Sokakkal előfordul, hogy szükségét érzik a magányos elvonulásra, mely időt érzelmi-mentális feltöltődésre szánnak. Vannak azonban olyan emberek, akik számára az egyedüllét (nem magány!) létszükséglet. Ők azok, akiknek, ha választaniuk kellene egy parádés összejövetel és egy bekuckózós, teakortyolgatós délután között, nagy eséllyel ez utóbbi mellett tennék le a voksukat.
Ha kezünkbe vesszük az introvertált irodalom legnépszerűbb írásait, – pl. Sylvia C. Loehken: A csend ereje, vagy éppen Susan Cain: Csend c. munkáit – már a címek alapján megjelölhetjük az introvertált személyiségtípusú emberek legerőteljesebb erőforrását, a csendet. Szerencsére ma már egyre szélesebb körben ismertek az introvertált és extravertált kifejezések, és az ehhez szorosan kapcsolódó sajátosságok, így egymást követik az önkéntes „leleplezések”, felvállalások is.
Visszafojtott és extrém hangos, ez a két véglet, ha a tüsszentésre gondolunk. Habár leggyakrabban a téli időszakban jellemző ez a probléma, az orrnyálkahártyát az év másik három évszakában is ugyanúgy irritálhatja bármi. Vajon mit árul el rólunk a tüsszentésünk módja?