Ahogy nálunk embereknél, bizony a kutyusoknál is előfordul, hogy valamiért nehezen viselik az autózást. Ilyenkor a nyugtalan, feszült viselkedés mellett, a tengeribetegség is gyakori probléma, ami igencsak megkeseríti az utazást. Főleg, ha visszatérő, és kedvencünk nagyobb korában sem „növi ki”. Nézzük, mi áll az autós hányinger hátterében, és hogyan segíthetünk enyhíteni a rossz érzést.
Lehet egyesek túlzásnak tartják, ha valaki a kutyusának vagy cicájának ajándékot ad. …de nyugalom, akinek van otthon valamilyen állata, pontosan tudja, hogy ez igenis érthető: ők is családtagok, akik megérdemelnek egy kis meglepetés finomságot például akkor, amikor születésnapjuk van.
A legcukibb husky-k, malamutok és szamojédok… Te is imádod nézni a különböző ismeretterjesztő csatornákon, ahogy a fogatba terelt négylábúak szélsebesen hasítanak a hóban? Lehet, nem is gondolnád, ezek a kutyusok meghatározott rendben, pozícióban és szabályok szerint „dolgoznak”, hogy az északi és sarkvidéki területeken segítsék az ott élőket a legkeményebb hó és jég uralta körülmények között is. Nézzük, mi az ő feladatuk valójában?
Melyik kutyus ne szeretne az erdőben bóklászni, felfedezni a számára ezer izgalmat és különleges szagokat rejtő terepet. A séták során azonban előfordulhatnak kisebb balesetek, amelyek gyors beavatkozást igényelnek. Az ilyen esetek miatt az elsősegély doboz nemcsak az embernek, hanem a kutyánknak is elengedhetetlen lehet. Lássuk, mi legyen benne mindenképp, hogy a legjobb ellátást nyújthassuk számukra, ha megtörténik a baj.
Nagyon kedves szokás, de nem mindig kellemes, főleg, ha egy már nagyobb méretű cicus vájja beléd gyúrás közben a karmait, mert „azt hiszi”, te vagy macska mami. Vajon miért alakult ki ez a tevékenység, és mi a funkciója kis, – és már kifejlett korban? Merthogy nem ugyanaz!
Egyes kutyafajtákra hatalmas, robosztus termetük miatt gyakran szeretnek olyan jelzőket aggatni, mint például: agresszív, irányíthatatlan, nem jön ki a gyerekekkel és más kutyákkal sem. Igaz ez a rottweilerekre is. Ezeket a legendákat azonban meg kell, hogy cáfoljuk.
Ezek a nagytestű macskák nemcsak külső megjelenésük miatt különlegesek, hanem gyakran barátságos, szeretetteljes természetükkel is felhívják magukra a figyelmet. Íme, a legnagyobb macskafajták, amelyek nemcsak méretükkel, hanem személyiségükkel is hódítanak.
Kétségkívül nem egy Buksi vagy Cirmi, aki hozzád dörgölőzik a kandalló előtt és a gyerek mellé is bekuckózik a téli estéken, de talán nem is ez a célja annak, aki úgy dönt, hogy sündisznót tartson háziállatként. Manapság egyre gyakrabban találkozhatunk sün gazdikkal a hobbi állattartók között, ezért, ha esetleg te is úgy döntenél, hogy ezzel a különleges kis állatkával osztod meg az otthonodat, akkor nem árt néhány dologgal tisztában lenned vele kapcsolatban.
Ugye előtted is ott van a kép, amikor egy kisállat fülét-farkát behúzva fekszik rettegve a nappali padlóján, mert csak annyit hall, hogy kint őrült robajjal „omlik össze a világ”, és neki fogalma sincs, hogy mi zajlik!? December utolsó napjainak közeledtével évről-évre figyelmeztetnek a szakértők és az állatvédők, hogy több szempontból is mennyire felelőtlen és veszélyes dolog a petárdázás, a rakéták lődözgetése.
