Anyakönnyek – Boldog Anyák napját minden Édesanyának, Nagymamának!
Míg nem volt gyerekem, azt gondoltam, az anyai könnycseppek „csupán” bizonyos ünnepekre korlátozódnak. Ilyen természetesen az Anyák napja, vagy a karácsony, és a gyerkőc születésnapja. Aztán ahogy haladunk előre az időben, rájövök, hogy ez bizony nem így van… De nagyon nem!:-)
Vegyük például azt a napot, amikor hazaérkeztek az elsőszülötteddel a kórházból. Egy szimpla csütörtöki nap, semmi extra, csak egy májusi délután. Nincs melegebb, vagy hidegebb, nincs szélvihar, se extrém hőség, a klíma a lakásban is kellemes, mindenki egészséges, boldog. A kis szuszogó édesen durmol az ágyában, béke van. És akkor, ki tudja, miért - nagy valószínűséggel a benned tomboló hormonháborúnak, az eufórikus boldogságnak és a kimondhatatlan aggódásnak köszönhetően - elindulnak kifelé a könnyeid. Mert rádöbbensz, hogy – habár nem költöztél más földrészre, más országba, más városba, lakásba sem, a párod még mindig az, aki néhány (jó néhány:-)) éve, és Te is az vagy, aki pár nappal ezelőtt is voltál - most tényleg megváltozik az életed. Hogy valaki másnak a léte csakis rajtad múlik, Te vagy érte a felelős, mindent, de mindent neked kell majd megtanítanod neki, Te leszel számára a példa – ha jól csinálod, élete végéig. Érdekes érzés, öröm- és „félelemkönnyek” egyszerre peregnek le az arcodon.
Aztán az első hat hétben csak nem akarnak elzáródni azok a könnycsatornák. Mert elindulnak a kis „vízcseppek” az arcodon, ha meglátod a kisbabádat. Vagy megpillantod apát és fiát, amint édesen „diskurálnak” az élet dolgairól (persze, nagyrészt még Apa osztja meg világmegváltó gondolatait a gyerkőccel:-)). De akkor sem marad semmi szárazon, amikor meglátsz egy idézetet, ami a gyerekkel, a várandósággal, vagy az anyasággal kapcsolatos. Hát igen, a hormonok…:-) Szóval, tulajdonképpen elég bármi, ami a gyermekkel, a (most már igazi) családoddal kapcsolatos, máris indul a bőgés.:-)
És ott vannak még a „kudarckönnyek”. Mert minden igyekezeted ellenére a babád végülis nem természetes úton jött a világra. És a táplálása sem egészen úgy alakult, ahogy azt még a gyerekkel a pocakodban eltervezted. És persze győzködöd magad, hogy a jó anyaság nem ezen múlik (és amúgy tényleg nem), de sokszor, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretnéd, vagy ahogy a nagykönyvben meg van írva, akkor valamiért mindig visszakanyarodsz ehhez a két „kudarchoz”. De nyilván mindig felállsz, sőt, ahogy megy az idő, egyre kevesebb idő kell majd ahhoz, hogy újra felemelkedj a képzeletbeli padlóról és tovább indulj.
És ki ne ismerné a „morcoskönnyeket”?:-) Például amikor gyermeked egy hirtelen mozdulattal földhöz, esetleg a falhoz vágja, keni, önti az általad oly gondosan elkészített, csakis az ő számára főzött „szupertápláló”, „szuperegészséges”, (lehet, hogy mégsem olyan) „szuperfinom” bébikaját. A héten már ötödször, és még csak kedd van… És ha front van, meg keveset aludtál, és éppen mondjuk a „nehéz” napok előtt vagy, egy bizonyos pont után már nem bírod cérnával, és rohansz a fürdőszobába, legalább fél percre bőgni, mert azért a gyerek előtt mégsem mutathatod ki a csalódottságodat…:-) Egy kicsit később, vagy mondjuk másnap, esetleg egy hét múlva már nevetsz magadon, hogy miért is kellett ebből olyan nagy ügyet csinálni. És ez így is marad… legalább a következő nem evős, falra kenős, frontos, havibajos, fáradt etetésig.:-) (De, nézzük a jó oldalát, pár nap múlva milyen jót röhögünk majd ezen!:-))
És amiről szintén érdemes szót ejteni, azok a „büszkeségkönnyek”! Az első találkozós pillanatok, vagy amikor valamit nagyon szuperül csinált a gyermek. (Persze, mindig mindent szuperül csinál, de azért vannak kivételesen szuper esetek.) Ügyes volt, mert megette (végre, az egészet! Hát mégis szereti a főztöm!)! Ügyes volt, mert megcsinálta. Ügyes volt, mert nem sírt, ügyes volt, mert akkor sírt, amikor. Ügyes volt, mert nevetett, ügyes volt, mert komoly maradt. És nagyon ügyes volt és anya megkönnyezi az első találkozást… például a Mikulással!:-)
No, és ne feledkezzünk meg a „Végre kimondta!”-könnyekről sem! Nem, nem azt hogy „Anya”. Nem is azt, hogy „Apa”. De még csak nem is azt, hogy „Szeretlek”. A bűvös, két szótagos „varázsszó” csupán ennyiből állt: vau-vau. Ám az anyai szív ettől annyira meghatódott, hogy az anyai kéz rögtön zsebkendő után nyúlt, mert az anyai szem rögtön megtelt anyai könnyel!:-) Ki érti ezt?
Hát, szóval ez van, anyának lenni sokféle érzés, sokféle könnyel. De nagyon jó, csakis egyféle, leírhatatlan és végtelen szeretettel!:-)
Ja, és persze még egy ríkató…
Az Anyák-napi dalok (többek között)!:-)
BOLDOG ANYÁK NAPJÁT!
Forrás: youtube.com
