2016.12.03. 13:36:41 15184 366

4+1 mondat, ami azt jelenti: „Szeretlek”
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Sokszor úgy érzi az ember, nem lehet elégszer mondani. Ám mégis fukarkodik a kimondásával, nehogy túlságosan elcsépelt legyen. De mégis, mennyi az a sok? Ha naponta mondjuk egymásnak, hogy „Szeretlek”, egy idő után már nem is jelent semmit? Vagy ez is túl kevés lenne?

Szeretlek helyett - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Szeretlek helyett

Valószínűleg mindenkinek más az elég ebből a szóból. Ám ha nem szeretnénk állandóan ezt ismételgetni, talán van néhány mondat, amivel szintén kifejezhetjük szerelmünket, szeretetünket.

„Hiányzol!”

Semmi sem fejezheti ki jobban a másik iránt érzett szerelmünket, szeretetünket, mintha megérezzük a hiányát.

„Imádom minden porcikádat!”

Emlékeztek még a Bridget Jones naplója című filmre és Bridget röcögős hájacskáira, amit annyira szégyellt Mark Darcy előtt, hogy egy takaróba burkolta magát első együttlétük után? És emlékeztek, amikor Mark feleslegesnek tartotta a takarót…? Na ugye, hogy a fenti mondat felér egy szerelmi vallomással. Pláne, ha akkor kapjuk, amikor épp nem érezzük magunkat topformában.

„Mindig megnevettetsz!”

Együtt nevetni, együtt nevetve megöregedni – nincs is ennél szebb. Ha mindig meg tudjátok nevettetni a másikat, a legnehezebb időket is könnyebben átvészelitek majd.

„Köszönöm, hogy velem hallgatsz!”

Akik igazán szeretik egymást, tudják, mikor kell „csakúgy” hallgatni a másik mellett.

„Az egész napom úgy volt rossz, ahogy volt – csak Te voltál benne tökéletes.”

Ha szerelmünk tárgya nem is fogalmazza meg így az érzéseit, ha egy nehéz és fárasztó nap után hazatérve hozzánk bújik, a vállunkon pihen meg, biztosak lehetünk benne, hogy ő is hasonlóan érez irántunk, mint mi iránta.

Forrás: miss.at

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vasárnapi frász? Ezt is legyőzheted

A felmérések szerint a vasárnap a hét legkevésbé kedvelt napja. Ennek egyetlen oka az, hogy bár a szeretett és hőn várt hétvégéhez tartozik, egyúttal vészcsengőként jelzi, hogy másnap itt a hétfő. További szépséghibája, hogy míg a reggelei és kora délutáni órái viszonylag lassan hömpölyögnek, később már többszörösen visszatérő gondolattá válik az, hogy: hamarosan újra hétfő. Ha te is úgy gondolod, hogy itt az ideje ezen változtatni, hogy derűvel és élménnyel tölthesd fel újra a vonzerejétől jócskán megfosztott vasárnapot, alább elolvashatsz néhány potenciális megoldást, tippet mindehhez.

Védd a szemed a tűző nap ellen

Ma már egyre több helyen hívják fel a figyelmünket arra, hogy a bőrünk védelme mellett a szemünk egészsége érdekében is tegyük meg a szükséges óvintézkedéseket. Ezek közé tartozik a szemre ártalmas sugarakat elnyelő UV-napszemüveg vagy szemlencse is. A napszemüvegek amellett, hogy biztonságos szemvédelmet kínálnak, még divatosak is, így mindenki megtalálhatja az ízléséhez leginkább illeszkedő, minőségi példányokat.

Dömösön rendezik meg az idei Szelávi! Fesztivált

Negyedik alkalommal rendezik meg a Szelávi! Fesztivált, amelynek helyszíne idén a Dunakanyarban található Dömös lesz. Mások mellett a Platon Karataev, a Lázár tesók, a Mordái, a Konyha, a Lóci játszik, valamint Henri Gonzo és a Papírsárkányok is fellép május 31. és június 2. között.