Emlékek fonatában – A hajékszerek újraéledő hagyománya
„Isten tudja minő hajnak jő birtokába. No de divat!” – írta a 19. századi Nővilág magazin szerzője, miközben kissé fintorgott a hajból készült ékszerek új divathulláma felett. Ám amit ő csak múló trendként kezelt, az mára ismét feltámadni látszik – immár kulturális és érzelmi mélységekkel gazdagodva.
Hajszálakból történelem
A hajékszerek története mélyen gyökerezik az európai és észak-amerikai kultúrában. A 19. században elterjedt gyakorlat volt, hogy az emberi hajból brossokat, nyakláncokat, fülbevalókat, sőt óratartókat készítettek – nem csupán díszként, hanem emlékőrző tárgyként is. A gyászkultúrában például az elhunyt szerettől megőrzött hajtincs egyfajta bensőséges, mégis fizikai kapcsolatot jelentett.
Karen Keenan, a The American Swedish Institute hajékszer-kutatója és kézművese a svéd gyökereihez nyúl vissza, amikor kézzel készít ékszereket 1800-as évekbeli technikával. A hajat többféle fonási módszerrel alakítja zsinórrá, amelyből az ékszerek készülnek. A folyamathoz nemcsak speciális eszközökre – például hajasztalra és ellensúlyokra – van szükség, hanem rengeteg türelemre, finom kézmozdulatokra és szaktudásra is.
Hajantropológia – szakrális szálak és kultúrtörténet
A Hair Anthropology nevű projekt alapítója, Zen Hansen nemcsak a kézművesség, de a haj kulturális jelentőségének kutatója is. Projektje azt vizsgálja, hogyan használták fel a hajat különféle kultúrákban, korokban – legyen szó gyászrítusokról, szerelmi ajándékokról vagy éppen identitáskifejezésről. A haj egyszerre természetes és mélyen szimbolikus anyag: hordozza a viselő DNS-ét, fizikai valóját, miközben láthatatlan történeteket is mesél.
Hansen célja nem kevesebb, mint ennek az ősi hagyománynak a modern kori újraértelmezése és továbbörökítése. Ehhez azonban szüksége van nemcsak technikai tudásra, hanem találékonyságra is, hiszen a régi eszközöket, instrukciókat gyakran magának kell újraalkotnia.
A múlt aranyfonalai
Nem csupán az Egyesült Államokban, hanem Magyarországon is fellelhetőek a hajékszer-készítés nyomai. A 19. századi Nővilág divatlap egyik tudósítása szerint: „Egy igen ódivatú dolog ismét divatozni kezd, s ez a hajból készült ékszerek. [...] minden divatos hölgynek ily ékszere van.” A beszámoló még hozzáteszi, hogy arannyal, zománccal és drágakövekkel vegyítve brossként, nyakláncként és karperecként is viselték ezeket az emléktárgyakat – amelyek gyakran egy szeretett személy hajszálait őrizték meg.
Művészet és emlékezés
A hajékszerek újraéledése több, mint retródivat: identitáskeresés, kézművesség, gyászfeldolgozás és a kézzelfogható emlékek kultuszának összefonódása. A haj, mint ékszer, nem pusztán dísz: történetmesélő médium. Egy finom szál, amely a múltat a jelenhez köti.
