2020.08.25. 16:45:37 10828 268

Fertőtlenítették a Vígszínház épületét
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett - közölte a színház az MTI-vel.

Színház - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Színház

Mint írják, az illetékes hatóságok döntése alapján, a munkatársak és a közönség egészségének védelmében a Vígszínházban és a Pesti Színházban a szeptember 4-ig meghirdetett előadásokat elhalasztották.

A közlemény felidézi, hogy augusztus 21-én A Pál utcai fiúk című előadással indult volna a Vígszínház 2020/2021-es jubileumi évada, azonban az előadásban szereplő tünetmentes fiatal művész koronavírus-tesztje pozitív lett. Ennek következtében hivatalos járványügyi intézkedésként elrendelték a Vígszínház épületének fertőtlenítését.

A protokollnak megfelelően vasárnap a színház épületében az összes olyan területet fertőtlenítették hidegködképző berendezéssel, ahol fennállhat a fertőzés veszélye, így a színpadokat, a nézőteret, a színészbüfét, az öltözőket, a mosdókat, a folyosókat és az irodákat is. A színház saját takarító személyzete emellett továbbra is folyamatosan fertőtleníti a helyiségeket és az érintésnek kitett felületeket, így a korlátokat, kilincseket, kapcsolókat is - olvasható a közleményben.

A hétvégi tisztításkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásának megfelelő, országos tisztifőorvosi engedéllyel rendelkező, virucid hatású szert alkalmaztak, amely vékony hártyát képezve biztosítja a felületek tartós vírusmentességét - tartalmazza az összegzés.

Közölték, hogy a Vígszínház továbbra is kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, amelyek ajánlásait és előírásait figyelembe véve jár el. A nézők és a munkatársak biztonsága és egészségének védelme a legfontosabb, így az évad újratervezése a járványügyi szempontok figyelembevételével zajlik.

Hozzátették, hogy jelenleg a színház minden művésze tünetmentes és jól van.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Nem csóka, hanem csoda – Az articsóka gyógyító titkai

„Csókai csóka, vak varjúcska, Komor kőszál kőlakója…” – ki ne emlékezne Móra Ferenc játékos verssoraira? És ki ne hallaná meg fülében a „csóka” szó zenéjét, ha először találkozik az articsóka névvel? Mert valóban: első hallásra inkább tűnhet madárnak, mint zöldségnek. Azonban az articsóka – a maga tüskés, bogáncsszerű külseje mögött – valóságos táplálkozási és egészségügyi kincsestár. A fészkesvirágzatúak családjába tartozó növény nemcsak a tányérokra kívánkozik, hanem egyre gyakrabban bukkan fel természetgyógyászati ajánlásokban is. Nézzük, mit érdemes még tudnunk erről a különleges növényről.

Viszket, hámlik, pirosodik: mit tehetünk az ekcéma ellen?

Az ekcéma görög eredetű szó, amely hólyagos bőrelváltozásokat jelöl. Orvosi szempontból bőrgyulladásként vagy dermatitisként is emlegetik, és gyakran egyfajta túlérzékenységi reakcióként jelentkezik. Az allergiás bőrtünetek hátterében olyan gyakran használt termékek állnak, mint a parfüm, testápoló, dezodor, körömlakk vagy egyes gyógyszerek. A nikkel, amely sok bizsuban megtalálható, szintén sűrűn bizonyul kiváltó oknak – a becslések szerint minden tizedik nő érzékeny rá. Mit érdemes még tudnunk az ekcémáról?

Ízes élet vagy egészségügyi kockázat? A só kettős arca

A hosszú történelmi múlttal rendelkező sót élelmiszer tartósítás és ételízesítés céljából már régóta használják. A 40 százalék nátrium, 60 százalék kloridot tartalmazó alapvető étrendbeli nátriumforrásként szolgáló só (NaCl) néhány változatát – így az asztali sót is– különféle kémiai elemekkel, nyomelemekkel és ásványi anyagokkal dúsítanak, mint a jód, vas és a folsav. A test alapvető funkcióihoz nélkülözhetetlen a nátrium megléte, mellyel biztosítani tudja az idegrendszeri egészséget, a megfelelő izomműködést, valamint a tápanyag-felszívódást.