Az emberek egyik legnagyobb próbatétele a megbocsátás. Ezzel a morális kérdéssel mind a mai napig hadilábon állunk. „Megbocsátok, de azért vannak határok, hogy meddig.” „ Megbocsátom, de azért senki ne várja tőlem, hogy az ellenem elkövetett vétkeket el is felejtsem.”
Habár - az élelmiszerláncok dolgozóit kivéve - mindenki a négynapos hétvégét várja nagypéntek beköszönte előtt van itt még egy fontos vallási kötődési napunk mára. A keresztény hagyomány szerint nagypéntek előtti csütörtök az utolsó vacsora emléknapja.
Amikor egy régóta tartó szerelem elhamvad, és a pár tagjainak útjai különválnak, nehéz lehet elképzelni az életet a másik nélkül. Emiatt egyes volt szerelmesek úgy döntenek, hogy nem szakítják meg egymással a kapcsolatot, hanem megpróbálnak barátok lenni.
Egy (nagy nehezen kimondott) „sajnálom” nem valódi megkövetés, a láthatatlan sebek begyógyításához elég kevés, mondhatni, hogy csupán a kezdet. Amikor meggondolatlanul megbántunk másokat, a legjobb, ha úgy kérünk elnézést, hogy az valóban megbékélést hozzon.
A párok mindkét tagjának határozott elképzelése van a megcsalásról, ami szerencsés esetben közel áll egymáshoz. De mi a helyzet akkor, amikor nem ugyanazok a dolgok számítanak hűtlenségnek a két fél értelmezése szerint?
A béke és a megbocsátás üzenetét hangsúlyozta Pierbattista Pizzaballa jeruzsálemi érsek a karácsonyi éjféli misén Betlehemben - jelentette az izraeli média.
Megbocsájtani magunknak talán a legnehezebb feladat az életben. Mindannyian vétünk hibákat, néha nagyobbakat is, de el kell engednünk ezeket, hogy arra koncentrálhassunk, ami tényleg számít: a jelenre. Ha nem tudsz megbocsájtani bizonyos dolgokat magadnak, akkor sajnos még mindig a múltban élsz, ez pedig megakadályozhat abban, hogy tovább lépj és boldog légy.