2018.05.28. 20:30:19 12277 336

Koncertek és hagyományőrző programok vasárnap és hétfőn a Magyarság Házában
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Koncertek, hagyományőrző programok, sőt reneszánsz táncbemutató és tánctanítás is lesz a nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó kétnapos rendezvénysorozaton vasárnap és hétfőn a Magyarság Házában.

Magyar kultúra - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Magyar kultúra

Vasárnap a Kis Hallban reneszánsz táncbemutatóval és tánctanítással indul a program az Amarillys Táncegyüttes közreműködésével, majd haditorna-bemutatót tart a Szent György Lovagrend, később az erdélyi Stone Hill ad koncertet a gyerekeknek - közölte az intézmény az MTI-vel.

Délután zenél a szintén Erdélyből érkező Ego Sum, majd a felvidéki Estendon, végül a Maszkura és a tücsökraj koncertje zárja a napot a helyszínen.

A Volt Lokálban székely irodalmi humorestet tartanak Orbán János Dénes, Sántha Attila, Muszka Sándor és Kozma Attila közreműködésével, a Magenta Caféban pedig külhoni ételek és italok vására, valamint solymász bemutató lesz vasárnap és hétfőn egyaránt.

Hétfőn a Volt Lokálban rendezik meg a Nemzet és közösség című konferenciát, este pedig Nyírő József Halhatatlan élet című színdarabját láthatják az érdeklődők Kulcsár-Székely Attila előadásában.

A Kis Hallban hétfőn reggel Mátyás király meséi és harcászati bemutató várja a gyerekeket Sebestyén István mesemondó jóvoltából, de lesz moldvai táncbemutató és táncház a Forrófalvi Hagyományőrző Táncegyüttes közreműködésével, majd No Sugar- és Rómeó Vérzik-koncert zárja a helyszín programját.

Forrás: mti.hu

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Joghurt kicsit másképp – 3 sós ötlet reggelire vagy vacsorára

A joghurtot sokan csak gyümölcsökkel, müzlivel vagy desszertként ismerik, pedig sós változatban is igazi kincs lehet – frissítő, könnyű és még laktató is. Ráadásul nyáron különösen jól jön, ha olyan ételeket készíthetünk belőle, amikhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Íme három sós recept, amit bátran kipróbálhatsz reggelire vagy egy hűs vacsorához.

A nagy hőmérséklet-különbség megzavarhatja a vérnyomásunkat

Akár hányinger, szédülés, émelygés, fejfájás is felléphet az arra érzékenyeknél, ha nagy hőmérséklet- vagy magasságkülönbségnek teszik ki a szervezetüket, a vérnyomásunk ugyanis ilyenkor reagál a környezetváltozásra. Dr. Barna István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika főorvosa azt mondja, az egészséges szervezet nagyon gyorsan adaptálódik, viszont a magas vérnyomással küzdő betegeknek azt javasolja, hogy a nyaralásra is vigyék magukkal a vérnyomásmérőt, hogy az esetleges ingadozásokat követni tudják, ehhez igazítva a gyógyszeradagolást.

Nyaralás kisbabával – pihenés vagy logisztikai bravúr?

Az első nyaralás kisbabával olyan, mint egy különleges küldetés: egyszerre izgalmas és kissé ijesztő. A gondtalan nyaralások korszakát egy időre felváltja a „bőrönd helyett pelenkatáska” időszaka, de ez nem jelenti azt, hogy a közös kikapcsolódásról le kell mondani. Csak másként kell hozzáállni – rugalmasabban, tudatosabban, és egy jó adag humorral.