Hallottál már ezekről a megdöbbentő gyógyintézkedésekről?
Eleink a gyermekek gyengeségérzésének, lázának főbb kiváltó okát a szemmel verésben, illetve a megigézésben keresték, és vélték meglelni. Általában azokat az egyéneket tekintették veszélyes szemmel verőknek, akiket három nagypénteken át szoptattak, és akikből minden településen legalább kettő akadt.
Ennek a folyamatnak a néphit szerint testi jelei is voltak: összenőtt szemöldök, duplán álló fogsor. A szemmel verés ellen alkalmazott gyógyintézkedések között szerepel a mosdóvizes kezelés, a ráköpködés, a kisgyerekre fordítva ráadott ing. A prevenciók között pedig kimagaslott a kicsi arcán három ízben végighúzott vizelettel átitatott ruha, a moslékos sajtárban való megfürösztése, a nyakába akasztott fokhagyma (egyes helyeken pedig becsomagolt fehér kutyaürülékkel helyettesítették a fokhagymát), esetleg a hét földhatárról gyűjtött fűből készített főzettel itatása.
A világon minden nép történelmében megtalálhatók ilyen és ehhez hasonló „gyógykezelések”, melyeket a mai múltba visszatekintők enyhén szólva is különösnek gondolnak. Az orvostudomány az elmúlt több száz év folyamán rendkívüli fejlődésen ment át, maga mögött hagyva egy sor bizarrnak és fölöttébb szokatlannak tekinthető kezelési módot az emberi vizelet megivásától az érvágáson át a higany kenőcsként történő felhasználásáig.
A nitrogén-csoportba tartozó arzént az 1950-es évekig olyan betegségek gyógyítására használták, mint a szifilisz és a malária. Arzénnel már maga az orvostudomány megalapozója, Hippokrátész is kezelte a fekélybetegségben szenvedőket. És bár néhány betegségkezelés során figyelemre méltóan hatékonynak festett, idővel felismerték erősen mérgező hatását is. Több írás maradt fenn arról, hogy a korai népek ismerték az anyag gyógyító és toxikus hatását egyaránt. Többhelyütt az uralkodók megmérgezésére használták.
A reneszánsz kori Európában, midőn a mérgezés valóságos „művészeti ággá” nőtt a zajos szomszédokat is arzén segítségével „hallgattatták el”. A 17. század közepének professzionális méregkeverője egy Giulia Tofana nevű olasz nő volt, aki lányával együttműködve arzéntartalmú kozmetikumokkal távolította el e megrendelők ellenlábasait. Kettejüket végül Rómában végezték ki, mivel a vád szerint több száz férfi mérgezéses haláláért voltak felelősek.
A piócakúra is egyike volt a régen bevettnek nevezhető orvosi gyakorlatoknak, mely a középkortól egészen a 19. századig nagy népszerűségnek örvendett.
A múmiapor, avagy a tinctura mumiae az, aminek hangzik: múmiákból készített gyógyszer, melyet köhögés, fejfájás, emésztési zavarok és nyavalyatörés ellen egyaránt bevetettek.
És noha az ókori egyiptomiakról azt olvashattuk, hogy akkoriban az egyik legfejlettebb egészségügyi rendszerrel büszkélkedhettek, mégis akadt egynéhány olyan gyógyeljárásuk, melyek megdöbbentőnek hatnak. Ilyen volt példának okáért az emberek és állatok (kutya, gazella, szamár, légy stb.) ürülékéből készített kenőcsfélék, melyeket gyógyhatásukért, valamint a rossz szellemek távoltartása érdekében egyaránt előszeretettel alkalmaztak.
Ám nem maradhatnak ki a felsorolásból a gyíkvérrel, penészes kenyérrel, döglött rágcsálókkal és gyíkvérrel való gyógyítási módszereik sem. A nők csökkent libidóját is egy egészen különös eljárással látták bölcsnek kezelni, mégpedig lónyállal.
