2018.04.01. 10:34:59 13633 293

Közeleg a húsvét hétfő – Készíts kölnit házilag!
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Mivel a család két férfitagja idén már közösen indul locsolni (nem lesz nagy túra, csak a lelkes nagymamák, nagynénik, unokatestvérek kapnak egy kis „löttyintést”:-)), úgy gondoltam, le kellene váltani az évek óta használt, jól (?) bevált kölnit, és valami másra cserélni.

Kölni - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Kölni

Szerencsére, a páromnak a locsoló kölni kiválasztásakor nem az volt a fő szempont, hogy minél markánsabb (értsd: büdösebb) illatot válasszon, de azért lehetne még javítani a mostani „húsvéti permeten” is. Pláne, hogy a nagyfiunknak ez lesz az első locsolkodása, úgyhogy illene valami igazán jó illatú kölnivel a hölgyek elé állni! Mint sok minden másból, ebből is a legjobb a házi készítésű! Úgyhogy, hölgyek, vagyis inkább urak, hajrá!

Így készül a házi kölni!

Amellett, hogy olyan illatban készíted el a kölnit, amilyenben Te, illetve a meglocsolni kívánt hölgyek szeretnék (akár kreálhatsz többféle illatút is, így a gyengébbik nem tagjai akár választani is tudnak:-)), olcsó és természetes megoldás is egyben. Ha még menőbb szeretnél lenni az S.K. (vagyis saját kezűleg) készített permettel, tedd egyedi, saját magad által díszített üvegcsébe, és tuti a siker. Amire feltétlenül szükséged lesz az „illatos víz” elkészítéséhez:

  • 10 ml 70%-os alkohol (gyógyszertárban beszerezhető)

  • 10 csepp tetszés szerinti illóolaj

  • 20 ml víz

A három anyagot tegyük egy szórófejes üvegcsébe és jól rázzuk össze! Már kész is, indulhat a locsolkodás!:-)

Milyen illóolajat érdemes választani!

Szerintem a fenti recept elég egyszerű ahhoz, hogy akár többféle illat is készüljön. Az illat nyilván attól függ, milyen illóolajat választunk. Lehet egy citrusos, mondjuk, narancs, citromfű, citrom, grapefruit, mandarin illatú. Jöhet egy virágos is, ugye? Itt a levendula tuti befutó, de az ilang-ilang sem rossz. Ha akadnak olyan hölgyek, akik inkább a fűszeresebb, gyógynövényesebb illatokat részesítik előnyben, számukra a kakukkfű, eukaliptusz, borsmenta, zsálya, rozmaring biztos telitalálat lesz!

Forrás: sporolok.blog.hu emesemuhelye.hu

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Ropogós öröm, kevesebb szénhidráttal, mandulaliszttel

A panírozott ételek sokak kedvencei: a ropogós külső és a puha belső kombinációja szinte minden étkezést különlegessé tesz. Ugyanakkor a hagyományos panírozás búzaliszttel és zsemlemorzsával sok szénhidrátot és kalóriát tartalmaz, ami nem mindig illik az egészségtudatos étrendbe. Itt jön képbe a mandulaliszt, amely nemcsak gluténmentes alternatíva, hanem gazdag fehérjében, egészséges zsírokban és vitaminokban, így a panírozott ételek egészségesebb, mégis ízletes változatát kínálja.

Virtuális főzőkurzusok segíthetik az egészséges táplálkozás elterjedését

A Semmelweis Egyetem legújabb, nemzetközi kutatások elemzésén alapuló vizsgálata szerint a digitális eszközök – különösen az online kulináris oktatóprogramok és virtuális főzőkurzusok – hatékony támogatást nyújthatnak a növényi alapú étrendek széles körű megismerésében és tartós alkalmazásában. Az elemzés arra is rámutat, hogy további digitális megoldások – például mobilalkalmazások, valamint SMS- és e-mail-alapú emlékeztető rendszerek – hosszú távon is segíthetik az egészséges táplálkozás iránti motiváció fenntartását.

A lájkok nem pótolják a közelséget

A közösségi média sokak számára a kapcsolattartás modern eszköze: üzenetek, kommentek, lájkok – és mindezt pillanatok alatt megoszthatjuk egymással. De paradox módon épp ezek a felületek, amelyek azt ígérik, hogy összehoznak minket, gyakran éppen az ellenkezőjét érik el. Egyre több ember számol be arról, hogy noha folyamatosan online vannak, valójában magányosabbnak érzik magukat, mint valaha.