi Sándor, a Debreceni Egyetem docense tanulmányában azt írta: az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014 januárjában összesen 101 kérelmező ügyét kommunikálta a magyar kormány felé, azóta pedig valószínűleg tovább nőtt ez a szám.
A strasbourgi bíróság a kialakult gyakorlat szerint általában az Európa Tanács (nem az EU intézménye, hanem a főként emberjogi kérdésekkel foglalkozó kormányközi szervezet) szakbizottságának ajánlását tekinti alapnak, amely négy négyzetméter férőhelyet tart olyan minimumnak, amelytől semmiképpen nem szabad eltérni. Ez alapján a magyar kormány lépéskényszerben van, hiszen tömegesen veszítheti el a túlzsúfolt cellák miatt indított pereket.
Két helyre három rab
A magyar börtönökben ezt biztosan nem tudják megoldani, hiszen még az ennél enyhébb magyar előírást is ajánlássá fokozták le. Tavaly egy átlagos napon 18 042 embert tartottak fogva különböző okokból Magyarországon, miközben hivatalosan 12 584 férőhely volt. Ez nagyságrendileg jelenleg is így van – 18 300 fogvatartott a 12 800 férőhelyen –, vagyis a börtönök kihasználtsága 143 százalékos. A büntetés-végrehajtás persze nem mérlegelhet, be kell fogadnia és el kell helyeznie azokat, akiket a bíróság hozzá küld.
Új börtönöket utoljára 2008-ban adtak át, Szombathelyen és Tiszalökön, ám azóta nem voltak nagyobb fejlesztések a büntetés-végrehajtásban, csak több kisebb, illetve jövőre várható mintegy 600 új férőhely átadása. A büntetőpolitika ellenben egyre szigorúbb: a szigorúbb büntetési tételek mellett bevezették például a három csapást, amelynek következtében nagyon súlyos büntetéseket szabnak ki a többszörös visszaesőkre.
Az elítéltek számára még elég lenne a férőhely, de a fogvatartottak csaknem egyharmada csak előzetes letartóztatásban van, gyakran rosszabb körülmények közt, mint a jogerősen elítéltek. Ezen a téren is nőtt a szigor az elmúlt években: az úgynevezett ároktői banda miatt úgy módosították a törvényt, hogy súlyos bűncselekmények esetében három évnél tovább is előzetesben lehet tartani valakit. Ugyanakkor bizonyos feltételek mellett a 14 év alatti gyerekek is előzetesbe kerülhetnek.
Növelik a BV terheit a szabálysértési elzárások is, amelyeket kisebb értékű lopások miatt szabnak ki, vagy amelyre a be nem fizetett bírságokat váltják át. Ezeket az embereket – akik gyakran csak egy-két napot töltenek bent – a többi rabtól elkülönítve kell tartani, hiszen ők nem bűnözők, esetenként csak közlekedési kihágások miatt kerültek be.
Jön a döntés
A zsúfolt börtönök miatt beadott sok strasbourgi és hazai kereset miatt fontos lehet az Ab közeljövőben várható döntése. A testület háromféleképpen dönthet:
elutasítja a beadványokat, és meghagyja a szabályozást kihúzza belőle a „lehetőleg” és „lehetőség szerint” szavakat megsemmisíti az egész bekezdést.
Az első lenne a legkényelmesebb a kormánynak, legalábbis az itthon indult kártérítési perek esetében, hiszen hivatkozhat arra, hogy nincs kötelező érvényű szabály, amelynek megsértésére hivatkozhatnak a fogvatartottak. Más kérdés, hogy a nemzetközi bíróság előtt – mint már kiderült – ez nem mentség, hiszen Strasbourgban általában az európai ajánlást tekintik mércének.
A második esetben visszaállna a 2010 ősze előtti állapot, vagyis – férfiak – esetében kötelező lenne a három négyzetméter biztosítása. Erre már lehetne hivatkozni Strasbourgban is, már ha képes lenne betartani a szabályt a büntetés-végrehajtás.
A harmadik esetben nem maradna semmilyen előírás a minimális mozgástérről. A Fővárosi Törvényszék beadványa is számol ezzel a lehetőséggel, de azt írja: az alaptörvényből, és a régi, 1979-es büntetés-végrehajtási törvényerejű rendeletből „meg lehet majd határozni az egy főre jutó mozgástér minimális mértékét”, vagyis megint csak az európai ajánlás lenne a mérce. Itthon és Strasbourgban is.
Hosszútávon a büntetőpolitika enyhítése, vagy új börtönök építése lenne a megoldás. Előbbi, a kormány eddigi tevékenysége alapján nem valószínű. Utóbbi megoldás pedig sokba kerülne, de egy idő után a megítélt kártérítések is elérhetik azt a nagyságrendet, amennyibe egy új börtön kerülne.
Forrás: vs.hu
