2024.02.15. 15:31:18 7250 201

Szécsi Pál tiszteletére emlékkoncertet rendeznek az Arénában
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Az egyik legnépszerűbb magyar táncdalénekes, Szécsi Pál tiszteletére rendeznek emlékkoncertet születésének 80. évfordulója alkalmából március 10-én a Budapest Sportarénában.

Koncerten - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Koncerten

Az est során mások mellett Miller Zoltán, Nagy Sándor, Pál Dénes, Serbán Attila énekli el a nagy Szécsi Pál-slágereket, kísér a Magyarul Szeretjük! zenekar.

A koncerten megszólal egyebek között a Csak egy tánc volt, az Egy szál harangvirág, a Gedeon bácsi, a Karolina, a Két összeillő ember, az Én édes Katinkám, a Szeretni bolondulásig, A távollét, a Kósza szél, a Mint a violák vagy a Pillangó című szám is.

Szécsi Pál a hetvenes évek első felének egyik legnagyobb magyar sztárja volt, holott mindössze néhány év adatott meg arra, hogy a rivaldafényben álljon. A hányatott sorsú, apját hamar elvesztő, majd anyja által magára hagyott és így állami gondozásba került kissrác felcseperedve nyomdai segédmunkás és strandkabinos volt, amikor egy véletlen folytán manöken lett, majd alig 21 évesen néhány dalt el kellett énekelnie a kifutón.

Tehetségére hamar felfigyeltek, énekesi karrierje gyorsan beindult, az ország kedvencévé vált, dalait milliók dúdolták. Életében csak két nagylemeze jelent meg.

Szerelme, a színésznő Domján Edit halálát nem tudta feldolgozni, mindössze 30 éves volt, amikor 1974 áprilisában öngyilkos lett. Halála után még tíz lemez jelent meg tőle.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.

10 filléres háztartási trükk, amit még a nagymamád sem ismert

A háztartás vezetése mindig is kreativitást igényel, de nem kell mindig drága kütyükre vagy különleges termékekre költeni, hogy egyszerűbb és hatékonyabb legyen az életünk. A régi praktikák mellett léteznek modernebb, filléres megoldások, amiket még a nagymamák sem ismerték. Ezeket a trükköket könnyen be lehet illeszteni a mindennapokba, és gyakran azonnal érezhető a hatásuk.