2022.10.23. 10:30:05 7366 230

Gondolatok október 23-ról
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Eddig, és nagyon remélem, hogy ez után is, mind az én, mind az utánunk következő generációk elmondhatjuk magunkról, hogy bizony, igen szerencsés népség vagyunk. Ugyan nekünk is meg kell küzdenünk sok mindenért, egyvalamit nagyon is magától értetőnek gondolunk, pedig nem is biztos, hogy az: a szabadságunkat.

Magyar zászló - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Magyar zászló

Mert van, még ha a mindennapok rohanásában nem is igen jut eszünkbe, hiszen dolgozunk, tanulunk, gyereket nevelünk, háztartást vezetünk, szórakozunk, utazunk, vagyis élünk. És csak nagyon ritkán, talán csak évente egyszer, vagy még akkor sem gondolunk arra, hogy ez a számunkra magától értetődő szabadság nem csak úgy volt, nem csak úgy lett, hanem valakik kivívták nekünk.

Mikor felejtünk el emlékezni?

Emlékszem, általános iskolás koromban rendszeresen kaptam kisebb vagy nagyobb szerepet az október 23-i ünnepélyen. A felkészítőtanárok sokat kutakodtak versek, dalok után, hogy minden évben valami újat, valami különlegeset mutathassunk a nagyérdeműnek. Nem tudom, tanárként, nézőként mennyire jött át ezeknek a műsoroknak az üzenete, de szereplőként – fiatal korunk ellenére – át tudtuk érezni az 56-os hősök helyzetét. Furcsa, de talán akkor, 13-14 évesen először, és jó ideig utoljára. Aztán jöttek a középiskolás, majd a főiskolás évek, amikor az október 23. inkább egy hosszú hétvégét, egy plusz bulit, valamint az őszi szünet közeledtét jelentette. A munka világába csöppenve pedig megint nem igazán volt lehetőségem ráhangolódni, visszagondolni, netán hálásnak lenni az 56-os forradalmárok hőstetteiért.

Változó világ – változó én

Ugyan a munka még mindig az életem, életünk egyik fontos része, szülővé válva indultak be igazán a rohanós hétköznapok.:-) A napok, hetek, hónapok pörögnek, nagyon kevés idő van megállni és elgondolkozni a világ, az élet dolgairól. Ám az utóbbi évek, hónapok eseményei mégis sokunkat erre késztettek. A mögöttünk álló lezárásokkal, korlátozásokkal teli időszak, a közelünkben zajló háború, a világ változásai, bizonytalanságai miatt hosszú idő óta talán ez lesz az első olyan október 23., amikor is értékelni tudjuk az elődeink által kivívott szabadságunkat.

Neked mi segít az emlékezésben?

Néha eszembe jut, én ma mit tennék, ha a saját, vagy a gyerekeim szabadsága forogna kockán? Kivárnék? Kiabálnék? Harcolnék? Nehéz kérdések, amikre, bízzunk benne, hogy soha nem kell válaszolnunk. Emlékeznünk viszont kell, ha csak néhány másodperc, egy dal, egy vers, vagy egy film erejéig. Nekem ezek segítenek. És Neked?

Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

LGT: Madarak jönnek - Valaki mondja meg

Szabadság, Szerelem

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

Mosás tippek kezdőknek és haladóknak(X)

A mosás a háztartásban alapvető rutin. Sokan mégsem gondolnak bele, hogy mennyire sok tényező befolyásolja a végeredményt. A rosszul megválasztott program, a túl sok mosószer vagy a helytelen szárítás nemcsak a ruháinkat teheti tönkre, de feleslegesen terheli a pénztárcánkat és a környezetet is. Cikkünk kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos mosási tippeket kínál, hogy a ruhák tovább maradjanak újszerűek, és a folyamat is hatékonyabbá váljon.

A sportteljesítményre is hatással van a nagy meleg és a magas páratartalom

A magas hőmérséklet és páratartalom hatással van a szervezet hőháztartására, ami különböző mechanizmusokon keresztül befolyásolja az erőkifejtést, az állóképességet és a koncentrációt is. Nagy melegben a szervezet saját védelmét helyezi az első helyre, így óhatatlanul csökken a fizikai teljesítmény. Ezért, bár a nyár kiváló időszak a szabadtéri sportolásra, kulcsfontosságú a test hőháztartásának védelme, a megfelelő hidratálás, a túlterhelés elkerülése, valamint a napvédelem – mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője.