A magánélet már csak illúzió lehet digitalizált világunkban?
Az emberek többsége érdekelt abban a kérdésben, hogy a magánélet mennyire bizonyulhat sérthetetlennek, illetve milyen mértékben akadályozható meg annak bekövetkezte, hogy mások illetéktelenül hozzáférjenek az online megosztott információkhoz. Legyen szó rendszeres internethasználatról, a közösségi médiabeli aktivitásról, az online vásárlásokról vagy éppen a banki ügyletekről, az adatvédelem megkerülhetetlenül képbe lép.
Milyen a magánélet felsőfokon
Samoon Ahmad pszichiáter egy friss cikkében a digitalizált világbeli magánéleti problémát járja körül. Ahmad azt a Jose Ortega y Gassettől (spanyol filozófus) származó nézetet idézi fel, melyben a magánélet az ember azon egyedülálló képességét is jelentheti, mely révén el tud zárkózni a világ zajától, gondolataiba merülhet, ilyenképpen birkózva meg a kihívásokkal és nehézségekkel.
Ez az intellektuális szintre helyezett megbirkózási forma nyújt lehetőséget arra számunkra, hogy fel tudjuk dolgozni a frusztrációkat, megküzdjünk a problémákkal és kidolgozott stratégiákkal a tarsolyunkban visszatérhessünk a való világ forgatagába, és gyakorlatba ültethessük azokat. Ez pedig egy olyan folyamat, amelyben az intellektuális képességeink mellett, az individualizmusunkért is fontos, vagyis azért az erkölcsi-társadalmi szemléletmódért, melyben érvényesülhet az egyének szabadsága, magánélethez való joga egyaránt. Ez óhatatlanul magában hordoz egyfajta magárahagyatottságot is - mely többnyire ideiglenes -, ám ahogyan Jean-Paul Sartre, a francia filozófia egyik kiemelkedő alakja, fogalmazott:
„Ha magányosnak érzed magad egyedül, akkor rossz társaságban vagy.”
Vannak olyan problémák, amelyekre csak az egyén maga képes válasszal szolgálni, amelyekért ő maga felelős (pl. a viselkedéséért, hozzáállásáért, nézeteiért stb.) Éppen ezért olykor mindenki késztetést érezhet magában arra, hogy visszavonuljon saját „Waldenjébe”, ami jelen esetben a magánszféra szimbóluma, ahol megújulhat és magasabb törekvésekre összpontosíthat, elgondolkodhat saját tettei minőségén, summázva és értékelve azokat, avagy töpreng saját múlandóságán. Fellélegzik.
A pszichiáter meglátása szerint ma már elenyésző ez a fajta megnyilvánulás, illetve annak lehetősége és igénye, egyszerűen azért, mert az ember soha nincs igazán egyedül. Egyre kevésbé érez késztetést arra, hogy saját magánya luxusában elmélkedjen, tűnődjön, azaz elvonuljon személyre szabott Waldenjébe (főként internetkapcsolat nélkül). Régen, azon emberek száma, akiknek „adtunk a szavára”, a belső kör, mindössze néhány, közvetlen közösséget képező személyből állt. Ezek az értékes kapcsolatok hosszú ideig érlelődtek, szövődtek olyan elemekből, mint a bizalom, a hűség, a közös élmények és tapasztalatok, örömök és bánatok. Egy ilyen szűk, alaposan „átvilágított” csoportba valaha igen nehéz, ám annál nagyobb megtiszteltetés volt bekerülni. Ez privát volt.
Az elmúlt két évtized infokommunikációs fejlődése megnyitotta a kaput a kapcsolati háló, eddig soha nem látott szintű, bővítésére. Ez már kevésbé épül a személyes tapasztalatokra, elmélyült megismerési szándékokra, oda-vissza gesztusokra, inkább a válogatás nélküliség vált jellemvonásává. A közösségi médiában az ismerősök jönnek-mennek, sokukkal egyetlen alkalommal sem találkozunk, mégis megnyitjuk előttük a magánszférába vezető egyéni információk tárházát. A GovTech kendőzetlenül kijelenti: a digitális korban nem létezik valódi magánszféra, sem pedig adatvédelem.
Ha digitális adatokról van szó - fotók, chatek, egészségügyi információk, pénzügyek - akkor semmi sem lehet teljesen privát. A jó hír az, hogy több tanulmány szerint az internetezők egyre jobban kezdenek figyelni személyes adataik védelmére. Bár a biztonsági szakértők szerint nincs speciális „ezüstgolyó” a digitális fürkészők ellen, mégis van mód az adatszivárogtatási kockázatok csökkentésére.
