Nyuszi, hopp! – Amikor a tapsifülesek vicces kedvükben járnak
Boldog gyermekéveimben a nyuszikról kialakított képem megegyezett a nagy átlagéval: édes, szeretni való kis teremtményeknek gondoltam őket. Aztán, ahogy cseperedtem, és a vidéki nagymamánál eltöltöttem néhány nyarat, kicsit megváltozott a véleményem ezekről az apróságokról.
Ennek oka pedig egészen egyszerű volt: a nagymama rengeteg háziállattal bírt, köztük nyulakkal is, akik a ketrecekben kuksolva, furán bambulva, állandóan ételre várva nem tűntek sem aranyosnak, sem szeretni valónak. Pláne, hogy nem ártott vigyázni velük, hiszen akár harapással is képesek voltak jobb belátásra bírni az intim szférájukba betolakodót. Úgyhogy, a nyusszancsokkal való kapcsolatom innentől fogva megszakadt. Aztán persze, az én ismerőseimet is utolérte a „Tartsunk nyulat, mert olyan cuki!”-láz, így az ismerőseim körében, kutya vagy éppen macska híján, fel-felbukkant egy-egy tapsifüles, házi kedvenc gyanánt. Úgyhogy, végülis rájöttem, hogy a gyermekkorban kialakított kép, miszerint a nyulak édesek és szeretni valóak, annyira nem áll messze a valóságtól. Sőt, némelyiknek még egész jó „humora” is van!:-) Ezt figyeljétek csak!
