2026.08.10. 08:34:30 851 28

Egész héten meleg, napos idő várható
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Egész héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok.

Nyárias hangulat - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Nyárias hangulat

Hétfőn jobbára felhőtlen, száraz időre van kilátás, majd délutántól nyugat felől megnövekedhet a felhőzet, és az Alpok irányából kis eséllyel egy-egy zápor, esetleg zivatar is érkezhet. A délies szél az Észak-Dunántúlon és az Északi-középhegységben olykor megélénkül, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. Délutánra 31 és 37 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő.

Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos időre számíthatunk, zápor, zivatar csak kevés helyen alakulhat ki - a leginkább a nyugati, a délnyugati és az északkeleti országrészben. Az északnyugatira forduló szél egyre több helyen megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban általában 16-22 Celsius-fok valószínű, ennél melegebb a vízpartokon, a magasabban fekvő helyeken, a belvárosokban és a Kisalföldön lesz a hajnal. Délután 32-38 Celsius-fok várható, az Alföldön lesz a legmelegebb.

Szerdán túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos, száraz időre van kilátás. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, főként a Tiszántúlon olykor megerősödik. Hajnalban általában 17-24 Celsius-fok várható, délután 27-34 Celsius-fok valószínű, északkeleten mérhetjük a legalacsonyabb értékeket.

Csütörtökön felhőtlen vagy derült, napos, csapadékmentes idő várható. Főként az ország keleti felén megélénkül az északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban 9 és 19, délután 28 és 33 Celsius-fok között valószínű.

Pénteken továbbra is felhőtlen vagy derült, napos idő várható, csapadék nélkül. Az északkeleti szél a keleti, északkeleti országrészben néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 Celsius-fok között alakul.

Szombaton folytatódik a nagyrészt felhőtlen vagy derült, napos, száraz idő. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum 8 és 20, a maximum 31 és 36 fok között lesz.

Vasárnapra jórészt derült vagy gyengén felhős, napos idő ígérkezik. Északnyugaton van némi esély záporra, zivatarra. A délire forduló szél megélénkül. A hajnali 10-22 fokról délutánra 32 és 38 fok közé melegszik fel a levegő.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...