20 éves a Ponyvaregény! - Hírességek a filmről
Emlékszem, én még gyerek voltam, amikor édesanyám a videotékából (igen, akkor még jártak oda az emberek :)) kivette a Ponyvaregényt. Hihetetlenül tetszett a borítóján Uma Thurman, de akkor nem nézhettem meg. Ma már Tarantino fan vagyok. A következőkben többek között Gálvölgyi János is nyilatkozik ponyvaregényes és tarantinós élményeiről.
PÁLFI GYÖRGY (RENDEZŐ)
A Szikra moziban láttam, úgy emlékszem, édesanyámmal. Nagyon-nagyon élveztem, friss volt és bombasztikus, egy reveláció. Annyira lenyűgözött, hogy azóta sem néztem újra, mert attól tartottam, hogy másodjára már nem lenne ugyanaz, nem akartam lerombolni azt az első élményt. Tudtuk, hogy a Final Cutba biztosan be akarjuk vágni Honey Bunny és Pumpkin csókját, de akkor is csak részleteit néztem újra, gyorsítva. Illetve láttam azt a verziót, amelyikben időrendbe rakták az epizódjait, ami egy érdekes kísérlet volt, és az derült ki belőle, hogy az időugrások nélkül nem működik: egy ócska, film noirokat utánzó, vicceskedő film lett belőle. De azzal a szerkesztéssel, ahogyan Tarantino megcsinálta, zseniális ritmust kapott, az ember pont arra vágyik, hogy egy film így dobálja érzelmileg. Mesteri mesélés.
PÉTERFY BORI (ÉNEKES, SZÍNÉSZ)
Moziban láttam először, és természetesen nagyon tetszett. Egészen új stílust hozott be, a humora, a vágások, a történetmesélés mind új volt számunkra. Azóta is az egyik kedvencem, tavaly például az egyik újság címlapján szerepeltem, mint a Pulp Fiction Uma Thurmanje, akkor azt kértük a Facebookon a rajongóktól, hogy aki tud, írjon a kép alá idézeteket a filmből, és szinte megszámlálhatatlanul sok válasz érkezett. Ez is azt jelenti, hogy a film hihetetlen módon, de mind a mai napig él. Olyan mozi ez, ami egyáltalán nem kopik, akármikor veszed elő, ugyanúgy lehet rajta ordítva röhögni. Emlékszem, ez volt Travolta nagy comebackje: a Grease meg a kicsit csöpögős, ragadós filmjei után végre kiderült, hogy mennyire bevállalós színész. Egyszer csak ott volt előttünk a vásznon pocakosan és kopaszodón.
SZABÓ SIMON (SZÍNÉSZ, RENDEZŐ)
Egyszer sem láttam a Ponyvaregényt. Amikor bemutatták, egyáltalán nem érdekelt, én akkor nagy rapperkorszakomat éltem, az olyan filmeket néztem, mint a White Men Can't Jump, az Utolsó belövés, a Veszélyes elemek, Az éjszaka ritmusa. Ezeket kívülről tudom, de ami ebből kilógott, azt nem annyira néztem meg, nem voltam még akkor olyan nagy filmrajongó. Később vagy ötször próbáltam megnézni, de aztán lemondtam róla. Hol elaludtam rajta, hol buli közben raktuk be, amiből persze nem filmnézés lett, valahogy sosem jött össze, és egy idő után feladtam. Azért persze vannak részei, amiket így is tudok, megvan a kép, ahogy Travolta és Samuel L. Jackson tartják a pisztolyt, tudom, hogy Bruce Willisnek van egy órája, amit a nagyapja vagy kije a seggében vitt, meg, hogy Uma Thurmannek adrenalint fecskendeznek a szívébe.
TILL ATTILA (TÉVÉS, RENDEZŐ)
A Vákuum Tv csapatával láttam, Kistamás Lacival, Csernátonyi Dórával meg a többiekkel. Éppen Vajdai Vilitől jöttünk, aki a Dohány utcában lakott, úgyhogy valószínűleg a Broadwayben (ma Belvárosi Színház – a szerk.) néztük meg. Nagyon kúl volt, imádtuk, rengeteget röhögtünk rajta, nagyon jó élmény volt. A Kutyaszorítóbant én előtte nem is láttam, utána néztem meg. Azóta a Ponyvaregényt szerintem láttam már vagy százszor, minden formában, tévében, DVD-n a gyerekeimmel, mindenhogy. Egyébként az anyósom, Juhász Anna csinálta a szinkronját, de akkor még nem ismertem őt, a feleségemmel '97-ben ismerkedtem meg.
