Anya vagy? Nem luxus magaddal foglalkozni!
A minap olvastam egy elgondolkodtató cikket arról, hogy az anyák még a házi kedvenc igényeinek a kielégítését is a saját igényeik elé helyezik, nem is beszélve a házas- vagy élettársukról, az idősebb rokonaikról és – természetesen – a gyerekeikről. Nagy-Britanniában, ahol azért dübörög a bébiszitter biznisz :), az anyáknak körülbelül 17 percük van naponta saját magukra…
Ugyan magyarországi adatokkal nem rendelkezem, de némi saját tapasztalattal és fiatal anyákból álló ismeretségi körrel igen, és ezt a 17 percet, amit a saját igények kielégítésére szánnak az anyák körülbelül reálisnak érzem. Biztos vannak olyan napok, amikor ez egy kicsit több lehet, de ezt kompenzálni fogják azok a napok, amikor a gyerek vagy a férj beteg, vagy csak rossz passzban van…
A család, munka, háztartás szentháromságba, valljuk be, nehezen fér bele az én-idő. (Mi az, különben is? Valami nagyon nyugati elgondolás…) Főként, ha valakinek még alkalmi segítsége sincs.
Csak ugyanazt a kérdést tudom feltenni, amit a goodhousekeeping.com újságírója is feltett, az említett forráscikkben:
Hogyan várják el az anyáktól, hogy normális emberi lények legyenek, ha kevesebb mint fél órájuk van a saját igényeik kielégítésére?
Nos, igen… Az elvárás megvan, de a legtöbb anya szerintem az őrület szélén áll, függetlenül attól, hogy dolgozik vagy sem, vagy, hogy hány gyereke van. Mert azoknak a bizonyos elvárásoknak meg akar felelni. Mit tud háttérbe szorítani? A saját igényeit: ő nem lehet beteg, mert akkor ki gondoskodik a többi betegről a családban? Heti kétszer elmenni sportolni, vagy csak otthon időt szánni rá, szintén nagy luxusnak tűnhet. Kialussza magát? (Hahaha) Enni vajon mindig akkor, azt és annyit tud, amit szeretne? Az esetek 90%-ban valószínűleg nem… Itt eszembe jut a keresztanyám, aki megkérdezte, hogy miért vagyok ilyen sovány… Mondtam neki, hogy nem igazán van időm rendesen enni. Háát, az meg hogy lehet – jött a válasz -, náluk a család mindig együtt evett, amikor a gyerekek ettek, ő is ugyanúgy evett. Igen ám, de ő világéletében együtt élt a szüleivel, és a nagyi minden áldott nap megfőzött, így tényleg csak le kellett ülni enni. Gyerek mellett az ételhez bevásárolni, előkészíteni, tálalni, elmosogatni, elpakolni, KITALÁLNI, hogy mit – azt nem, vagy csak ritkán… Ebből a szempontból talán jó is volt a generációk együttélése, de ebbe a témakörbe most nem szeretnék belemenni, hosszabb lélegzetű.
És ezek még csak az alapvető szükségleteknek egy része. Mi van a barátokkal való találkozással, a párkapcsolattal, esetleg havonta egy fodrász vagy kozmetika? Ez sem kéne, hogy a luxusidő kategóriába essen. Egy anyának azonban valóban luxusnak tűnhet, vagy valami olyan dolognak, amit nem engedhet meg magának, havi rendszerességgel legalábbis biztosan nem.
Vajon ez a bánásmód, amivel „kényeztetjük” magunkat hova vezet? Jobb anyák leszünk ezáltal? Kötve hiszem! Lesz egy csomó kialvatlan, ideges, türelmetlen, szorongó nő, aki folyamatosan meg akar felelni vélt vagy valós elvárásoknak, tisztelet a kivételnek. Mert van, aki felismeri, hogy ez így nem mehet, és nem lehet pont ő az utolsó a sorban! (No, meg a vannak a mindentudó, Facebook szuperanyák! :)) Hiszen akkor hosszú távon valóban fenntarthatatlan lenne ez az állapot, és pont azok innák meg a levét, akiket a legjobban szeretünk.
Szóval itt az ideje, hogy a prioritási listádon első helyre kerülj, és időt szánj magadra. Hogy neked mennyi időre van minimum szükséged, azt Te tudod, de próbáljátok meg megoldani, hogy betarthasd. Vonjátok be a családtagokat a gyerekfelügyeletbe, vagy beszéljétek meg a pároddal, hogy mindenki jól járhasson, és senki ne érezze magát rosszul a családban hosszú távon.
Találd meg, hogy mi az, ami feltölt, és szánj rá időt, gondoskodj magadról is, ne csak a többiekről! ;) Ez nem luxus, hanem életbe vágó!