Anyaként a gyermekek és a róluk való gondoskodás mindennél és mindenkinél fontosabbá válik. Ez egyfajta anyai küldetésként is számon tartható. Azonban annak érdekében, hogy a gyermekekkel töltött idő még felemelőbb és örömtelibb lehessen, nem szabad figyelmen kívül hagyni az öngondoskodást sem. Ezek olyan aprónak tetsző, mégis meghatározó, egyénenként és igényenként eltérő mozzanatokat foglalhatnak magukba, mint a meditáció, a könyvolvasás vagy éppen egy sétával egybekötött baráti beszélgetés.
Sokszor összenézünk a férjemmel, hogy – bár mindig is szerettünk volna gyerekeket – soha nem hittük volna, hogy gyereket nevelni ennyire nehéz. Következetesnek, türelmesnek maradni, megszabni a határokat, példát mutatni és közben adni magadból, amennyit csak lehet.
Van az úgy, hogy anyaként úgy érezzük, annyira szükségünk van egy kis szabadidőre, mint egy falat kenyérre. Ha szerencsénk van, életünk párja megszán minket, összetereli a gyermekeket és szerveznek egy otthontól távoli programot. Csak hogy anya némi szusszanáshoz jusson!
Gyakori bók anya-lánya párosoknál, hogy testvéreknek „nézik” őket, azonban testvér szintű viszonyhoz hasonló kapcsolati viszony nem ideális a két különböző élethelyzetben lévő nők között! Hogyan lehet úgy lavírozni, hogy önállóságra nevelő, de bizalommal teli kötődés alakulhasson ki egy anya és a lánya(i) között?
Anyacsak1 címmel egyhetes színházi fesztivált szervez a szülővé válásról április 29. és május 8. között a Jurányi Ház, a Manna Produkció és a Radnóti Színház.
Összefüggést talált a terhesség alatt szedett paracetamol és a gyereknél kialakuló figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) és autizmus spektrum zavarok (ASD) tünetei között egy több mint 70 ezer gyerek adatait vizsgáló, hat európai kohorszvizsgálaton alapuló kutatás.
Amikor a kislányom a pocakomban volt, most már több, mint kilenc évvel ezelőtt, elképzelni sem tudtam, milyen lesz majd a karomban tartani őt. Beszélgettem vele a tenyeremet a pocakomra helyezve, és már akkor szívem minden szeretetével óvtam és vigyáztam minden kis gondolatommal. Megfogalmaztam magamban szinte mindent, mit is szeretnék átadni és tanítani neki, ha már a világon lesz.
Nőnek lenni jó. Nőnek lenni boldogság. Nőnek lenni nehéz. Nőnek lenni néha fájdalmas. De azért mindent összevetve, nőnek lenni csodálatos. Ha azok lehetünk, akik lenni szeretnénk lenni, ha úgy élünk, ahogy mi szeretnénk.
Mondták ugyan, hogy nehéz lesz, hiszen eggyel több helyen kell megállni a helyem, az eddigi gyerek-család-háztartás szentháromság bővül, méghozzá a munka korántsem stresszmentes világával. És ugyan anyának lenni a legcsodálatosabb dolog egy nő életében, azért egy idő után vágyunk egyéb sikerekre is.
A minap olvastam egy elgondolkodtató cikket arról, hogy az anyák még a házi kedvenc igényeinek a kielégítését is a saját igényeik elé helyezik, nem is beszélve a házas- vagy élettársukról, az idősebb rokonaikról és – természetesen – a gyerekeikről. Nagy-Britanniában, ahol azért dübörög a bébiszitter biznisz :), az anyáknak körülbelül 17 percük van naponta saját magukra…
Bár mindazt, amit érted tesz, azt teljesen önzetlenül teszi, az nem azt jelenti, hogy nem esik jól neki néhány elismerő szó vagy gondolat. A legjobb, ha az év minden napján tisztában vagyunk vele, és értékeljük, hogy mennyi mindent tett értünk az édesanyánk, de ilyenkor, anyák napján jól esik majd neki, ha el is mondjuk mindazt, amit érzünk.
Nálunk a gólya egyelőre még parkolópályán van, de a szűkebb családban, baráti körben már akad jó néhány gyerek. Édesek, szeretnivalók, még akkor is, amikor épp ördögfiókát játszanak. Mondjuk, őket etetni egy külön tudomány lehet. És ha már „önállóan” esznek, az sem egyszerű.