2015.08.04. 19:28:29 8677 205

Szombaton kezdődnek a balatonfüredi borhetek
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Szombattól három héten át várja a látogatókat a balatonfüredi borhetek programsorozata, amelyben újdonságként idén fiatal borászok borbemutatói is szerepelnek – tájékoztatta kedden az MTI-t a kiállító borászok képviselője.

Borfesztivál - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Borfesztivál

Mészáros József elmondta, hogy mintegy harminc szőlőfajtából készülő csaknem 250 féle bor szerepel majd a kínálatban.

A tavalyi időjárás az illatos fajtáknak kedvezett, a tramini, a muskotály, a cserszegi fűszeres, az Irsai Olivér szép borokat adott. A 2014-es borok könnyedek, játékosak, ami ideális a nyári melegben – fejtette ki a borász, hozzátéve, hogy az idei borhét egyik nagy kedvence a rozé lesz, de újra magas ázsiójuk van a rizlingeknek is.

Idén két új borászat települ ki a Tagore sétányra, a Brazíliában éveken át borászként dolgozó dörgicsei Lakatos Tibor pincészete, illetve a közelmúltban alapított Zelna Borászat, és ebben az esztendőben először a Balatoni Borok Háza is jelen lesz a sétányon, ahol összesen huszonöt borász várja a látogatókat – fogalmazott Mészáros József.

A rendezvényen kizárólag a Balatonfüred-csopaki borvidék borászai vehetnek részt, közülük is azok, akik megfelelő pontszámot értek el a városi borversenyen – fűzte hozzá.

Újdonság, hogy a hagyományos ünnepi megnyitó előtt bemutatkozik a Balatonfüred-csopaki borvidék fiatal borászaiból álló Rizling Generáció. A 22 tagot számláló egyesület a borhetek hétköznapjain borbemutatókat rendez majd – jegyezte meg Mészáros József.

A borászok mellett 3 pecsenyesütő, egy cukrászda, valamint 15 kézműves, illetve néhány pálinkaház is várja a látogatókat. Az augusztus 30-ig tartó programsorozat idején a Kisfaludy Színpadon minden este lesznek koncertek, fellép mások mellett Szalóki Ági, a Kaláka, Ferenczi György és a Rackajam, a Mystery Gang és a Mary Popkids.

Forrás: MTI

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.

10 filléres háztartási trükk, amit még a nagymamád sem ismert

A háztartás vezetése mindig is kreativitást igényel, de nem kell mindig drága kütyükre vagy különleges termékekre költeni, hogy egyszerűbb és hatékonyabb legyen az életünk. A régi praktikák mellett léteznek modernebb, filléres megoldások, amiket még a nagymamák sem ismerték. Ezeket a trükköket könnyen be lehet illeszteni a mindennapokba, és gyakran azonnal érezhető a hatásuk.