Az emberek gyakran felemás érzésekkel várják a karácsonyt: Örülnek a szabadnapoknak, viszont rettegnek néhány olyan találkozástól, amit illemből nem utasít(hat)anak vissza. A karácsonynak nem szabadna kényszerből vállalt dolgokról szólnia, és szomorú, ha valakik kénytelenek azokkal ünnepelni, akikkel feszült a viszonyuk.
Életében legalább egyszer mindenkit ér szerelmi csalódás. A szerencsésebbek már óvodában „letudják” a dolgot, és a szerelmi életük utána csodásan alakul. Ők viszonylag kevesen vannak, hiszen a többségünk általában nem elsőre találja meg a hercegét/hercegnőjét. Rögös út vezet az igaziig, szerelmi bánatokon, csalódásokon át.
Az a bizonyos nagybetűvel szedett, a személyes naptárakban pirosan virító nap, amire az általános elképzelések szerint a legtöbb lány már kiskorától készül, minden kultúrában sorsfordító eseményként van kitüntetve. Ez a házasságkötés, az egybekelés napja. A mesébe illő, holtomiglan-holtodiglan fogadalmakkal teleszőtt szertartást kikerülhetetlenül követik a gyakran lekicsinylően szürkének titulált hétköznapi történések.
A válás egy érzelmileg rettentően kimerítő időszak, és ez akkor is így van, ha a felek kulturáltan tudják kezelni az ügyet. A lelki és érzelmi rendezéssel párhuzamosan a jelenlegi házastársaknak meg kell állapodniuk az ingóságok és az egyéb anyagiak felosztásáról, ellenkező esetben a bíróság dönthet azok elosztásáról egy hosszadalmasabb válási procedúra során.
Szinte teljesen természetes, hogy amikor az ember szerelmes, meg sem fordul a fejében a válás gondolata. Ki is foglalkozna ezzel, amikor minden, de tényleg minden tökéletes. Igen, valóban az, egy darabig. Legalábbis a párkapcsolat első, rózsaszín szakaszában, amikor szinte csak a szépet és a jót látjuk az egész világban, nem csak egymásban.
A válások zöme tárgyalótermekben zajló háborúvá válik, és a felek súlyos összegeket költenek az ügyvédeikre. A vitás válás helyett, lelki világunk és pénzügyi helyzetünk is megköszöni, ha békésen és külső közreműködő nélkül oldjuk meg a kapcsolat jogi rendezését.
Elvált szülők gyermekének lenni a szakemberek szerint mindig trauma és sokszor az sem könnyű, amikor egyik vagy akár mindkét oldalon új szerelem is jön a képbe. Az új pár pedig sokszor további tagokkal is bővíti a családot. Tehát rövid idő alatt egy családdá válik egy halom, egymásnak addig idegen ember. Hogyan kezeljük a helyzetet, hogy jól működhessen a mozaik család?
A gyerek életkora szülei válásakor és későbbi depressziója összefüggést mutat: akik 15-19 éves voltak, kisebb eséllyel szedtek felnőttként antidepresszánst, mint akik négyévesnél fiatalabbak voltak - írta a Norvég Közegészségügyi Intézet (NIPH) új tanulmánya.
Egy kívülálló sokszor jobban láthat egy helyzetet, mint a résztvevők. Egy kívülálló észre vehet olyasmit is, ami az érdekelteknek fel sem tűnik, mert mással vannak elfoglalva. Egy esküvőszervező pedig eleget látott már ahhoz, hogy az apró jelekből megjósolhassa a házasság tartósságát.
Nálad mi az egyértelmű váló ok? Megcsalás, függőségek, erőszakos viselkedés? Mindegyik az lehet. Amikor eltűnnek a pillangók a gyomrodból, és kezdesz tisztábban, világosabban látni a pároddal kapcsolatban, akkor érdemes megfigyelni, hogy találkozol-e ezekkel a kevésbé evidens jelekkel.
A válást követő időkben a felek értelemszerűen megpróbálják lezárni a házasságukat, és elfogadni, hogy a kapcsolatuk valamilyen okból kifolyólag nem működött már. Sok ember számára kimondottan nehéz elfogadni ezt az új élethelyzetet, és a válást követő gyászfolyamat hosszú ideig is eltarthat náluk.
A szerelem 3 évig tart. A házasságokban (és kapcsolatokban) a 7. év vízválasztó. Van szerelem első látásra. Nincs szerelem első látásra. Egy igaz szerelmünk van. Három igaz szerelmünk van…. Sorolhatnánk még számos szerelemmel kapcsolatos hiedelmet, mondást, elképzelést stb. , de mindegyik csak féligazság lenne.
Ha két ember belátja, hogy nem megy együtt tovább, az valahol már fél siker, de az még csak a folyamat eleje. Mert hiába éreztétek úgy, hogy az utolsó időszak már nem volt az igazi egymás mellett, vagy hiába zajlik egy elválás békésen, azért nem kis fájdalommal jár, ha valaminek tényleg vége.
Egy szakítás, válás sohasem egyszerű. Sőt, már eljutni odáig, meghozni a döntést, belátni, hogy már jobb nélküle, mint vele, szintén nehéz folyamat. De van, hogy muszáj megtennünk, méghozzá nekünk, mert a másiknak nincs lelki ereje hozzá. De mégis, mikor jön el a pillanat, amikor ki kell mondanunk: nincs tovább?
Ez egy igen régi közhely, ám valljuk be, igaz. Csak életünk bizonyos fázisaiban, bizonyos érzelmek hatása alatt nehéz ezt elhinni. Mondjuk egy szakítás után, amikor éppen azzal vagyunk elfoglalva, hogy ripityára tört szívünk darabjait összegyűjtsük. A ragasztás még csak ezután jön!