2017.04.22. 08:34:24 8565 171

„Ki mint veti ágyát…” – Így vesd vagy ne vesd be az ágyad
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A reggeli rutin része, hogy felkelés után azonnal, még szinte csukott szemmel bevetjük az ágyunkat. A lepedőt eligazgatjuk, a párnákat felverjük, a takarót szépen kiterítjük vagy éppen összehajtjuk, művünk megkoronázásaként pedig egy csinos ágytakaró is kerülhet az ágynemű tetejére. De biztos, hogy ennek minden reggel így kell történnie?

Bevetett ágy - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Bevetett ágy

Persze, érthető, hogy ezt a feladatsort minden nap gyorsan igyekszünk elvégezni. Hiszen így legalább a látszata megvan annak, hogy rend van. Pedig néhanapján „lazázhatnánk” és hagyhatnánk estig bevetetlenül az ágyunkat.

Kell a „szabadság”

Néha jó kicsit szabadon, bevetetlenül hagyni az ágyat, hogy az ágynemű, a huzat, és a matrac is szellőzzön kicsit. Hiszen az ágyunk nem csak a pihenésünk egyik fontos kelléke, hanem apró atkák otthona is. Ezek az apróságok, bármennyire is miniatűr méretűek, elég nagy galibát tudnak okozni, hiszen szemkönnyezést, köhögést, tüsszögést, vagyis allergiás tüneteket válthatnak ki. Ha Te is allergiás vagy a háziporra, akkor annak bizony ők az felelősei!

De miért?

Az éjszaka folyamán testünkről, fejünkről apró bőrdarabok, hajszálak hullanak az ágyunkba, ágyneműbe, melyek remek lakhelyül, „táplálékul” szolgálnak ezeknek az apróságoknak. Ha az ágyunkat reggel azon melegében, tehát éppen felkelve bevetjük, a kellemes hőmérséklet duplán jó táptalajt biztosít az atkák elszaporodásának. Ha még egy csinos ágytakaróval is lefeded az ágyad, tovább ronthatsz a helyzeten.

Mit tehetsz még?

Azon kívül, hogy néha hagyod bevetetlenül a fekhelyed, a következőket teheted, hogy tisztább, frissebb legyen az ágyad.

Legyen rendszeres a szellőztetés!

Fontos, hogy az egész lakást, de a hálószobádat rendszeresen szellőztesd! Felkelés után, ha lehet, még az ágyad bevetése előtt, illetve este, lefekvés előtt 5-5 percre mindenképpen nyiss ablakot. Az elhasznált levegő kislisszan, a friss pedig áramlik befelé. Pihentetőbb lesz így az alvás is.

Szellőztesd az ágyat is!

Ahogy már fentebb is írtuk, az alapos szellőztetés a szoba levegőjét és az ágyat, ágyneműt is felfrissíti. Ha fokoznád ezt a frissességet, néha rakd ki az udvarra, erkélyre, ablakpárkányra az ágyneműt, és vele együtt az ágytakarót is.

Ne feledkezz meg a matracról!

Hogy maximálisan friss és tiszta legyen a levegő a hálódban, a matrac rendszeresen tisztításáról se feledkezz meg! Ehhez (itt)[https://proaktivdirekt.com/magazin/cikk/eljott-a-nagytakaritas-ideje-kezdd-a-matraccal] találsz tippeket!

Fontos a megfelelő hőmérséklet!

Az ágyneműhuzatot nyugodtan moshatod 60 ⁰C-on és minimum kéthetente cseréld le!

Ne feledkezz meg a függönyökről sem!

Ugye, hogy egy-egy függönymosás után mennyivel frissebb, tisztább odabent a levegő! Ne feledkezz meg ezek rendszeres tisztításáról, cseréjéről sem. Illetve a szőnyegek alapos tisztítása, porszívózása sem árt. De a legjobb, ha nincs is szőnyeg a hálóban, mert ez ugyancsak a por, a hajszálak gyűjtője, így az atkák, kórokozók melegágya lehet.

Forrás: haushaltstipps.net

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...