Városi kertészkedés: „Amivel küszködni kell, azzal nem szarakodom”
Baráti összejöveteleken a városlakók között egyre gyakrabban kerülnek elő a házigazda által termesztett zöldségek vagy fűszernövények, és elhangzik a mondat: „Ezt muszáj megkóstolnod, nem is hasonlít arra, amit a boltban kapsz!” A városi kertészek nyomába szegődtünk, és meglepődtünk, milyen sok rétege van ennek a szubkultúrának.
Tősgyökeres belvárosiként, akinek már Buda is vidék, meglepődve figyelem az ismerőseim körében eluralkodó hisztériát. Míg én annak is örülök, ha egy szobanövényt életben tudok tartani, addig egyre több ember számára ez a tevékenység már bítlisz. A menőség új foka, ha az ember meg tudja termelni magának a vacsora mellé a paradicsomot, paprikát.
De mégis, mi ez a trend? Kinek áll érdekében? És elveszítem-e a barátaimat, ha ők kertészkedni kezdenek, és minden idejüket elviszi majd a földművelés?
„Ajándékba kaptam először chilimagokat. Mivel vidékről jövök, számomra nem volt ismeretlen az ültetés és növénygondozás”– mesél első fővárosi növénytermesztéséről Simon, aki a csípős zöldséget egy budai földszinti lakás ablakában ápolja.
Azonban nem mindenki számára ilyen egyértelmű, hogyan is kell belevágni a növénytermesztésbe. A 21. század urbánus gyermeke az internet segítségével valósítja meg Rousseau „Vissza a természethez!” ideáját.
A 29 éves Réka például a fővárosban született, soha nem került közeli kapcsolatba a kertészkedéssel, egészen addig, míg egy éve barnaparadicsom-magot kapott ajándékba.„Az interneten néztem utána, hogy kell elültetni és gondozni, és megkérdeztem egy virágárustól, hogy kell-e a paradicsomomnak valamilyen tápszer. Szerencsére annál több dolgom nem volt vele, mint naponta megöntözni, és mikor termett, leszüretelni. Az hatalmas élmény volt, még fotót is készítettünk róla. De ennél bonyolultabb kertészkedésbe én már nem mennék bele” – meséli.
„Amivel küszködni kell, azzal nem fogok szarakodni” – vallja Katalin, akinek ma már komoly hobbija a városi kertészkedés. Egy éve, mikor tetőteraszos lakásba költözött, azonnal tudta, hogy a tetőteraszra kertet akar, mára pedig már különböző fűszernövényei, kisebb fái és paradicsom-, paprika-, chilipalántái vannak.
Katalin és Réka is arról számol be, hogy a tényleges kertészkedésen felül a növények beeszik magukat a mindennapjaikba. Kati naponta minimum fél órát tölt a kert gondozásával, amit kikapcsolódásként él meg. De Réka is azt meséli, hogy a nagy paradicsomtermesztés közben azt vette észre, egyre többet jár az eszében a palánta, ha utazik a buszon, eszébe jut, hogy meg kell locsolni, vagy egyszerűen csak arra gondol, mennyit nőtt, vagy vajon mennyit fog teremni.
Agrikultúra a "Nyolcban"
A városi kertészkedés Kertész Mónika, a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) munkatársa szerint is sokszor jár élet- és szemléletmódváltással. Kertésznek és a KÉK-nek nagy szerepe volt abban, hogy lassan elkezdett terjedni Magyarországon a közösségi kertek intézménye. Ezek olyan városi földterületek, ahol (ideális esetben a környéken) lakók parcellához juthatnak, és azt megművelhetik.
Az első ilyen Budapesten, a Millenárisban a Lecsós kert volt. Ma már számos kert burjánzik a fővárosban és nagyobb vidéki városokban is. Mi a – szintén a KÉK gondozásában létrejött – VIII. kerületi Leonardo-kertet látogattuk meg, ahol Froemel Nina vezetett körbe minket. Nina a megnyitás óta kertészkedik itt, három éve tagja a kert közösségének. A Budapesten született lány számára olyan fontossá vált a parcellája és a földművelés, hogy a jövőjét is vidéken, egy saját kerttel képzeli el.
„Korábban imádtam húst, két pofára tömtem, de a kertészet hatalmas változást hozott az életemben. Elkezdtem egészségesebben élni, és szép lassan vegetáriánus lettem. Sőt, most már arra is megpróbálok odafigyelni, hogy minél kevesebb mesterséges anyagot juttassak a szervezetembe. Szeretném, ha egy nap mindent magamnak készíthetnék el” – mondja Nina, miközben egy kis gereblyével küzd a földjére nőtt gaz ellen.
