A múltban "élő" agy, avagy 15 másodperccel lemaradva a jelentől
Akár hiszed, akár nem, neked is van saját időgéped! A fejedben “hordod” magaddal, és arra használod, hogy a menet közben látott vizuális pillanatképeket hosszas elemezgetés helyett stabilan érzékeld. Ez magyarázat lehet arra is, hogy miért nem veszed észre te sem az idő múlásával bekövetkező apró változásokat.
Bizonyára sok filmet láttál, amelyben a szereplőket bizonyos jelenetekben kaszkadőr vagy dublőr helyettesíti. Fogadjunk, hogy a nyilvánosságra hozott kulisszatitkok nélkül a legtöbb ilyen jelenetet ki sem szúrnád!
A látás és a látott dolgok elemzése során a zökkenőmentes vizuális élmény érdekében agyunk “feláldozza” az időbeli pontosságot, ez a magyarázata annak, hogy például a filmnézéskor sem tűnik fel az ilyesféle változás.
Miről is van szó most pontosan? Az emberi vizuális észlelés a múltbeli vizuális tapasztalásunk felé való torzítás mechanizmusával dolgozik, azaz sorozatfüggő. A fizikai világ jellemző stabilitását alapjául véve agyunk azt feltételezi, hogy a tárgyak és a fizikai jellemzők csak elvétve változnak meg spontán módon. A tudomány ezt folytonossági mezőnek nevezi.
A halogató agy
Az agy, mint időgép 15 másodpercenként “visszaküld” bennünket az időben, mégpedig azért, hogy egy benyomásba tömörítse az állandó mozgás- és fényerőingadozásokat. Enélkül olyan érzetünk lenne, mintha folyamatosan hallucinálnánk! Nem látjuk tehát valós időben az elénk táruló képeket, mivel agyunk “frissítési” ideje körülbelül 10-15 másodperc. Az agy működése során keletkező vizuális simítás segít számunkra stabilizálni az észlelést, és ezt azért teszi így, mert az ilyen mértékben közeli múlt a jelen egy egészen jó előre jelzőjének számít. Ráadásul a múltban keletkező pillanatképekből leszűrt információk felhasználás gyorsabban és nagyobb hatékonysággal történik.
Ennek az enyhe késésnek pozitív hozadéka tehát, hogy látásunk minősége olyan, amilyennek megismertük, viszont az élet olyan területein, ahol abszolút pontosságra lenne szükségünk, hátrányként élhetjük meg.
Vizuális rendszerünk nem teszi lehetővé az azonnali változásokra történő reagálást, a múlt felé húz minket, és végső soron mindennapi döntéseink sem teljesen a jelenen alapulnak:
Ilyen helyzet lehet a radiológiai vizsgálat során készült röntgenképeken azonosítandó rendellenességek megállapítása, mivel a radiológus agya a döntéskor a korábban látott képeken is alapulnak, nem csak a jelenleg megtekintetteken.
Forrás: www.inverse.com
