Vetélés után milyen a babavárás? Hát ilyen – egy kismama vallomása
Amikor azon az este gyanút fogtam, hogy talán kisbabát várok, olyan izgatott lettem, hogy alig bírtam elaludni. Reggel már nagyon korán kipattant a szemem (zokszó nélkül, pedig nem vagyok korán kelő típus), hogy megcsinálhassam a terhességi tesztet. Szerencsére volt otthon, még a lánybúcsúmra kaptam… Alig telt el pár másodperc, már két csík piroslott előttem, és én ujjongtam örömömben.
December 23-a volt… A férjemet úgy ébresztettem fel, hogy megvan életünk legszebb karácsonyi ajándéka, kisbabát várunk. Azonnal kinyílt a szeme, és örömben úszott a tekintete. Mivel az ünnepek alatt nem tudtunk orvoshoz menni megerősítésért, apró kétséggel átszőtt, de cinkos boldogság járt át minket, amikor egymásra néztünk. Egészen január 7-ig. Ekkorra sikerült ugyanis ultrahang vizsgálatot egyeztetni, de ezt az időpontot is úgy kellett kikönyörögni. Furcsa alhasi fájdalmat éreztem, ami nem hagyott nyugodni, ezért a telefonban nagyon kötöttem az ebet a karóhoz, hogy engem minél előbb hívjanak; ha valaki lemondaná az időpontját, vagy késne, vagy nem menne, azonnal ott tudok lenni. Az asszisztens végül beszélt a doktor úrral, és visszahívott, hogy akkor szerda este 8-ra mehetek. Hát, elmentünk. Szinte remegve vártam az vizsgálatot, éreztem, hogy valami nem oké, és az orvos is csak ennyit mondott, mikor a monitorra nézett: „Ez nem jó!”
Ultrahang vizsgálatNem volt benne élet
Sajnos üres volt a petezsák, nem ment végbe teljesen a sejtosztódás, és nem alakult ki embrió. Gyakorlatilag teljesen úgy viselkedett a szervezetem, mintha terhes lennék, még a rosszullétek is elkezdődtek, duzzadt a mellem és minden tünetet produkáltam – lévén a 7-8. hétben voltam. Csak éppen babánk nem volt. Előbb-utóbb spontán vetélés lett volna a vége, de ezt nem szokás megvárni, műtéti úton kell eltávolítani a petezsákot. Mintha abortuszom lenne… Másnap reggel már ott is voltam a kórházban, essünk túl rajta minél előbb, mielőtt tényleg spontán vetélés zajlana le (tudniillik azután is be kéne menni a kórházba, mert akkor is kitisztítják az embert a biztonság kedvéért).
Egy dolog vigasztalt, az, hogy nem alakult ki embrió. Az, hogy nem volt élet a kis petezsákban. Ezzel nyugtattam magam, és ez járt a fejemben, amikor a műtétre vártam, és hallgattam a sztorikat: „6 hetes volt, és nem volt szívhang…”, „3 hónapos volt, és leállt a szíve.” Az én babám pedig valószínűleg meggondolta magát, mégsem volt megfelelő neki az időpont, ezért visszavonulót fújt. Jelezte, hogy akár jöhetne is, de valami még hiányzik neki ahhoz, hogy maradjon.
Nehéz ébredés
A műtőből állítólag úgy toltak ki, hogy végig keservesen sírtam, zokogtam, hiába voltam bebódítva. Erre is ébredtem a rövid altatásból, a saját sírásomra. Nem volt vizem, nem volt poharam és papucsom sem, mert olyan kapkodva kellett jönnöm, és olyan zaklatott voltam, hogy ezek a dolgok eszembe sem jutottak. A kórházban még egy műanyag poharat sem adtak, az egyik szobatársamtól kaptam vizet, és kölcsön papucsot, mire a férjem és az anyukám megérkezett. Reggel 7-re mentem, este 6-kor már indulhattunk is haza. A következő napok olyan nihilben teltek, amit nehéz lenne körülírnom. „Biztos megvan az oka; a következő majd egészséges lesz; legközelebb minden rendben lesz; fiatalok vagytok még; nagyon sok ilyen van” – jöttek az okos biztatások, de ilyenkor ezekkel nem tud foglalkozni az ember. Csak igyekszik túlélni a napokat, visszazökkenni a mókuskerékbe, és elfogadni, hogy kb. 8 hónap múlva mégsem érkezik hozzá egy új élet, mégsem lesz anya, és a férje egyelőre nem lesz apa.
