2016.12.02. 10:06:19 15223 328

Megkezdődött az idei Cipősdoboz Akció
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

A nehézsorsú gyerekeknek szánt ajándékokat országszerte mintegy 200 gyűjtőponton várja csütörtöktől december 18-ig a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz Akció nevű adománygyűjtő programja.

Cipős doboz - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Cipős doboz

A tizenharmadik alkalommal elindított felhívásra idén is kor és nem szerint csoportosítva várják a felajánlók ajándékait egy becsomagolt cipősdobozban - hangzott el a budapesti Deák téren felállított Cipősdoboz Vár nevű átvevő ponton, az akció megnyitóján, csütörtökön.

Révész Szilvia, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója elmondta, hogy ebben az évben is új, vagy újszerű játékadományokat várnak a program keretében. A becsomagolt dobozra rá kell írni, hogy hány éves és milyen nemű gyereknek szánta az adományozó a csomagot, majd így kell leadni valamelyik adománygyűjtő ponton. Az ajándékokat a szeretetszolgálat rászoruló, nevelőotthonokban lakó, mélyszegénységben élő gyerekeknek, illetve Böjte Csaba Parajdon élő árváinak juttatja el, és ebben az évben először 1000 dobozt nagycsaládos katonák gyerekei között is szétosztanak.

Révész Szilvia kiemelte, hogy a hagyományos csomagokon túl, a 1355-ös adományvonal hívásával 300 forinttal is lehet támogatni a programot, illetve a Bookline internetes könyváruház felületén adományjegy vagy egy cipősdobozba kerülő könyv online vásárlásával is lehet adakozni.

A tavalyi évhez hasonlóan, aki a Deák téri, vagy a fővárosi Alle Bevásárlóközpont mellett elhelyezett ponton adja le dobozát, lehetősége van rá, hogy online nyomon kövesse az ajándéka útját egy egyedi vonalkód segítségével.

A megnyitón elhangzott, hogy míg a kezdeti években csupán néhány ezer ajándék gyűlt össze, 2009-ben már 20 ezer, tavaly pedig több mint 40 ezer cipősdoboz jutott el a rászorulókhoz, a 13 év alatt összesen 350 ezer dobozt osztott szét a szeretetszolgálat.

Gyűjtőpontok

Az idei gyűjtőpontokat itt találhatod.

Forrás: MTI

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Joghurt kicsit másképp – 3 sós ötlet reggelire vagy vacsorára

A joghurtot sokan csak gyümölcsökkel, müzlivel vagy desszertként ismerik, pedig sós változatban is igazi kincs lehet – frissítő, könnyű és még laktató is. Ráadásul nyáron különösen jól jön, ha olyan ételeket készíthetünk belőle, amikhez nem kell bekapcsolni a sütőt. Íme három sós recept, amit bátran kipróbálhatsz reggelire vagy egy hűs vacsorához.

A nagy hőmérséklet-különbség megzavarhatja a vérnyomásunkat

Akár hányinger, szédülés, émelygés, fejfájás is felléphet az arra érzékenyeknél, ha nagy hőmérséklet- vagy magasságkülönbségnek teszik ki a szervezetüket, a vérnyomásunk ugyanis ilyenkor reagál a környezetváltozásra. Dr. Barna István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika főorvosa azt mondja, az egészséges szervezet nagyon gyorsan adaptálódik, viszont a magas vérnyomással küzdő betegeknek azt javasolja, hogy a nyaralásra is vigyék magukkal a vérnyomásmérőt, hogy az esetleges ingadozásokat követni tudják, ehhez igazítva a gyógyszeradagolást.

Nyaralás kisbabával – pihenés vagy logisztikai bravúr?

Az első nyaralás kisbabával olyan, mint egy különleges küldetés: egyszerre izgalmas és kissé ijesztő. A gondtalan nyaralások korszakát egy időre felváltja a „bőrönd helyett pelenkatáska” időszaka, de ez nem jelenti azt, hogy a közös kikapcsolódásról le kell mondani. Csak másként kell hozzáállni – rugalmasabban, tudatosabban, és egy jó adag humorral.