A pálmalevéltől az összecsukható ernyőkig
Az esernyő ősei szinte minden kultúrában fellelhetők, hol kultikus, hol pedig praktikus funkcióval felvértezetten. A kínai kultúrában már több mint öt évezrede a napsugarak elleni védekezésként használták, ám lassan a hatalom és az előkelőség jelképeivé léptek elő. Ezzel ellentétben a görög és a római emberek mindössze gyakorlati értéket láttak ebben a remekre szabott tárgyban, és esőben, napsütésben egyazon ernyőpéldánnyal a birtokukban jártak-keltek.
A 18. század Európájában luxustárgy szerepet öltött magára, kiemelt helyet foglalva el a tehetősebb hölgyek ruhatárában. Mindezen kiváltságban még hosszú ideig részesítették, ugyanis a kor szépségideálja a sápadt, hófehér arcbőrrel rendelkező nő volt, akit a napfény sem érinthetett. Így az ernyő legfőképpen napernyőként vált fontossá számukra, nagyjából a 20. század küszöbéig. A modern ernyők legközelebbi rokonainak gyökere az 1830-as évek Olaszországáig vezethető vissza, mégpedig egy Gignese nevű kis faluba. A helyi pásztorok kiváló érzékkel egyesítették a kreativitást és az extra bevételszerzés szándékát, mégpedig úgy, hogy ellesték a francia házalók esernyőkészítési tudományát. Mindezek tudatában nem meglepő, hogy a világ prominens esernyőmúzeuma éppen Gignese-ben kapott helyet. Az első, premodernnek is nevezhető, ernyők elkészítését követően még nem sokan jósolták volna meg, hogy erre a későbbiek során egy teljes iparág fog épülni.
Kontinensünkön az ernyő elsődlegesen női kiegészítőként örvendeztette meg a használókat, ám a 17. században e remek találmány újabb mérföldkőhöz érkezett. Egy Jonas Hanway nevű brit filantróp és utazó úgy vonult be a történelembe, mint az első olyan férfi, aki London utcáira csak „hordozható tető alatt” lépett ki. Majd három évtizeden át azonban nem azzal vonta magára férfitársai figyelmét, hogy micsoda pompás megoldás ez a mobilis „tető” esőben, tűző napon egyaránt, hanem elnyerte a London legnevetségesebb embere titulust. Ám abból kifolyólag, hogy London és a sűrű esőzések igen szoros kapcsolatot ápolnak egymással, a férfiak felismerték az ernyőben rejlő lehetőségeket, és népszerű használati tárgyukká avatták ezt a korábban alulbecsült eszközt. Ekként lett az angol urak által komikusnak (elő)ítélt tárgyból praktikus mindennapi tárgy, melyet hölgyek és urak ugyanolyan előszeretettel vittek és visznek magukkal sétáikra.
A legegyszerűbb, mondhatni legnaturálisabb ernyőelődöktől, tudniillik a pálmalevektől a különböző anyagú és kivitelezésű, korszerű és design változatok megjelenéséig hosszú út vezetett. Az első összecsukható esernyőt Hans Hauptnak köszönhetjük (1928), melynek továbbfejlesztett változatai ma egy kézitáskában vagy egy kesztyűtartóban is könnyűszerrel elférnek. A sétapálca és ernyő ötvözete egy újabb lépcsőfokát képezte az esernyő-evolúciónak, melyek ernyőtársaikhoz képest sokkal masszívabbak, tömörebbek, tartósabbak, sőt esztétikusabbak is.
