2015.12.10. 09:25:24 9555 253

Három napig minden a mézről szól Gyulán
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Három napig minden a mézről szól Gyulán, ahol péntektől rendezik meg nyolcadik alkalommal a Méz- és Mézeskalács-fesztivált és átadják az Év méze díjat is.

Méz - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Méz

Haász Ferenc, a főszervező Békés Megyei Méhész Egyesület elnöke elmondta: a rendezvény a magyar méhészeti közélet rangos eseményévé nőtte ki magát az évek során, idén tizenegy mézlovagrend látogat el a fürdővárosba ebből az alkalomból.

Hozzátette: Magyarországon 42 különböző fajtájú mézet lehet készíteni, a rendezvényen tizenhét fajtát kóstolhatnak meg az érdeklődők.

A programokról szólva Haász Ferenc kiemelte: a gyerekek mézes ételkülönlegességeket készíthetnek és megtanulhatják a mézeskalácsfestés fortélyait. A nagyobbak nevezhetnek a házi mézes sütemények versenyére, a felnőttek pedig részt vehetnek az ágyas pálinkák és gyümölcsökből készült mézes szeszesitalok versenyén. A Gyulai Várfürdőben péntek este mézes szauna varázsra várják a közönséget, a Józsefvárosi templomban szombaton Szent Ambrus-napi mézszentelő misét tartanak - tette hozzá.

A rendezvény szakmai részén a méhészek előadásokat hallhatnak egyebek mellett a magyar méhészet idei évéről, a méhészet vidékfejlesztésben betöltött szerepéről, a mézmarketing fontosságáról vagy a klímaváltozás ágazatra gyakorolt hatásáról.

A rendezvényhez csatlakozott a Gyulai Pálinka Manufaktúra is, amely idén először készített mézlikőrt. Adamkó Anikó ügyvezető az MTI-nek elmondta: nem volt egyszerű a párlat elkészítése, ugyanis a mézben rengeteg antibakteriális hatású anyag van, amelyek gátolták az erjedés során a cefrében a baktériumok és élesztőgombák munkáját.

Elárulta: egyelőre limitált számú, 800 palack mézlikőrt készítettek, de a jövőben szeretnének újabb, méz alapú termékeket kifejleszteni.

Szombaton délután kihirdetik az Év méze 2015 verseny győztesét. Idén 108 méhészetből 265 mintát neveztek - mondta Árgyelán János versenyigazgató.

Haász Ferenc hangsúlyozta: szombaton várhatóan két-háromezer ember fordul majd meg a gyulai sportcsarnokban a méhészeti kiállításon és vásáron. A hét elején már több mint 800 vendégéjszakát kötöttek le a városban a rendezvény miatt.

Görgényi Ernő polgármester közölte: a város egyik legfontosabb rendezvénye lett az egykor civil kezdeményezésként indult fesztivál. Az önkormányzat ezért a megyei méhészeti egyesülettel öt évre szóló együttműködést kötött, amely szerint pénzügyi támogatásban részesítik az eseményt és a szervezők rendelkezésére bocsátják a rendezvény helyszíneit.

Forrás: MTI

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

Mosás tippek kezdőknek és haladóknak(X)

A mosás a háztartásban alapvető rutin. Sokan mégsem gondolnak bele, hogy mennyire sok tényező befolyásolja a végeredményt. A rosszul megválasztott program, a túl sok mosószer vagy a helytelen szárítás nemcsak a ruháinkat teheti tönkre, de feleslegesen terheli a pénztárcánkat és a környezetet is. Cikkünk kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos mosási tippeket kínál, hogy a ruhák tovább maradjanak újszerűek, és a folyamat is hatékonyabbá váljon.

A sportteljesítményre is hatással van a nagy meleg és a magas páratartalom

A magas hőmérséklet és páratartalom hatással van a szervezet hőháztartására, ami különböző mechanizmusokon keresztül befolyásolja az erőkifejtést, az állóképességet és a koncentrációt is. Nagy melegben a szervezet saját védelmét helyezi az első helyre, így óhatatlanul csökken a fizikai teljesítmény. Ezért, bár a nyár kiváló időszak a szabadtéri sportolásra, kulcsfontosságú a test hőháztartásának védelme, a megfelelő hidratálás, a túlterhelés elkerülése, valamint a napvédelem – mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője.