Katniss Everdeen visszatért, és 2015-ben is láthatjuk
Egy kicsit filozofikusabbra sikerült Az éhezők viadala harmadik része, mint az előző kettő. Sokszor lassú, elnyújtott és többet beszélgetnek benne, mint egy Woody Allen-filmben. Minden bizonnyal ki akarják préselni a maximumot a kasszasikerből... Ha nem olvassuk el a könyvet, akkor a történet végét természetesen csak jövőre ismerhetjük meg.
A mából visszanézve szinte hihetetlennek tűnik, hogy tíz évvel ezelőtt A Gyűrűk Urát feldolgozó Peter Jackson még beérte könyvenként egyetlen filmmel. De utána a Harry Potter és a halál ereklyéinél kitalálták, hogy az utolsó regény moziváltozatát a lehető legtöbb bevétel termelése érdekében két részre bontják, és az azóta készülő, bombasikerű kamasz-bestsellereknél már ez a megoldás vált általánossá. Az Alkonyat zárlata után Az éhezők viadala harmadik kötete is hasonló sorsra jutott, és most vált nyilvánvalóvá, milyen veszélyeket is rejt magában ez a stratégia. A kiválasztott első részében ugyanis kis túlzással kevesebb akció van, mint egy Tarr Béla-filmben, és több duma, mint bármelyik, tetszőlegesen választott Woody Allen-opuszban.
Az eredeti regényt jegyző Suzanne Collins és a két új forgatókönyvíró úgy bontották két részre a trilógia befejezését, hogy a panemi diktátor, Coriolanus Snow (Donald Sutherland) elleni végső támadást a jövőre érkező, utolsó filmre hagyták. A kiválasztott első fejezetében így azt a folyamatot követhetjük nyomon, melynek során a legutóbbi halálos viadalt épp csak túlélő Katniss Everdeent (Jennifer Lawrence) meggyőzik a lázadás vezetői, hogy álljon a felkelés élére, legyen a Snow elleni harc szimbóluma.
Ez leírva sem hangzik túl izgalmasan, és egy kétórás filmben elmesélve még kevésbé tűnik annak. Innen nézve meglepő az írók és a rendező, Francis Lawrence bátorsága, hiszen teljesen formabontó filmet készítettek, amelyben csak nagyjából negyed órányit kapunk az efféle látványos, óriási költségvetésű produkcióktól elvárt akciójelenetekből. A játékidő tetemes részében pedig Katniss azon vívódik, hogy megmentheti-e a Snow markába került társát, Peetát, ha vállalja a neki szánt szerepet a lázadásban, vagy ezzel éppen, hogy a halálba küldi a fiút.
Ezzel a belső konfliktussal egyáltalán nem az a gond, hogy a célközönség valószínűleg nem erre számít. Sokkal inkább az a probléma, hogy Peeta (Josh Hutcherson) karaktere közel sem elég érdekes vagy szeretnivaló ahhoz, hogy nézőként izguljunk érte, így aztán a hősnő őrlődését is indokolatlanul hosszúnak érezzük. Az első, Gary Ross által rendezett Az éhezők viadala sok kritikát kapott körülményes expozíciója miatt, és a folytatást készítő Francis Lawrence-t pont tempóérzéke, lendülete miatt dicsérték. A harmadik film cselekménye nemhogy ismét belassul, de szinte egy helyben toporog, így azonban a sorozat másfajta értékeire irányulhat a figyelem.
Mindenek előtt a színészek játékára. Jennifer Lawrence-ről, napjaink Hollywoodjának legvagányabb csajáról jó ideje tudjuk, hogy szuper színésznő, Oscar-díjra érdemesített tehetségét viszont sosem Az éhezők viadala-szériában tudta igazán megcsillogtatni. Az új részben végre nem mérgező darazsak és ködök elől kell elszaladnia, most elég teret kap ahhoz, hogy a hatalmas elvárásoknak megfelelni kénytelen Katniss kálváriáját érzékeltethesse.
És persze nem akármilyen partnerek vannak a segítségére. Julianne Moore egyszerre megnyugtatóan bölcs és veszedelmesen elszánt a lázadók vezetőjeként, és ne feledkezzünk el róla, hogy A kiválasztott két fejezetében láthatjuk utoljára mozivásznon Philip Seymour Hoffman busa fejét, ironikus félmosolyát, most halljuk utoljára összetéveszthetetlen szuszogását. Ez a búcsú ősze a magyar mozikban: pár hete mutatták be egy másik nagy színész, James Gandolfini utolsó filmjét, most pedig itt van Hoffman hattyúdala is. Ráadásul a következő részben már nagyon kicsi a szerepe, egy fontos szöveges jelenetét fel sem tudták venni vele a halála előtt, ezért most érdemes őt figyelni, még akkor is, ha neki sem Plutarch Heavensbee volt a legfontosabb alakítása.
A remek szereposztáson kívül van még egy érdekessége a filmnek, méghozzá az a nyíltság, amellyel a sztárrendszer működéséről, a megfelelő imázs kialakítása érdekében elvégzett munkáról beszélnek benne. Az Amerika Kapitány-filmek és A holnap határa után itt egy újabb háborús sci-fi, amelyben kulcsfontosságú kérdéssé válik a harc jelképének, kirakatfigurájának a megtalálása. Katniss Everdeent nem katonák, hanem rendezők, operatőrök és sminkesek veszik körbe, neki nem a csatatéren, hanem a kamerák kereszttüzében kell helytállnia. Valószínűleg Jennifer Lawrence-nek is nagyjából annyi kedve van a harmadik vagy negyedik Éhezők viadala-filmhez, mint Katnissnek a lázadók propagandájához, de mindketten teszik a dolgukat. Ezzel a párhuzammal pedig az alkotók egyértelműsítik, hogy az igazi viadal nem a képzeletbeli Panem arénáiban zajlik, hanem a multiplexek termeiben.
Collins regénysorozatának jövőre várható, igazi lezárásához egy lassan csordogáló, helyenként kifejezetten unalmas filmen keresztül vezet az út, ami a vihar előtti csendhez illő különös, melankolikus hangvétele és nagyszerű színészei miatt mégis érdemes lehet a figyelemre. Viszont, ha nem akarunk csalódni, érdemes felkészülni rá, hogy a szereplők ezúttal csak filozofálnak a kiválasztottságról, mielőtt elindulnának megváltani a világot.
Forrás: vs.hu
