Az ismeretlen Budapest: természeti ritkaságok
Mocsár a fővárosban? Madármegfigyelő és lápvidékek maradványa Budapest közigazgatási határán belül? Kelet-pesti találkozások a természettel különleges helyeken, mert kirándulni nem csak a budai hegyekben lehet.
Rákosborzasztó – így hívja a budapesti köznyelv a főváros XVI. és főleg XVII. kerületét. Kétségtelen, hogy e városrészek távol vannak a központtól, és egy átlagos budapesti számára jórészt ismeretlenek. Rákosborzasztóról ilyeneket szoktak mondani: „Oda már vízum kell.” Meg ilyeneket: „Az már vidék.” Fel sem merül, hogy a két kerületnek ugyanúgy lehetnek érdekességei, mint a belvárosnak, és mivel területük egy része beépítetlen, természeti látványosságaik is vannak. Ezeket fedeztük fel egy bő félnapos bringatúra keretében. Előre szólunk: nagyon is megérte.
Mátyásföldön szállunk nyeregbe, mert innen érhetőek el talán a leggyorsabban az általunk kiszemelt helyek: a Naplás-tó, a Cinkotai kiserdő és a Merzse-mocsár. Három természeti ritkaság, vizes, mocsaras élőhely, természetvédelmi terület. Mindegyik a szó szoros értelmében a város szélén található. Úgy saccoljuk, hogy mintegy 30 kilométeres tekerés áll előttünk, plusz a hazabringázás a túra végpontjától. Elsőként Budapest legnagyobb tavát keressük fel Cinkota mellett.
Naplás-tó
A budai Feneketlen-tónál jóval nagyobb tó hivatalos neve Szilas-pataki árvízvédelmi tározó. Pest Rákos-patak utáni második legnagyobb vízfolyása, a Szilas-patak áradásainak megakadályozására jött létre. A környékbeliek kedvelt kiránduló- és horgászóhelye. De talán nem is annyira maga a tó, hanem a környezete az érdekes. A terület régen, a Szilas-patak szabályozása előtt mocsaras, lápos vidék volt.
Ma szépen kitáblázott, karbantartott ösvényen járhatjuk körbe, kerékpárral is kényelmesen. Néhol kisebb erdős részek mellett, máshol izgalmas nádasok közelében haladunk el, egyszer a patakon is átkelünk. A tó mögött vége a városnak: a szántóföldek után látni az M0-s vonalát és a cinkotai Szerb Antal Gimnázium kiemelkedő, jellegzetes épületét.
A Naplás-tó különösen a gyerekek, családosok számára lehet érdekes. Bár fürdeni tilos benne – ennek ellenére nincs olyan év, amikor ne történne itt vízbefulladásos baleset –, a tó menti séta vagy az egykori lápvilág maradványainak felfedezése megér egy látogatást. Szerencsés esetben mocsári teknősöket, imádkozó sáskákat és számos vízimadarat láthatunk.
Megközelítése
Autóval: a Kerepesi, majd a Veres Péter úton a Nógrádverőce útig, ott jobbra kanyarodva végig a tóig (az út egy része burkolatlan; a tónál lehet parkolni).
Tömegközlekedéssel: az Örs vezér teréről hévvel Mátyásföld repülőtérig, onnan a 46-os busszal az Erdei bekötőút megállóig, majd gyalogosan a tóig.
Kerékpárral: az Örs vezér teréről a Füredi úti lakótelepen át, majd a Kerepesi és a Veres Péter úton (végig van kerékpárút) a Nógrádverőce útig, ott jobbra kanyarodva végig a tóig (a Nógrádverőce úton nincs kerékpárút, de az úttesten és a földes szakaszon is biztonságosan lehet kerékpározni).
Cinkotai kiserdő
Cinkotai kiserdő | Forrás: kiranduloutak.blogspot.huHa már a Naplás-tónál vagyunk, túránkat összekötjük a szomszédos terület, a Cinkotai kiserdő felkeresésével. Ez a parkerdő valószínűleg sosem lesz népszerű és látogatott kirándulóhely, pedig akár a terepkerékpárosok paradicsoma is lehetne. A helyenként alig 20-30 centiméter széles ösvényeken még egy városi trekkingkerékpárral is nagy élmény végigtekerni. Élvezzük a száguldozást, egy emekedős-lejtős részen kétszer is végighajtunk. Az erdő tiszta, a pihenőhelyek igényesek és rendezettek. Már most tudjuk, hogy jó választás volt kijönni ide, pedig még hátra van a túra legizgalmasabb része.
Megközelítése
Ugyanúgy, mint a Naplás-tónál.
Merzse-mocsár
A világ végére tartunk. A Cinkotai kiserdő után az elegáns Rákoscsaba-Újtelep következik, majd egy elmaradhatatlan sör egy kocsma teraszán – mert süt a nap, és mert ez is a bringatúra része. Aztán Rákoscsabán és Rákoskerten vágunk át, majd megérkezünk az utóbbi városrész vasútállomásához – hogy megint Budapest határán találjuk magunkat.
