Azok a szétzilált női napok - Amit a premenstruációs szindrómáról mindenképpen tudnod kell
A német Dr. Robert Frank által 1931-ben felismert nőket érintő tünetegyüttes, ami premenstruációs szindrómaként (PMS) vált közismertté, a ciklust megelőző napokban megannyi nőt érintő állapotot, jelöli. Mit érdemes tudnunk erről, és hogyan tehetjük elviselhetőbbé?
A menstruációs ciklus előtt akár már két héttel is képbe lépő pszichés elváltozások - mint példaként a megszüntethetetlennek mutatkozó nyugtalanság, a belső feszültség, a szignifikánsan lecsökkent tűrőképesség, hangulatingadozás, stressz és levertség, ingerlékenység, koncentrálási nehézségek, szokatlan harag, étvágytalanság, ügyetlenség, esetenként pedig depresszió, világszerte számos nő életét extra megpróbáltatások elé állítja.
Sok nő tapasztal ilyenkor mély bűntudatot is, hiszen a tünetek a kapcsolatokra, a munkahelyi és iskolai teljesítményre, a szociális aktivitásra, valamint a mindennapi tevékenységek gördülékenységére is hatást gyakorolnak. Mindez olyan szomatikus tünetekkel is kiegészülhet, mint a hasogató fejfájás, a permanens álmatlanság, a hasi puffadás és görcsösség, mellfájdalom, székrekedés vagy hasmenés, hát- és izomfájdalmak, fény- és hangérzékenység, valamint a repetitív émelygés. A testi és lelki zavarok ideiglenességét a régmúlt több kultúrájában és vallásában erőteljesen összekapcsolták a tisztátalanság fogalmával.
A Magyar Nőorvosok Lapjában megjelent korábbi (1999-es) tanulmányból fény derült arra is, hogy a hazai megkérdezettek mindössze 4,8 százaléka érezte magát tünet- és panaszmentesnek az erre vonatkozó időszak alatt. Jellemző, hogy a vérzés kezdetével együtt a PMS-tünetek jelentős mértékben enyhülnek vagy teljesen eltűnnek. Ma már a szakemberek is elismerik, hogy mindebben nincs semmi szégyellnivaló és (elő)ítéletre „méltó”, hiszen a legkevésbé sem jellemgyengeségről, vagy az elmúlt korokban „női hisztériaként” emlegetett jelenségről van szó. A PMS során beállt változások az ovuláció és a menstruáció kezdete között fordulnak elő, melyek a reproduktív nők közel felét érintik. Nagyjából 20 százalékuk esetében pedig a tünetek súlyosak, masszív gátakat gördítve a megszokott tevékenységek és az általános jóllét útjába.
Bizonyos életmódbeli tényezők segíthetnek a tünetek kezelésében és a megelőzésben egyaránt. Ilyen például: az étrend esetében a fehérjebevitel növelés, a cukor, só, alkohol; és koffein csökkentése; B6-vitamin, kalcium és magnézium; rendszeres testmozgás; megfelelő pihenés.