POHÁRNOK GERGELY (OPERATŐR)
Talán a Puskinban láttam a bemutató idején. Előtte már mondogatták külföldi haverok, hogy ez valami nagy szám, de nekem nem tetszett annyira. Én hardcore művészfilmnéző voltam, és azt láttam, hogy van benne egy csomó nyúlás Truffaut-tól, meg másoktól, azt hiszem, úgy éreztem akkoriban, hogy ciki lenne, ha ez tetszene. Második nézésre pedig kifejezetten untam. Aztán többször megnéztem különböző emberekkel, berakosgattam, félig-negyedéig láttam belőle részeket, és megszerettem. Ma sem tartom zseniálisnak, de egy tök jó pulp.
NEMES Z. MÁRIÓ (KÖLTŐ)
A kilencvenes évek végén gimnazistaként láttam először a filmet, természetesen egy rongyosra másolt VHS-kazettán. Bizalmi emberem, akitől a kazetta származott, úgy vezette be, miszerint „no sztori, csak büdös duma". És valóban: elsőre a „szubkulturális nagylét virágvonalainak" (Vágvölgyi B. András) verbális oldalát élveztem, a cselekmény trükkjei és az utalások palimpszesztusa kevéssé fogott meg. A kúlság idézhetőnek, és így eltanulhatónak tűnt, nem kellett hozzá specifikus szociológiai háttér, csupán egy dögös Biblia-idézet: „És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban." Mindez inkább az irodalomhoz vitt közelebb, mintsem a filmekhez, ugyanakkor többször újranézve a Ponyvaregényt megtanultam értékelni vizuális eleganciáját is. Bár most sem nevezném a kedvenc Tarantino-filmemnek, de Christopher Walken ánuszának mélységei még mindig esztétikai borzongásra késztetnek.
Ponyvaregény | Fotó: wikipedia.orgHÁMORI GABRIELLA (SZÍNÉSZ)
Szarvasi lány voltam, és ez volt az első nagyon durva moziélményem. Egy tök pici vetítőben néztük, ahova be lehetett vinni a pizzát, és felraktuk a lábunkat. Valószínűleg az iskolatársaimmal mentem, de hatalmas orkok is voltak a közönségben, akik végig nagyon hangosan röhögtek. Ahányszor csak adták még utána – kétszer vagy háromszor – Szarvason, mindegyik előadásra elmentem. Megszereztem a plakátját is, és évekig kint volt a szobám falán. Biztos nem vagyok vele egyedül, hogy vannak párbeszédek, amiket a mai napig simán le tudnék nyomni belőle fejből, legelőször az ugrik be, hogy „Zed's dead, baby, Zed's dead”.
GÁLVÖLGYI JUDIT (MŰFORDÍTÓ) ÉS GÁLVÖLGYI JÁNOS (SZÍNÉSZ)
Nagyon hosszú ideig nem óhajtottunk Tarantinót nézni, mert az előzetesekben csak a durvaságot meg a fröcsögő vért láttuk. Aztán egyszer Hernádi Judit ajánlására mégiscsak megnéztük a Ponyvaregényt, és nagyon megszerettük a filmet, főként a humorát, a zseniális párbeszédeit. Rájöttünk, hogy Tarantino tulajdonképpen meséket készít, csak éppen felnőtteknek szóló meséket. Imádjuk a színészeit: Samuel L. Jacksont, Tim Rothot, és Christoph Waltzot is. Azt hiszem, a rendező összes filmjét már többször láttuk, és mindegyiket halálosan élveztük.
GIGOR ATTILA (RENDEZŐ)
A SOTE toronyban voltak filmklubok, ahol kópiáról vetítettek, sok mindent ott láttam, a Karambolt és a Ponyvaregényt is. Néhány évvel a premier után láthattam, addigra már nagy volt körülötte a hype, és nekem is nagyon tetszett. Ahogyan mások reggel rádiót hallgatnak, én a reggeli készülődés közben sokáig VHS-en néztem belőle részleteket, és sokáig az egyik kedvenc filmbefejezésem volt a Ponyvaregény vége Tim Roth-szal és Samuel L. Jacksonnal.
