2023.02.14. 14:41:56 7067 276

Először ültettek be speciális medenceimplantátumot Magyarországon
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Először ültettek be speciális medenceimplantátumot Magyarországon, a Semmelweis Egyetemen (SE).

Orvos beteggel - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Orvos beteggel

A beavatkozást egy 31 éves nőbetegen végezték el rosszindulatú csontdaganat miatt. Az operáció során eltávolították az érintett medencecsontot, a helyébe pedig egy egyedileg, a betegnek legyártott speciális medenceimplantátumot ültettek be.

Idézték a közleményben Perlaky Tamást, az ortopédiai klinika egyetemi tanársegédjét, csont- és lágyrésztumor-specialistát, aki elmondta: nagyon bonyolult folyamatról van szó, a műtét pontos megtervezése, a beteg felkészítése, az implantátum legyártása több hónapot vett igénybe. A műtétnél nemcsak az volt fontos, hogy az implantátum a megfelelő helyre kerüljön, hanem az is, hogy azt a beteg majd használni is tudja, tehát menni, sétálni, adott esetben kirándulni is tudjon, ehhez pedig az kellett, hogy megmaradjanak az izomtapadások, és az izmok jól működjenek. A járáshoz szükséges izmok jelentős része a csípőlapátról ered, ha ezt kiveszik, az izmok összeugranak és működésképtelenek lesznek. Ezeket vissza kell rögzíteni, hogy a beteg ne sántítson.

Korábban a kivett csontokat nem pótolták, így a végtag lerövidült, az izmokat nem lehetett visszarögzíteni úgy, hogy a beteg teljes életet élhessen. Ilyen esetekben csak járókerettel, a lakásban tudott mozogni.

A műtét után legfontosabb az implantátum végleges és stabil rögzülése a csontban, illetve a visszarögzített izmok elhegesedése, hogy ne szakadjanak le az első lépésnél. Ezért a végtagot 6-8 hétig nem lehet terhelni - magyarázta a szakember.

Az SE ortopédiai klinikáján évente 10-12 medencecsont-eltávolító operációt végeznek, ezek azonban jellemzően nem végtagmegtartó beavatkozások - írták. Ennek egyik oka, hogy nem minden beteg alkalmas erre a fajta műtétre, ez függ a betegségtől, a daganat elhelyezkedésétől, és nagyon sok mindent kell összehangolni ahhoz, hogy egy ilyen beavatkozást el lehessen végezni. Ebben az esetben az új implantátummal a beteg teljes életet élhet majd - tette hozzá Perlaky Tamás.

A jelen eljárást egyedi méltányossággal a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő támogatta. Az első ilyen típusú hazai műtétnek azért is nagy a jelentősége, mert Hollandiában, Németországban, Angliában, az ottani nagy centrumokban is évente csak néhány ilyen beavatkozást végeznek.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

Mosás tippek kezdőknek és haladóknak(X)

A mosás a háztartásban alapvető rutin. Sokan mégsem gondolnak bele, hogy mennyire sok tényező befolyásolja a végeredményt. A rosszul megválasztott program, a túl sok mosószer vagy a helytelen szárítás nemcsak a ruháinkat teheti tönkre, de feleslegesen terheli a pénztárcánkat és a környezetet is. Cikkünk kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos mosási tippeket kínál, hogy a ruhák tovább maradjanak újszerűek, és a folyamat is hatékonyabbá váljon.

A sportteljesítményre is hatással van a nagy meleg és a magas páratartalom

A magas hőmérséklet és páratartalom hatással van a szervezet hőháztartására, ami különböző mechanizmusokon keresztül befolyásolja az erőkifejtést, az állóképességet és a koncentrációt is. Nagy melegben a szervezet saját védelmét helyezi az első helyre, így óhatatlanul csökken a fizikai teljesítmény. Ezért, bár a nyár kiváló időszak a szabadtéri sportolásra, kulcsfontosságú a test hőháztartásának védelme, a megfelelő hidratálás, a túlterhelés elkerülése, valamint a napvédelem – mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője.