Ha kellemetlenség, testi vagy lelki fájdalom, baj vagy szomorúság ér bennünket, nagyobb hajlandóságot mutatunk arra, hogy panaszra nyissuk a szánkat, szóbeli formába öntve szívbéli keserveinket. A panasznak a személyes téren túl vannak szociális és hivatalos megnyilvánulási formái is – gondolhatunk itt példaként a panaszkönyvre. De vajon leküzdhető-e a panaszszó?
Minél többször ismételjük el, annál kevésbé jár át a tüzesség, amely a kezdeteknél szinte égetett. Erőnk is egyre lankad, mint a tűz, amelyet már nem táplál fa. Ott ballag a panaszszó - a tizedik embernek való bemutatását követően - penészes szakállú, roggyant aggastyánként, erejét vesztve, lihegve. Azon töpreng, hová tűnt kilenc emberrel ezelőtti peckes, fürge suhancként kakaskodó, fontos küldetéssel felcicomázott énképe?