Amiért mindenképpen megéri, ha van egy hobbid
A tevékenységeink között akarva-akaratlanul, fejben vagy szóban elvégzünk egyfajta rangsorolást. Általában ezek a feladatok a „kötelező” és a „szabadon választott” kategóriák között jutnak helyhez. A hobbi, melyet a neves grafikus Gy. Szabó Béla olyan „furfangos ördögnek” nevezett, mely valamilyen formában mindenki körül ott settenkedik, leginkább egy szenvedélyes kedvtelésként tartható számon.
A hobbira mint örömokozó, szórakoztató, tevékenységre jobbára a szabadidőben kerül sor. De felmerül a kérdés, hogy vajon tudatos és elszánt hobbikereséseink közben találunk rá a sokat kutatott kiválasztottra? Avagy maga a hobbi toppan be váratlan csodaként az életünkbe, mely attól kezdve fordulópontnak minősül?
Idézzük vissza egy pillanatra gyermekkorunk hobbi-Kánaánját (eleve a gyermekkorban nehéz is a szó szoros értelmében vett hobbit lelni, hiszen ideális esetben ez maga a hobbikor: tele játékkal, örömmel, szórakozással). A játékkészítés, a szalvétagyűjtés, a bűvészkedés, a legózás, a rajzolás stb. a gyermekkor „szokványos” mozzanataiként voltak számon tartva. A felnőttvilágba csöppenés merőben más fénytörésbe helyezte a korábban normálisnak tekintett tevékenységsorokat. Sőt, értékkel telítette azokat. Sokan a szabadidejükbe csempészik a régmúlt ezen szokásait – például babaruhát varrnak, aprócska bútorokat készítenek egy akkurátusan elkészített kartonház belsejébe, esetleg bábjátékkal szórakoztatják a családot.
Van, aki egyetlen hobbi mellett kötelezte el magát, melyre rendszeres időközönként sort kerít, ám sokan több hobbit is gyakorolnak, egyszerűen csak azért, mert ezt töltekezésként élik meg. Amennyiben kedvelik a sportot, hetekre felosztva váltogatják a teniszezést, a mászótermes hegymászást, az úszást, a túrázást, és így tovább. Azt, hogy valamilyen szabadidős tevékenységet mennyire tart fontosnak a felnőtt lakosság, azt az is bizonyítja, hogy januárt egy ideje a hobbi hónapjaként ünnepelhetjük.
Előfordult már, hogy egy új emberrel való ismerkedésed során, kiderült az illetőről, hogy nem annyira a munkájáról, hanem a szabadidős kedvteléséről beszél szívesebben? Mert az emberek többsége nem igazán mondhatja el magáról, hogy a munkája egyúttal a hobbija is. Erről eszünkbe juthat a Julie és Julia – Két nő, egy recept című filmből Julie következő gondolata: „Tudod, mi a jó a főzésben? Hogy egy olyan nap után, amikor semmi sem volt biztos (…) hazajövök és holtbiztosra vehetem, hogyha összekeverek tojássárgáját, csokit, cukrot és tejet, abból sűrű krém lesz. Jelent némi vigaszt!” Ebből is láthatjuk, hogy a hobbi a legkevésbé sem tartozik: a „majd elütöm az időmet valamivel” típusú megnyilvánulások közé. Ennél klasszisokkal többet nyújt az egyénnek.
Például a kertészkedésben sokan nagy örömüket lelik, hiszen végigkövethetik a saját maguk által elültetett és gondozott növények fejlődését, miközben együtt tudnak rezdülni a természettel, megcsodálva (és kicsit be is lesve) annak titokzatos szépségeibe.
Ha azonnal a legközelebbi könyvtárba vagy könyvesboltba rohannánk, midőn szembejön velünk a „100 könyv, amit mindenképpen el kell olvasnod, mielőtt meghalsz” kihívás, akkor lehet, hogy ez a leendő hobbink hozzánk intézett hívószava…
Megtanulni egy hangszeren játszani, hogy majd később saját dalokkal örvendeztethessük meg a szeretteinket és barátainkat ugyancsak nagy lehetőségeket tár elénk. Ráadásul a zenére mindig számíthatunk: akár öröm, akár bánat ér bennünket. Jó, ha kéznél van ilyenkor egy hangszer, melyen ráadásul meg is tanultunk játszani.
Az örömhormon-termelő edzések végzése is tekinthető hobbinak, mely nem csupán a test esztétikusabbá, fittebbé formálásáról szól, hanem a komfortzóna leküzdéséről, a saját határok feszegetéséről, a kitartásról, a fegyelemről és a céltudatosságról egyaránt.
Ha a világutazás nagybetűs tervéhez már évek óta elkezdtünk félretenni, akkor itt az ideje annak is, hogy mondjuk a célországok nyelvével és kultúrájával is megismerkedjünk.
