A téli ünnepkör szerelmi jóslásai
A téli ünnepkör szokásai különös egyveleget képeztek a vallásos és babonás megnyilvánulásokkal. A közösségenként eltérő ünnepköri magatartásformákat, az előírt és szigorúan követendő szabályokat a helység kisbíróival doboltatták ki. Ilyenkor tiltólistára kerültek a hangos összejövetelek, a mulatozás, a kocsmázás. Külön kihirdették, hogy ne kerüljön sor szóváltásra, és annak gyakori következményére, az összezördülésre.
Az ünnepre készölődés során mindenki azon munkálkodott, hogy kitakarítsa az otthonát, udvarát, kertjét, és a közös ünneplésen mindenki az alkalomnak megfelelő díszes ruhát öltse magára. Bár a vallásos elvárások gyakran ütköztek egymással, mégis a nép igyekezetével és világias szokásaihoz való ragaszkodásával utat nyitott néhány számára kedves, szórakoztató, gyakran pedig titokzatosnak is nevezhető szokás bevezetésére. Ilyenek voltak például a szerelmi jóslások.
A december 13-i Luca napi éjszaka számos izgalmas szokást kínált. Az esztendő leghosszabb, egyúttal a legsötétebb éjszakája szinte tálcán kínálta fel a sötét erőkkel kapcsolatos nézeteket. Főként pedig a boszorkányhiedelemhez kapcsolódókat. A félelem és kíváncsiság különféle szokásokban öltött testet, melyekben mindkét érzés tetten érhető volt. A boszorkányoktól való félelem miatt sokan még az utcára se mertek kilépni, ezért szokássá vált a rokonság összegyűlése egy közösen elfogyasztott vacsorára. A fiatal férfiak viszont igyekeztek rátenni egy lapáttal az uralkodó közhangulatra, mégpedig olyan megnyilvánulásokkal, mint: a kapuk leszedése, a szertehagyott szerszámok összegyűjtése és küszöbre helyezése, hogy aki kilép az ajtón biztosan felbukjon ezekben. Amely házakban lányok laktak, ott az ajtókat bekenték korommal. A „védekezők” viszont házuk ajtaját sóval, szentelt vízzel vagy fokhagymával kenték be.
A lányok fantáziáját viszont még a boszorkányos izgalmaknál is jobban foglalkoztatta a nagy Ő kérdése. Ezért mindenféle szerelmi praktikákat, jóslásokat léptettek életbe. Luca napján a zsebükbe varrtak egy almát, melyet karácsonykor kivettek, és nagy figyelemmel fürkészték, hogy melyik lesz az az első férfi, aki éppen arra jár. Ebből azt óhajtották kideríteni, hogy milyen keresztnevet fog viselni választottjuk. A sötét éjszakák tovább fokozták férj utáni vágyakozásukat, így éjszakánként százszor, egyetlen hang kiadása nélkül megforgatták a párnájukat, hogy megálmodják jövendőbéli társukat. A jóstevékenységek között akadt olyan változat is, melyben karácsony előtt 13 nappal 13 általuk ismert fiú nevét külön-külön felírták egy cetlire. Mindennap elégettek egyet a titokzatos név rejtette cédulák közül, és amelyik utolsónak maradt: az a legény lett a férj(jelölt).
A lányok az eljövendő sorsukba való belesés érdekében minden szentnek titulált ünnepi alkalmat megragadtak. Karácsonykor, András-napon és az év záró napján is „varázsoltak” ennek kipuhatolása végett. Az ilyen szerelmi kíváncsiskodások kiterjedtek az eljövendő férj személyére, családi állapotára, külső-belső tulajdonságaira, és nem utolsó sorban a hőn vágyott menyegző időpontjára. A közös lányos jóslások egyike volt a három tányér emelgetése. Az egyik tányér alá gyűrűt, hamut, egybe meg semmit sem helyeztek. Ha egy, az elrejtésekbe „be nem avatott” lány felemelt egy tányért, és az alatt gyűrű volt: a jóslást végző még abban az évben férjhez ment. Ha a hamut lelte: az év halált hoz a jósló lány számára, ha pedig az üres változatot, úgy nem történik semmi említésre méltó vele.
