Van az úgy, hogy semmi más nem segít rajtunk, mint egy kiadós sírás. Amikor már levezettük a dühünket, ám még nem törtek fel belőlünk az igazi érzelmek, még úgy érezzük, nem adtuk ki magunkból teljesen a feszültséget. Ha magától nem megy, külső segítséggel is megindíthatóak a könnycsatornák.
Nem tudom ki hogyan van ezzel, de én nem szeretek sírni. Pontosabban nem igazán tudok. A hétköznapi munkám sem nagyon engedi meg az elérzékenyülést, és mivel anyuka vagyok, úgy gondolom, a kicsi lányom se a pityergős és nyekergős anyukájától fogja a legtöbb támaszt és segítséget megkapni. Ilyenkor bizony nyeljük a könnyeinket rendesen. Igyekszünk erősek és méltóságosak maradni, néha már az idegroham és a teljes összeomlás határán is.