Van, aki számára elképzelhetetlen, hogy kedvence nélkül ünnepelje a karácsonyt. Sok gazdi ilyenkor nemcsak a családtagjait, de kutyáját vagy macskáját is meglepi valami kedves aprósággal. Egy új játék, puha takaró, esetleg valami különleges finomság – az ilyen gesztusok sokak szívét melengetik. Azonban nem mindenki gondolja ezt helyesnek!
A mondás szerint „amilyen a gazda, olyan a kutya”, és bár ez elsőre közhelynek tűnhet, a választás valóban sokat elárul a személyiségünkről. A különböző fajták egyedi tulajdonságai vonzóak lehetnek bizonyos emberek számára, és gyakran tudat alatt döntünk, ami bizony tükörképe belső énünknek.
Nyáron a felforrósodott beton nem tesz jót a párnás kis tappancsoknak, de télen a jeges út is kellemetlenséget okozhat a négylábúaknál. Mikor beköszönt a cidri, nemcsak magunkról, hanem hű társainkról is gondoskodnunk kell. A hideg időjárás különösen megviselheti a szervezetüket, legyenek idősebbek, vagy akár fiatalabbak. Íme néhány praktikus tanács, hogyan óvhatjuk meg őket a fagyos hónapokban.
Sokan a macskákat házi kedvencként, már-már családtagként kezelik, és úgy gondolják, ha minden finom falatot megadnak nekik, azzal a legjobbat teszik velük. Emésztőrendszerük azonban sokkal érzékenyebb, mint gondolnánk! Ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, mit szabad, és mit nem. Táplálásuk nemcsak a megfelelő étrend összeállításáról szól, hanem arról is, hogy elkerüljük azokat az ételeket, amelyek árthatnak.
Fekete kutya szindróma! Nem vicc, sajnos tényleg van ilyen. Ez egy nagyon érdekes, összetett és egyben elszomorító jelenség, amelyet gyakran tapasztalnak az állatmenhelyeken dolgozók. Tömören a lényege: a világosabb kutyusok sokkal népszerűbbek az örökbefogadó gazdiknál, mint a fekete vagy sötétebb színű társaik.
Az ELTE Etológia Tanszék kutatói világszerte családi kutyák és törpemalacok emberi érzelmi hangadásra adott reakcióját hasonlították össze.
A kisállattartók száma az elmúlt évek során jelentős mértékben megugrott, melynek fő okai közül elsősorban a magányűzés, másodsorban pedig az érzelmi támogatás emelkedik ki. Az állattartók 97 százaléka pedig kiskedvencére családtagként tekint. Nézzük meg, miért éri meg többszörösen is az, hogy háziállat tulajdonosokká léptessük elő magunkat.
Egy ókori argentin temetkezési helyen talált rókacsontok vizsgálata alapján a tudósok azt a következtetést vonták le, hogy az akkor emberek háziállatként tarthatták a rőt ragadozókat.
Egy társadalmi izoláltságot vizsgáló felmérés szerint a korábbi erős közösségi hálózatok és kötelékek az elmúlt két évtizedben jelentősen meglazultak. A radikális kapcsolati változások miatt világszerte tapasztalható a tömeges elmagányosodás. A jelenséget a New York Times „magányjárványként”, újszerű népegészségügyi fertőző betegségként emlegette, melynek súlyos hatásai között tartható számon például a korai halálozás kockázatának növekedése is. De mi közük van mindehhez a kiskedvenceknek? Az alábbiakban ezt a kérdést igyekszünk körüljárni.
Az intelligencia egyik fő alkotóeleme, az úgynevezett g faktor kutyáknál is létezik, és sok jellemzőjében, többek között öregedési mintázatában is hasonlít az emberi g faktorhoz. Ennek vizsgálata így közelebb vihet minket az emberi kogníció szerveződésének, valamint a korral járó kognitív hanyatlás folyamatának megértéséhez - írták az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszék kutatói legújabb, a GeroScience című folyóiratban megjelent tanulmányukban.
A kutyák az emberekhez hasonlóan értik a szavakat - derült ki az ELTE Etológia Tanszék kutatóinak a Current Biology című folyóiratban pénteken megjelent tanulmányából, amely szerint az ismert szavak a kutyák agyában is előidézik a jelentés mentális reprezentációját.