És a nagy semmiben. A vasúton átkelve a főváros határát alkotó földes-homokos úton tekerünk tovább a Merzse-mocsár felé. Óriási, egybefüggő rétek terülnek el mellettünk. Itt akár öt-hat felcsúti Pancho Aréna is elférne. (Tényleg, ide miért nem építettek még stadiont?) A látóhatáron a Budai-hegységet fedezzük fel, kivehető a Széchenyi-hegyi adó, a János-hegy kiemelkedő sziluettje és a Hármashatár-hegy. Különös dologra eszmélünk rá: tulajdonképpen Budapest egyik végéből átlátunk a másikba, anélkül, hogy magát a várost észlelnénk. S miközben a távolban hangtalanul felszáll egy repülőgép, elérjük a Merzse-mocsár természetvédelmi terület határát.
A főváros legnagyobb vizes élőhelye a Rákoskert és Ferihegy közötti hatalmas területen fekszik. Egy része ártéri erdőkre emlékeztet – valaha ez is lápos terület volt –, másutt az alföldi erdőket idézik a facsoportok. (Végül is az Alföld északnyugati csücske itt megy át a Pesti-síkságba). A mocsár közepén fából épült madárles áll, körülötte nagy kiterjedésű nádas, a Merzse-mocsár „szíve”. Apró szépséghiba, hogy a mocsárban éppen nincs víz – a terület időnként kiszárad, de a sásrengetegben járkálva érezzük, hogy lábunk alatt puha, süppedős, nedves a talaj.
Merzse-mocsár | Forrás: Panoramio.huA területet átszelő földutakat olyan vastag homokréteg fedi, hogy kimondottan nehéz rajtuk kerékpárral közlekedni. Mégis átvágunk egy erdei úton, aztán tovább hajtunk a repülőtér irányába. A természet nem bánt szűkmarkúan velünk ezen a délutánon: a kezdeti szél, aztán a napsütés után most éppen vihar készül. Az erdőből kiérve látjuk, amint valahol messze az esőfüggöny a földet éri, villámlik, dörög is rendesen.
Az embernek valóságos térélménye lesz, ahogy a kitárulkozó tájat nézi: a távoli vihar és Rákoskert házai egy alacsony dombon már-már festői látványt nyújtanak. A hangulatot fokozza, ahogy jóformán a semmiből felszáll egy Air France-gép, és belevész a sötéten kéklő égbe. A vihar szele minket is megcsap, azonnal lehűl az idő, esőt is kapunk a nyakunkba, így kénytelenek vagyunk visszamenni a madárles védettségébe. Közben félénk őzeket veszünk észre az erdőben és a nádasban. Fácánkakasok hangját halljuk. Az eső elálltával indulunk tovább.
A Merzse-mocsárnál is találunk jól kiépített tanösvényt jó pár információs táblával. Megtudjuk, hogy egykor a budai hegyek erdőségeinek folytatásaként a pesti külső kerületekben széles erdőgyűrűt akartak kialakítani. A terv a lakott területek térhódításával meghiúsult, de a telepítésnek köszönheti létét például a Cinkotai kiserdő, illetve a legnagyobb kiterjedésű, beépítetlen Merzse-mocsár.
Emberrel is alig találkozunk, miközben a területet járjuk. Bringával jó másfél órába telik a barangolás, gyalogosan két-három óra biztosan kell a mocsár bejárásához. A Merzse-mocsár a legelszántabb, legfanatikusabb kirándulóknak és természetjáróknak való hely. Eleve nagyon nehéz és időigényes megközelíteni, és hosszadalmas felfedezni, de annyira változatos, és oly mértékben el tudja kápráztatni a látogatót, hogy mi is elhatározzuk, nyáron visszajövünk ide.
Megközelítése
Autóval: az Élessaroktól a Jászberényi úton, majd a Pesti úton egészen Rákoscsabáig, a Kucorgó térig, onnan jobbra kanyarodva a Zrínyi út–Rákoskerti sugárút útvonalon Rákoskert vasútállomásig; az állomástól balra, a Kísérő és a Pásztorfalva utca sarkán van vasúti átkelő, onnan gyalogosan földúton a mocsárig (a vasútállomás környékén lehet parkolni).
Tömegközlekedéssel: az Örs vezér teréről a 97E jelű busszal a Zrínyi utcai megállóig, onnan gyalogosan a Rákoskerti sugárúton Rákoskert vasútállomásig; tovább: mint az autós megközelítés esetében.
Vasúttal: a Keleti pályaudvarról Rákoskert vasútállomásig, onnan a fentebb leírt módon.
Kerékpárral: hasonlóan az autós megközelítéshez, de az említett szakaszokon – a Pesti út egy részének kivételével – nincs kerékpárút.
A túra vége felé közeledve arról beszélgetünk, hogy a jövőben folytatjuk az ismeretlen Budapest felfedezését. Mert mint a mögöttünk hagyott nap is bizonyítja, vannak a fővárosban fehér foltok, természeti ritkaságok. Ránk, budapestiekre várnak.
Forrás: vs.hu
