A Turisztika Világnapját szeptember 27-én ünneplik világszerte. Idén munkanapra esik, így nagy eseményekre nem tudunk buzdítani senkit, viszont ma is lehetőségünk van arra, hogy számos módon ünnepeljük a turizmust, mint életünk fontos színesítőjét és gazdaságunk élénkítőjét.
Nyelvünk és kultúránk összeköt minket, de miért is ne tartozhatnánk egymáshoz a szolidaritás útján is? Honfitársainkat kedves szavakkal, erkölcsileg és anyagilag is támogathatjuk. Legyen szó akár kézműves, vagy hazai munkaerőt foglalkoztató vállalat, magyar alapanyagokból készült termékéről, illik előnyben részesíteni a külföldivel szemben.
1954 óta szeptember 20-án hívja fel a világ figyelmét az Unicef a gyermekek helyzetére, különös tekintettel a fejlődő orzságokban élő gyermekek támogatását kérve. Elfogadása óta pedig a Gyermekek Jogairól szóló Nyilatkozatban foglaltak betartását is kérik.
Az Eltűnt Emberek Világnapja egy ENSZ által jóváhagyott és különösen fontos esemény, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen gyakran tűnnek el hirtelen és rejtélyes körülmények között emberek, akiknek hollétéről aztán sokáig semmi hír nem érkezik. Azonban vannak, akiknek a sorsa örökre ismeretlen marad.
Habár ez az emléknap a rabszolgatartás felszámolásának kíván emléket állítani, arra is tökéletesen képes felhívni a figyelmünket, hogy a szabadságtól történő megfosztás nem csupán fizikai erőszak szintjén történhet, de más úton is megtörténhet, például a döntési jog csorbítása vagy ellehetetlenítése során.
A World Beer Day világszerte ad lehetőséget arra, hogy az emberek összegyűljenek, élvezzék a kedvenc söreik ízeit és megismerhessék a sörfőzés hagyományait. Természetesen ugyanakkor ez a világnap arra is szeretné felhívni a figyelmet, hogy a mértékletesség mennyire fontos a felelős sörfogyasztás során.
Amennyiben felmérést végeznénk a magyarok körében a legismertebb magyar találmányok ismertségéről, talán Bíró László és a golyóstoll, Rubik Ernő bűvös kockája, valamint Jedlik Ányos és a szódavíz jutna legtöbbször honfitársaink eszébe. Pedig a világ ezeken kívül még nagyon sok mindent köszönhet tudósainknak. Legyünk rájuk büszkék!
Tengereink és óceánjaink még akkor is hatalmas befolyással vannak az életünkre, ha nem a partjukon lakunk, valamint nem fogyasztunk tengeri halakat. Elég csak az időjárást befolyásoló szerepükre gondolni. Éppen ezért jó, ha el kezdjük megfogadni az általános, vízzel kapcsolatos környezetvédelmi intelmeket!
Helló, kedves füstmentesen élők! Gratulálok tüdőtök ilyesfajta védelméhez! Sziasztok, dohányosok! Titeket hogyan lehetne rávenni a leszokásra? Ha válasz határozott “Sehogy’”, akkor csak arra kérlek, tiszteld ma meg nemdohányzó embertársaidat, és saját egészségedet azzal, hogy ma a szokott mennyiség felét szívod csak el!
Afrika napján mi más is készülhetne a képzeletbeli tűzhelyünkön, mint a kontinensen közkedvelt ételek egyike? Ha azt hiszed, hogy minden receptjük tele van olyan alapanyagokkal, amelyeket itthon még csak hírből sem ismerni, nagyot tévedsz! Hovatovább több afrikai étel alapanyagaként ismert hozzávaló is helyettesíthető magyar alapanyaggal.
Az afrikai kultúra iránt érdeklődők ma kiélhetik szenvedélyüket, mivel ennek a hatalmas és rejtélyes kontinensnek, illetve az afrikai embereknek van a nemzetközi napja. De május 25-én azok is részletesebben megismerhetik a Föld második legnagyobb kontinensének, illetve lakóinak és élővilágának történetét, akik eddig csak felszínes ismereteket szereztek ezekkel kapcsolatban.
1906. óta minden évben a “Madarak és Fák Napja” kerül megünneplésre ezen a napon. A magyarországi tudományos madárkutatás első képviselője, Herman Ottó volt az, aki felismerte fontosságát a természetre - köztük a szoros kapcsolatban élő fákra és madárfajokra. Azonban ez a nap nem csak róluk szól, hanem minden egyes élőlényről a Földön!
Tudtad, hogy április 30-án tartják a méhek világnapját? Ezeknek a csodálatos rovaroknak rengeteget köszönhetünk! A növények beporzása révén csodaszép környezetben élhetünk, és finom terméseket ehetünk! A csordogáló, folyékony aranyról nem is beszélve!
A nagy gonddal kiválasztott és hosszasan kiképzett kutyák közül nem mindegyik lép egyenruhás erők mellé szolgálatba, egy részüket terápiás célokra, míg másokat személyi segítség céljából képeznek ki. A segítőkutyák közül a hétköznapi emberek legtöbbször a vakvezető kutyákkal találkozhat.
Egy kicsit furcsának találtam első hallásra, hogy április végén van a pingvinek világnapja, de aztán kiderült, hogy ez a nap nem véletlen: ugyanis az egyik Antarktiszon őshonos pingvinfaj északra történő időszakának kezdetére esik. A világnapra azért fontos felhívni a figyelmet, mert a több mint 15 pingvinfajból 10 veszélyeztetettnek számít!
Egyik legfontosabb vitaminunk, azaz a C-vitamin világnapja van ma, habár felfedezője, Szent-Györgyi Albert is megosztja vele a születésnapját a célból, hogy emlékeztessen minket az egészségmegőrzés fontosságára. Akár enyhe, akár fagyos volt a tél, immunrendszerünk bizonyára megvan tépázva egy kissé. Azonban a bőrünk állapotáról sem szabad megfeledkeznünk!
Olvasóink közül emlékezhetnek rá, hogy pár évtizede még általános iskolai tantárgy volt a technika mellett a háztartástan is. A mi iskolánkban a fiúkat és a lányokat külön-külön oktatták rá: A tanév nagyobbik részében a lányok főztek és kézi munkával kapcsolatos technikákat tanultak, a fiúk pedig barkácsoltak, majd kis időre megcserélték az óra anyagát a két csoport között. De ez hogyan is jön ide?
Tudtad, hogy habár repülőgépből először 1911-ben ugrottak ki, addig az ejtőernyőzés története egészen az 1300-as évek elejéig nyúlik vissza? A magyar ejtőernyőzés története 1918-ban kezdődött, amikor vitéz Boksay Antal főhadnagy sikeres ugrást hajtott végre egy olasz repülőtér felett.
Március 22. régóta a víz világnapjának ünnepnapja. A víz szerepéről azonban az év többi napján is sokszor esik szó. Félő, hogy éppen emiatt nem vesszük elég komolyan az édesvizek és az óceánok védelmét? Daloljuk el ennek fontosságát!
Véletlen lenne, hogy pont a tavasz első napján van a tiramisu világnapja is? Nem hiszem. Az olasz desszert, amelyik felrázni szándékozik minket, miért is ne rázhatná le rólunk a téli fásultságot is? A mai ünnepléshez pedig torta dukál, ami természetesen sütés nélkül készül!