2020.04.29. 14:50:19 8351 239

Minden, amit a fizetési moratóriumról tudnod kell!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A magyar Kormány a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot és állampolgárokat érintő hatásának enyhítése érdekében különböző intézkedéseket hozott. Egyik ilyen, hogy egyes, már felvett kölcsönök esetében fizetési moratóriumot vezetett be az adósok terheinek csökkentése céljából. Jelen cikkünk célja áttekinteni, hogy pontosan mit is érdemes tudni a fizetési moratóriumról.

Hitelkártyák - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Hitelkártyák

A kormányzati könnyítés egyaránt vonatkozik a vállalkozások és a magánszemélyek által felvett hitelekre is. Egyetlen kikötés, hogy kölcsönösszeg folyósítására 2020. március 18. napján huszonnégy óra előtt kellett, hogy sor kerüljön. Önmagában tehát nem elég, hogyha a szerződés ezen időpont előtt megkötésre került, szükséges az is, hogy adós addigra már ténylegesen rendelkezhetett az összeggel.

A fizetési moratórium nem csak a hitel-, illetve kölcsönszerződésekre vonatkozik, hanem a megkötött lízingszerződésekre is, így a gépjármű lízingszerződésekre is. Szintén vonatkozik a fizetési moratórium a munkáltatói kölcsönökre, valamint a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő magánszemélyek vételárrészlet-fizetési és bérletidíj-fizetési kötelezettségére is.

Babaváró kölcsönökre is vonatkozik a könnyítés, ezek esetében a fizetési moratórium alatt fizetendő kezességvállalási díj tejes egészében elengedésre került. A moratórium lényege, hogy az adósoknak a most esedékessé vált törlesztőrészleteket jelenleg nem kell megfizetniük, fizetési kötelezettségüknek később fognak eleget tenni. Ennek értelmében tehát ezen kölcsönök esetében a futamidő hosszabbodik meg. A moratórium 2020. december 31. napjáig tart, ezen időszak alatt az adósokat nem terheli sem a tőke, sem a kamat, sem pedig a különböző díjak fizetési kötelezettsége. A lehetőség ugyanakkor minden adós számára továbbra is fennáll, hogy szerződésszerűen teljesítsen, azaz a havi törlesztőrészleteket fizesse ugyanúgy, ahogyan a moratórium előtt tette.

Tapasztalatunk szerint a legtöbb bank, pénzintézet a napokban telefonon megkereste ügyfeleit, hogy kíván-e élni a fizetési moratóriummal, avagy sem. Fontos megemlíteni, hogy ha az adós nem nyilatkozik, akkor úgy kell tekinteni, hogy kéri a törlesztőrészletek átmeneti felfüggesztését. Javasoljuk azonban, hogyha be kívánnak lépni a moratórium hatálya alá, úgy erről mindenképp tájékoztassák bankjukat, a későbbi félreértések elkerülése érdekében. Természetesen amennyiben valaki jelenleg még tudja fizetni az esedékessé vált törlesztőrészleteket, úgy arra is lehetőség van, hogy a moratórium tartama alatt bármikor jelezze, hogy fel kívánja függeszteni havi fizetési kötelezettségét.

A moratórium alatt esedékessé váló kamatot a pénzintézetek nem számíthatják hozzá a tőketartozáshoz, tehát kamatos kamatot nem számolhatnak erre az időszakra.

Az átmeneti felfüggesztés ideje alatt felhalmozott kamatot pedig a hátralévő futamidőben esedékes törlesztő részletekkel együtt, a fizetési moratórium lejárata után, a futamidő alatt, évente egyenlő részletekben kell megfizetni. A fizetési moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. Mindez tehát azt jelenti, hogy a fizetési moratórium alatti tőketartozások, kamatok, díjak nem kerülnek elengedésre, azokat a moratórium után kell megfizetni egyenlő részletekben. Főszabály szerint a moratórium lejárta után sem emelkedhet az adósok havi törlesztőrészlete pusztán a törlesztések átmeneti felfüggesztése miatt. Egyéb tényezők azonban hathatnak a későbbi törlesztőrészletekre (pl. a kamatperiódus lejárta), így javasoljuk, hogy alaposan fontolják meg döntésüket a moratórium igénybevételével összefüggésben, illetve szükség esetén egyeztessenek az érintett pénzintézettel is.

Nagyon fontos kiemelni, hogy a fentiek csak és kizárólag a még hatályban lévő, fel nem mondott, követeléskezelőnek át nem adott, illetve végrehajtás alá még nem került szerződésekre vonatkoznak. A fizetési moratórium tehát sajnos nem vonatkozik azokra az adósokra, akik már a végrehajtási eljárásban teljesítik kötelezettségeiket az eljáró végrehajtónak. Szintén nem vonatkozik a könnyítés azokra, ahol a szerződést felmondta a bank, tartozást a bank már engedményezte és követeléskezelő cég jár el annak érvényesítése érdekében. Ugyanakkor életbe léptek bizonyos, végrehajtási eljárásokban az adósokat segítő kormányzati intézkedések is, melyekkel egy másik cikkünkben már részletesen foglalkoztunk.

Szerző: dr. Bálint Boglárka

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Baleset? Internetes csalás? Fizetési meghagyás? - Mire elég egy jókor jött jogi tanács?

Az életben szinte naponta történnek velünk olyan események, amikor sokat segíthet, ha tisztában vagyunk jogainkkal. Dolgozunk, utazunk, nyaralunk, vásárolunk, étterembe, színházba járunk. Amikor minden rendben van fel sem merül bennünk, hogy sokszor bizony csak a szerencsén múlik, hogy nem kerülünk nehéz helyzetbe. De a szerencse forgandó, a baj nem válogat. Ha pedig megtalál, akkor jól jöhet, ha van valaki, akire számíthatunk. - A Jog365 szakértőjének írása.

A szomszéd fűje… – indulnak a kerti munkák

Beköszöntött a tavasz, eljött a kerti munkák ­ideje. Ugyanúgy ahogy a Társasházban élők a terjengő ételszag és a felszálló cigarettafüst miatt tudnak éveken keresztül megoldhatatlannak tűnő vitákat folytatni, addig vidéken, illetve kertes házban élő szomszédok ugyanilyen megoldhatatlannak tűnő konfliktusa a fűnyírás és az egyéb zajjal járó kerti munkák.

A gyöngyhalászok bizarr munkanapjai és gyakori végzetük: a fűrészfogú halál

A drágaköveiről egykor híressé vált Ceylon szigete később a gyöngyhalászatnak adta át a stafétát. Hajdanán a nemesgyöngy-halászatra specializálódott bennszülöttek egy cápabűvölő jelenlétével és bátorításával ugrottak be a vízbe, hogy kagylózsákmánnyal a kezükben térjenek vissza a hajóra. A halászok által összegyűjtögetett kagylókat felhalmozták, majd elárverezték. A felvásárlók sokat kockáztattak ezzel az üzlettel, hiszen rengeteg kagylóban nem lelték meg a gazdagság forrásaként számon tartott gyöngyszemet. Ám a kereskedők kockázatvállalása eltörpült az életüket minden nap kockára tevő gyöngyhalászokéi mellett.