OLTAI KATA (MŰVÉSZETTÖRTÉNÉSZ, KURÁTOR)
Tizenhat éves voltam, amikor moziba került a Ponyvaregény. Az egy nagyon intenzív, a tomboló kamaszkor éve volt, és emlékszem, hogy ugyanabban az évben – hogy előtte vagy utána, azt nem tudom – láttuk a Született gyilkosokat is a legjobb barátnőmmel egy filmklubban, persze, hogy hatalmas hatással volt rám mindez. Nem is a sztori elsősorban, sokkal inkább a karakterek, a prep, az öltözékük, a hajak, és persze a zenék. Nyilván akkor még nem ismertem azokat a referenciákat, amikből Tarantino építkezett, de beépültek, és aztán később sorra jöttek szembe az egyetemen, olvasmányokban vagy más filmekből. Az outsider, deviáns, sérült archetípusok iránti vonzalmam szerintem valahol itt kezdődött, és ebben Tarantino nagyon erős és konzekvens karaktere is benne van. Már nem tudom, hogy ő vagy Robert Rodriguez mondta, miszerint elég a filmrendezéshez annyi, hogy névjegyeket nyomtatsz és a neved alá odaírod, hogy rendező. Ez a mi tekintélyelvű közegünkben több mint felszabadító volt.
MADARÁSZ ISTI (RENDEZŐ)
Bevallom, nekem először nem tetszett, mert óriási Robert Rodriguez-fan voltam, és nagyon idegesített, hogy az emberek összemossák őket, és azt hiszik, hogy a Desperadót és az Alkonyattól pirkadatigot is Tarantino-rendezte, csak mert szerepelt bennük. Szóval Tarantino az én kedves Rodriguezemtől lopta el a dolgokat. És engem az a vonal, hogy Travolta hű, de laza, nem is különösebben érdekelt, jobban tetszett a lövöldözés a Desperadóban és a gyilkolászás az Alkonyattól pirkadatigban. De azért az nagyon tetszett, amikor szétlőtték Marvin fejét a kocsiban, és nagyon meglepett az időugrálás, nagyon megfogott, hogy ez milyen bátor megoldás. A kultúrtörténeti jelentősége nem csapott annyira fejbe, én a Jackie Browntól kezdtem jobban szeretni Tarantinót, és a Kill Billnél lettem feltétel nélküli rajongó. Közben Rodriguez meg hanyatlásnak indult sajnos.
DOPEMAN (RAPPER)
A Ponyvaregény maga a filmvászonra vitt hip hop zene. Igazi ősrobbanás volt a filmművészetben. Ráadásul Tarantino úgy viselkedett, mint egy jó dj-producer, aki a kulcsfilmek elemeit elegyítette egy filmben, létrehozta a tökéletes B-kategóriás mozit. Úgy emlékszem, mintha annak idején Travolta nagy visszatéréseként emlegették volna a Ponyvaregényt. Elsősorban miatta mentünk el a moziba valamelyik akkori nőmmel. Akkor rettentően tetszett, de pont a minap láttam a tévében megint, és meg kell, hogy mondjam: azóta is úgy tekintek a Ponyvaregényre, mint a felhőtlen szórakozás alapművére. Egyébként meg én vagyok az egyetlen magyar sztár, aki úgy él, mint a Pulp Fiction.
JUHÁSZ ANNA (A PONYVAREGÉNY SZINKRONRENDEZŐJE)
Ha az ember régóta van ebben a szakmában, egy idő után olyan érzése alakul ki, mintha mindig ugyanazt a filmet nézné, hol így kezdődik, hol úgy végződik, de egy kicsit egybefolynak. Na, a Ponyvaregény nem tartozott ezek közé, egészen megdöbbentem, olyan szokatlan és összetett volt. Először is azon kellett elgondolkoznom, hogy kiknek adjam ezeket az egészen rendkívüli figurákat. Gáti Oszkár korábban már szinkronizálta Travoltát, de itt úgy gondoltam, Samuel L. Jackson inkább illik hozzá, Travoltát pedig Széles László kapta, aki nem sokkal korábban végzett a főiskolán. Bruce Willis egyértelmű volt, mert addigra Dörner György már ránőtt a karakterre. Így mazsolázgattam, az lebegett a szemem előtt, hogy egy nagyon ütős csapatot hozzak össze.
A forgatás rendkívül jó hangulatban telt, már nem emlékszem pontosan, de azt hiszem, egy hétig eldolgozgattunk vele. A színészek millió instrukciót kaptak, sokat próbáltunk. És a visszajelzések alapján azt hiszem, nem sikerült rosszul. Akkoriban kevésbé volt álszent a társadalom, senki sem háborgott miatta, hogy miért beszélnek csúnyán a filmben, nem mondta senki azt, hogy vegyétek fel szebben. A vizuális információ ebben a filmben elég megrázó, nem lehetett a szövegben sem szépelegni. Sajnos manapság előfordul, hogy a kép és a szöveg homlokegyenest ellentmond egymásnak, mert elszépelgik, és teremburákat meg irgumburgumokat tesznek a szövegbe.
Forrás: vs.hu