Ám a városi kertek nem a hipszter fiatalok menőzésének területei. Ott komoly munka folyik, elköteleződés kell ahhoz, hogy az ember művelje a kertjét. „A közösségi udvarok kertészeinek összetétele nagyon vegyes. Az egyetemista fiataloktól az idősebb néniken keresztül családosok is megfordulnak nálunk” – mondja Kertész.
A városi kertészkedés amellett, hogy valóban jó szórakozás, nem csak móka és kacagás. Itt nem szobanövényekről van szó, amelyeket öntözgetni kell és beszélgetni velük. A parcellára időt kell szánni, hogy az ember naponta kimenjen meglocsolni, a termést le kell szüretelni, és az embernek valóban be kell mocskolnia a kezét, ha komolyan gondolja a növénytermesztést.
A kertek nemcsak a bennük tevékenykedő emberekre vannak nagy hatással, hanem a környékükre is. Csak az alatt az egy óra alatt, amit mi eltöltöttünk a Leonardóban, több helybéli is elment a kert előtt, beköszöntek, bámészkodtak, mutogatták a gyerekeiknek, mi történik a kerítés mögött.
Még az én a betonistenséget dicsőítő lelkemet is megolvasztotta az rövid idő, amit a kertben töltöttem. A 88 parcellából álló, tűzfalakkal körülvett apró zöldövezet valóban a béke szigete, ahonnan kilépve az embert arcul csapja a város sivársága, és azonnal visszavágyódik a növekvő paradicsomok és cukkinik közé.
Ráadásul különösebben nagy biztonsági rendszerekkel sem kell felszerelni a kerteket, Kertész Mónika és Nina is arról mesélt – egymástól függetlenül –, hogy az évek során egy kezükön tudják megszámolni, hány lopás történt, rongálás pedig szinte egyáltalán nem. Ennyivel is közelebb hozza egymáshoz az embereket egy néhány négyzetméteres közös, zöld terület a város közepén.
Tiszta udvar - kertes ház
Persze ebben is jócskán le vagyunk maradva a Nyugattól, ahol évtizedes múltja van a közösségi kerteknek. Felbukkanásuk a második világháborúig vezethető vissza, amikor az élelmiszerhiány miatt jelentek meg az urbánus veteményesek. A mai kertekhez hasonló jelenségek pedig a ’60-as évek mozgalmainak köszönhetőek. Ekkor ütötte fel a fejét a fogyasztói társadalom elleni tiltakozásként a városi kertészkedés, és alakult ki a „community garden”, melynek fő célja már nem a megélhetési földművelés, hanem a közösség kialakítása volt.
Párizsban 2004 óta fogalakoznak aktívan kertek létrehozásával, ma már egész hálózat épült ki, ráadásul a mozgalom segítésében a városvezetés aktívan részt vesz. (Ez a támogatás Magyarországon egyelőre elképzelhetetlennek tűnik.) New Yorkban hasonló a helyzet, ám az ottani kertek intézményesítése a ’80-as évekre vezethető vissza. Azonban a „hobbikertészeteknek” is van nyugati ellenpéldája. Portugáliában kifejezetten azért jöttek létre veteményesek – leginkább nagyobb városok peremén –, mert a válság következtében az emberek elszegényedtek. A portugál vezetés felismerte a városok környékén lévő, műveletlen földekben rejlő lehetőséget, és alacsony (évi 10-15 ezer forintnak megfelelő összegért) adta ezeket bérbe a városlakóknak, akik így havonta akár 100-150 eurót is meg tudnak spórolni.
Kertész Mónika elmondása szerint a legnagyobb különbség Magyarország és a nyugati országok között az, hogy külföldön sikerült már kialakítani olyan rendszert, miszerint egy lakóközösség egy kertet művel. Budapesten egyelőre ez nem megoldható, hiszen túl kevés kert van, így a lelkes kertésznek akár a fél városon át kell utaznia ahhoz, hogy megöntözze a parcelláját. Mivel hatalmas az érdeklődés itthon is a kertek iránt, az újabb helyeken már előnyt élveznek azok, akik a kert közelében laknak. Szép lassan elindult „az egy lakóközösség – egy kert” mozgás, és ha minden jól megy, egy nap talán már a 4-6-ost is ki lehet hagyni a kertészkedésből.
Forrás: vs.hu
