2017.11.07. 11:28:51 12273 393

Az éltető víz szerepe a fogyókúrázás során
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Nem győzzük eléggé hangsúlyozni a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás fontosságát a hétköznapi életmód mellett sem. A folyadékbevitel hordereje pedig értelemszerűen megnő diétázás és fogyókúrázás során.

Víz poharakban - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Víz poharakban

Ezt be is bizonyítjuk neked a mindennapi életünkhöz amúgy is elengedhetetlen vízzel folytatott kutatások eredményeivel!

  • A vízivás teltségérzetet idéz elő, ezért nem meglepő, hogy azok, akik étkezések előtt megisznak 2 pohár vizet, azok kevesebb ételt fogyasztanak el a jóllakáshoz. S hoppá, ők lényegesen többet fognak fogyni, mint akik kevés vizet isznak meg!

    • A szervezetben lévő víz segíti a vérkeringést fokozni, és ez által tápanyagokat szállítani az emésztőrendszer irányából a többi sejthez. Mindeközben átmossa a szervezetünket, azaz szintén szerepe van a méregtelenítésben is.

    • A fogyás, azaz a kalóriák égetése nagy vízveszteséggel következik be. A dehidratáltság sajnos komoly élettani kellemetlenséggel járhat, a fogyás szemszögéből nézve a dehidratáltság negatív következményeként a zsírégetés lelassul. Az égés során keletkezett salakanyagok távozásához szintén víz szükségeltetik, pótold!

    • Továbbá a víz az ízületek számára kenőanyagként is funkcionál, hogy mozgás közben azok ne fájduljanak meg.

Lehet, hogy eddig azért nem sikerült még lefogynod, mert nem ittál eleget? Sokaknak amúgy is nehézséget okoz elegendő mennyiségű folyadékot a szervezetükbe juttatni. Nekik a dehidratáltságot elkerülendő azt javasolnánk, hogy próbáljanak meg több magas víztartalmú élelmiszert beépíteni az étrendjükbe. Segítségükre a következő zöldségek és gyümölcsök - amiknek gyümölcscukor tartalmát diéta folyamán nem árt figyelni - sietnek:

Magas víztartalmú gyümölcsök:

Eper, dinnye 92%
Grapefruit 91%
Sárgadinnye 90%
Őszibarack 88%
Ananász, narancs, málna, vörös áfonya 87%
Sárgabarack 86%

Magas víztartalmú zöldségek:

Jégsaláta, spenót, kígyóuborka, zeller 96%
Retek, cukkini 95%
Paradicsom 94%
Káposzta 93%
Kaliforniai paprika 92%
Karfiol 87%

Látod? A salátáknak nemcsak nyáron van létjogosultsága

Forrás: shop.builder.hu, skinnyms.com

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

10 filléres háztartási trükk, amit még a nagymamád sem ismert

A háztartás vezetése mindig is kreativitást igényel, de nem kell mindig drága kütyükre vagy különleges termékekre költeni, hogy egyszerűbb és hatékonyabb legyen az életünk. A régi praktikák mellett léteznek modernebb, filléres megoldások, amiket még a nagymamák sem ismerték. Ezeket a trükköket könnyen be lehet illeszteni a mindennapokba, és gyakran azonnal érezhető a hatásuk.