A FOMO és YOLO hálójában
A spiritualitás iránt mélyebben érdeklődők körében nem ismeretlen fogalom a „nevezd nevén a fenevadat, és megszelídül” eljárása. A megnevezés által egyúttal megragadhatóvá válnak a fogalmak, az érzelmek, a gondolatok, az ötletek, a legkülönfélébb társadalmi jelenségek. A pontos megnevezések révén kiiktathatóak a gyakran zsákutca-végű általánosítások, ködösítések, ködszurkálások. Ma már egyre több – korábban csupán körülírással mustrálgatott – jelenséget sikerült alaposabb vizsgálódás tárgyává tennünk azáltal, hogy névvel ruháztuk fel azokat.
Az a belső, gyakran nyugtalanító érzéssor, amely korábban vicsorogva, nyikorogva tört ránk, lelepleződött. Kiragadtatott a névtelenség és megragadhatatlanság tárházából. Identifikálódott. Ilyen a manapság gyakran hangoztatott FOMO és YOLO kifejezés is. De milyen belső „démonokat” sikerült e megnevezések ketrecébe zárni?
A várt lány várat nyer türelemjáték mára erejét veszítette. Mindenki siet – némi túlzással talán az is kijelenthető, hogy az egész világ átváltott száguldó üzemmódba – bár meglehet, a lelkek legmélyén ott lapul az elnémított nyugalom utáni sóvárgás. Ezt az érzést már megtanultuk félig-meddig henye vállrándítással „szkippelni” – hiszen lépést kell tartani az egymást szüntelenül leváltó innovációkkal, trendekkel és attitűdökkel.
A FOMO (Fear of Missing Out) és a YOLO (You Only Live Once) éppen ezt az életérzést csípi nyakon. Tudniillik az attól való félelmet, hogy lemaradunk az élet valamely nagynak és reményteljesnek mutatkozó élményéről, eseményéről, izgalmáról (FOMO); mindez nyakon öntve a Carpe diem 21. századi „leszármazottjával” a „csak egyszer élsz/élünk!” tettre sürgető figyelmeztetésével (YOLO).
Ezek a beszédes mozaikszavak a gyorskor szlengszárnyain szálltak szájról szájra, átívelve kulturális korlátokon és társadalmi határvonalakon egyaránt. Tükrözve a világ minden táján megfigyelhető és megtapasztalható viselkedésformákat, életérzéseket. Nem ritka, hogy a YOLO és a FOMO egyazon érem két oldalaként van számon tartva: a kalandvágyó, minden alkalmat és lehetőséget megragadó, vérpezsdítő élettapasztalati kincsek nyomába eredő YOLO az egyik oldalon; a mindenről lemaradok kedvlohasztó érzületet reprezentáló FOMO pedig a másikon.
A digitális szférában töltött időnk során ezek az érzések felerősödhetnek. Mintha egy láthatatlan e-ezüstfonál irányítaná a figyelmünket, a „most erre kell figyelned!” utasítással a háttérben. Mire révült állapotunkból felocsúdnánk, már azon kapjuk magunkat, hogy beleakadtunk a „brand new” (vadonatúj) követés hálójába. Miközben a tudatalattink válogatás nélkül tárolja a közösségi médiában nagy népszerűségnek örvendő ételeket, öltözékeket, filmeket és sorozatokat, termékeket és látványosságokat, koncerteket és rendezvényeket. Ezeknek a gondolkodásmódoknak végül olyan „mellékhatásai” lehetnek, mint a pénztárcánkat marcangoló impulzusvásárlás. Nevezzük nevén ezeket, hogy jobban kordában tudjuk tartani…
Ha a FOMO és a YOLO már nem hajlandó beérni a küszöbön toporgó vendég szerepével, hanem visszatérő ingerlátogatóvá válik, könnyen abban a helyzetben találhatjuk magunkat, hogy tovább nyújtózkodunk pénzügyi takarónk korlátain.