Kezdjük előröl?
Aztán teltek a hónapok, és a vágy a baba iránt hol felerősödött, hol elcsendesült. Helyette mindenféle utazásokra indultunk, éltük az életünket. Bár fizikailag 3 hónap múlva készen álltunk volna rá, hogy újra próbálkozzunk, lelkileg még nem tettük túl magunkat a veszteségen. Nem mondtuk ki, de valahogy halogatni kezdtük a dolgot. Gyászoltunk. Nem néztünk sem ovulációs tesztet, se nem számoltuk a napokat. Majd jön, amikor ő szeretne, nem erőltetjük.
Közben sorra kaptuk a híreket: itt is jön a baba, ott is jön a baba, itt már a második, ott már a harmadik. Hadd jöjjenek, legalább lesz kitől tapasztalatokat gyűjteni! No, nem mondom, hogy nem volt mindegyik bejelentés késdöfés a szívem egyik felébe, de a másikkal azért igyekeztem őszintén örülni a barátok örömének… Egy év és három hónap telt így el, ami visszagondolva nem is hosszú idő, de annak tűnt.
Jött a megerősítés
Aztán idén áprilisban elmentem egy jóga órára, ahol a meditáció során azt kérte tőlünk az oktató képzeljünk el valamit, amit nagyon szeretnék. Nekem rögtön a kisbaba ugrott be, és az a momentum, amikor a szülés után az anyuka mellkasára teszik. Alig hogy megvolt a kép, már potyogtak is a könnyeim. Másnap Kovács András Péter stand-up showját hallgattam meg, amelyben végig három gyerekéről, a felesége várandósságáról, a családjáról beszélt a komikus, és én azt is végig sírtam. Pedig tényleg vicces volt, és annyira akartam volna nevetni, hiszen imádom a pasit, de nem bírtam. Nem volt kérdés bennem, hogy nagyon vágyom a kisbabára. Talán ideje lenne komolyabban venni a „felkészülést”.
Ezután kb. 10 nap telt el, és hiába vártam a menstruációm… Gondoltam csinálok egy terhességi tesztet, hátha. Két csík lett, és bennem nem volt kétség, hogy ez a baba már velünk van, és velünk is marad. Vicces, hogy sem a jóga óra, sem KAP produkciója alatt fogalmam sem volt róla, de már várandós voltam.
Az ultrahangra azért félelemmel telve indultunk el a férjemmel a rossz emlékek miatt. Amikor a doki az alig 6 hetes magzatnál már szívhangot is hallott, földöntúli örömöt éreztem. Azonnal szuggerálni kezdtem magam, hogy ez a baba nagyon erős, ez a baba velünk marad, és azóta is folyamatosan ezt teszem. Próbálom kizárni a rossz élményeket, emlékeket, az előző várandóságomat már meggyászoltuk, elengedtük. Most csak erre koncentrálunk. Jön az 5. hónap, rugdal és izeg-mozog a kisfiúnk, minden rendben van. Azért nem mondom, hogy nem vagyok feszült az összes vizsgálat előtt, de a szívem mélyén tudom, hogy tényleg minden jól alakul majd.
Ultrahang felvételCsak a jóra gondolunk
Én pedig mindennap elmondom magamnak és neki is, hogy egészséges, erős, szép és okos baba. Én is jól vagyok, ő is jól van. Az egész család örül neki, és várja őt. Már most mindenki hihetetlen nagy szeretettel veszi körül. Mindezt azért, hogy tudja, jó helyre jön. Azért, hogy tudja, jókor jön. Ja, és idén tényleg ő lesz a karácsonyi ajándékunk, december 19-re vagyok kiírva… Igazi kis csoda érkezik, lehet szorítani!
Írta: kábé
