2014.10.10. 20:10:05 6278 20

Rekordszámú nevezés a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Rekordszámú, 83 ország nevezett filmet idén a legjobb idegen nyelvű film Oscar-mezőnyébe - közölte pénteken az amerikai filmakadémia, amely szerint először nevezett alkotást a díjra Koszovó, Málta, Mauritánia és Panama.

Oscar-díj  | Fotó: 123rf.com - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Oscar-díj | Fotó: 123rf.com

A díjért versengő filmek között olyan ismert alkotások szerepelnek, mint az idén Arany Pálmával jutalmazott török Téli álom, a szintén Cannes-ban vetített Saint Laurent, amely Franciaországot képviseli, a BAFTA-díjjal kitüntetett Ida a lengyel Pawel Pawlikowskitól és a Friedrich Schiller költő és két nővér szerelmi háromszögéről szóló német Die Geliebten Schwester (A szeretett nővérek).

Magyarország idén Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjével indul az Oscarért.

Tavaly 76 ország küldte el filmjét az amerikai filmakadémiának. A testület olyan alkotások nevezését fogadja el ebben a kategóriában, amelyek játékfilm-hosszúságúak, és az Egyesült Államokon kívül készültek, túlnyomórészt nem angol nyelvű dialógusokkal. Bármely ország nevezhet, de országonként csak egy nevezést fogad el a filmakadémia.

Érdekesség, hogy Nagy-Britannia egy török nyelvű filmet, a Little Happiness című alkotást küldte, Ausztrália a Charlie's Country című produkciót, amit részben egy bennszülött dialektusban forgattak. A Fülöp-szigeteki nevezés, a Norte, the End of History pedig több mint négy óráig tart.

A filmakadémia a 83 nevezett alkotást januárra szűkíti le 9 filmre, majd ezek közül kerül ki a kategória öt jelöltje. Az Oscar-jelölteket január 15-én ismertetik.

A díjakat 2015. február 22-én adják át 87. alkalommal. Tavaly az olasz Paolo Sorrentino A nagy szépség című munkája nyerte a legjobb idegen nyelvű film kategóriát.

A BBC News emlékeztetett arra, hogy az amerikai filmakadémia által szeptemberben elfogadott szabálymódosításnak köszönhetően a kategória Oscar-díjára ettől kezdve a nevező ország neve mellé a győztes alkotás rendezőjének nevét is rávésik.

A legjobb idegen nyelvű Oscar-kategória 1947-ben történt bevezetése óta Olaszország kapta meg legtöbbször a díjat: 14 alkalommal részesült olasz alkotás az elismerésben.

Forrás: MTI

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.