2020.02.28. 16:21:18 11149 291

Tatár juhar – Az Év fája 2020 cím győztese
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Minden évben szerveznek jópofa, figyelemfelkeltő versenyeket különböző természetvédelmi-, erdészeti-, illetve kutató egyesületek, ahol megválasztják az év vadvirágát, fáját stb. Ezek a versenyek elsősorban a figyelemfelkeltés miatt fontosak - a győztessel ugyan nem tudunk kezet rázni, de legalább végre megismerhetjük, ha korábban nem is hallottunk róla!

Tatár juhar - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Tatár juhar

A 2020-as Év Vadvirága verseny jelöltjeiről már olvashattál korábbi cikkünkben. A mérkőzés időközben eldőlt, a címet idén a nemes májvirág kapta.

Időközben azonban megválasztották a 2020-as Év fáját is, a tatár juhart! Szebbik (vagy legalábbis latin) nevén Acer tataricum lett az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett internetes szavazás győztese. Nem kis fölénnyel győzött. Mindkét „ellenfelénél” egyharmaddal többen szavazták rá: 5014 szavazóból 2131-nek tetszett meg a tatár juhar, a maradék szavazatokat pedig kb. fele-fele arányban kapta a kecskefűz és a rezgő nyár.

Őshonos, mi több, honfoglaló

Ez a kedves aprócska termetű fa, a honfoglaló magyarok útvonalán terjedt és általuk is vált ismerté.

Főként hazai hegy- és dombvidékeken találkozhatunk vele. Szereti a meleget, de árnyékban sem pusztul ki és a szárazságtűrő képessége rendkívüli.

Miről ismered fel?

Mint már fentebb említettük, nem nő túl nagyra, kb. 20 méter magas egy kifejlett példány. Szabálytalan törzsét téglalap forma szürkésbarna kéreg díszíti, erősen ágas-bogas, olykor görbe. Levelei 4-7 cm hosszúak, közepes méretűek, virágai sárgászöldek, nem éppen feltűnők.

Amiről viszont a legtöbb boldog ovis megismeri, az a kb. 3 centi hosszúra növekedő termése, melynek „szárnyai” közel párhuzamosan állnak és a levegőbe dobva pörögve hullnak alá.

Ezért szeretjük

Ugyan gazdasági haszna elhanyagolható, mégis fontos nekünk a tatár juhar. Ez pedig neutrofil tulajdonságának köszönhető. Ez azt jelenti, hogy a levegőből felvett tápelemeket megköti, feldolgozza, így javítja a körülötte fellelhető talaj minőségét. Ennek köszönhető az is, hogy talajban nem válogat, akár sziklás alapokon is elél.

Bár termelése lassú növekedése miatt nem jellemző, ha mégis kivágásra kerülne, törzse és ága tűzifának alkalmas.

A holtversenyben ezüstérmesek

Kecskefűz

Kisebb termetű fa, ránézésre inkább nagyobb bokornak tűnhet. Gyengébb minőségű talajt is elfogad, de a folyamatos nyirkosságra, nagyobb nedvességtartalomra szüksége van. Jellegzetessége szép nagy barkavirágzat, mely ezüstös-fehér prémmel borítva, lomfakadás előtt jelenik meg ágain.

Rezgő nyár

Termetre a legkisebb nyárfaj, koronája kúp alakú. A tápanyagban bővelkedő talajokat kedveli, de vízigénye nem túl erős, akár futóhomokon is gyökeret vet. Porzós és termős barkákat is nevel – porzósai lilás-szürkék, míg termős barkái zöldes színűek. Megtermékenyülést követően repítő szőrös magvai fejlődnek tokterméseiben, így messzire szórva a magokat.

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

10 filléres háztartási trükk, amit még a nagymamád sem ismert

A háztartás vezetése mindig is kreativitást igényel, de nem kell mindig drága kütyükre vagy különleges termékekre költeni, hogy egyszerűbb és hatékonyabb legyen az életünk. A régi praktikák mellett léteznek modernebb, filléres megoldások, amiket még a nagymamák sem ismerték. Ezeket a trükköket könnyen be lehet illeszteni a mindennapokba, és gyakran azonnal érezhető a hatásuk.

Stílus, érték, mérték – a modern vásárló kézikönyve

A tudatos vásárlás ma már nem csupán divatos kifejezés, hanem egyre inkább szükségszerű hozzáállás. Az üzletek polcai roskadoznak a választéktól, az online hirdetések személyre szabott ajánlatokkal bombáznak minket, a leárazások pedig sürgető döntésekre ösztönöznek. Könnyű elveszni a kínálatban – és még könnyebb olyasmit hazavinni, amire valójában nincs is szükségünk.