„Használj engem… én vagyok a tolltörlőd…” – avagy szerelem másként
Létezhet szerelem egy homoszexuális férfi és egy heteroszexuális nő között? Az esetek nagy többségében nemleges válasszal találhatjuk szembe magunkat e kérdés kapcsán, kivételek azonban mindig vannak. Két különös és különleges egyén a példa ennek a nem hétköznapi érzelemnek. Akikről szó van: Dora Carrington és Lytton Strachey.
Eleve a meleg téma szóba kerülése megosztó lehet egy párbeszéd során, hiszen sokan meg vannak győződve arról, hogy szerelem és szexuális vonzalom csupán két ellentétes nem között jöhet létre, illetve ez a természetes. Nem cél (nem is lehet) mindezen nézetek és ellennézetek ecsetelése, sem e törékeny kérdéskör vonatkozásában történő zöld ágra vergődés, hiszen ez a téma társadalmunk kényes minősítésű kategóriájához tartozik.
Gondoljunk bele akkor abba a helyzetbe, hogy milyen fogadtatásban részesülhetett az, mikor egy nő beleszeretett egy férfiakhoz vonzódó férfiba, vállalva és alaposan átgondolva ennek a döntésnek minden lehetséges vonzatát. Szükséges leszögezni azt is, hogy két művészember rendkívüli köteléke volt ez (Dora Carrington angol festőnő és Lytton Strachey író között felszínre tört kivételes viszony).
A kettőjük történetét megörökítő és felelevenítő film megindító és mélyen megrázó módon tárja nézői elé ezt a drámai viszonyt. Ebben az élettörténeti filmalkotásban Carrington a lehető legmegalázóbb érzésként könyveli el mindazt, amit e fizikailag törékeny, betegeskedő, idősödő férfi iránt érez, tudván, hogy Lytton visszataszítónak találja a női testet. Halálos ágyán mégis a hozzá végig lankadatlan ragaszkodást, odaadást tanúsító jóságos nőnek megvallja: mindig is őt szerette, feleségül akarta venni, ám mégsem tette.
Feltehetőleg az is szerepet játszhatott abban, hogy Lytton felfigyelt Carringtonra, hogy egy séta alkalmával, midőn a festőnő szomorúan elmondta a férfinak, hogy három fivére is a háborúban van, mely után megjegyezte: miért nem született fiúnak, mert akkor maga is részt venne a háborúban, még akkor is, ha nem hisz benne. Magát mindig Carringtonnak nevezi, s másoktól is ezt a megszólítást várja el. Miért? Kérdezte a férfi. Válaszul csupán ezt kapta: mert Dora a keresztneve. Megjegyezendő, hogy mikor először meglátta Carringtont, fiúnak nézte (és a „bűbájos fiú” megnevezéssel illette). Mikor kiderült, hogy nő, kissé lankadt az érdeklődése, ám a festőnő elszántsága, kitartása mindvégig megmaradt.
Poliamória - többszerelműség
Egyikük sem hitt egy ember maradéktalan kisajátíthatóságában, sem a féltékenységben.
Később ezt életükkel is bizonyították, hiszen Carrington férjhez ment, majd egy háztartásban éltek hárman azzal a férfival, akit Lytton is szeretett, és aki később egy újabb nővel bővítette a poliamória híveinek meghitt körét. Lytton azon kérdésére, hogy mivel érdemelte ki ezt a jósággal megkoronázott odaadást, Carrington azt felelte: „használj engem… én vagyok a tolltörlőd…” Végig alázattal és követelődzés nélkül fogadta Lytton sajátos, testiséget nélkülöző szerelmét.
