Amikor a „bevett” már nem tartható, ideje belevágni valami újba
Olykor előfordul velünk, hogy azon kapjuk magunkat: ami régen boldoggá, felszabadulttá, elégedetté tett bennünket, már nem működőképes. Elakadtunk. Mintha már nem az lenne a megfelelő út, amelyen haladnunk kell, ami eddig kényelmesnek bizonyult. Nem eget rengető történésekről van szó, csupán arról, hogy megéltünk valamit, amit tovább erőltetni már fölösleges.
Azt érezzük, hogy már nem erőt ad, hanem éppen ellenkezőleg: ernyedtté tesz. Lezártunk valamit. Itt az ideje, hogy változtassunk, hogy valami újba vágjunk. Ilyen esetekben óhatatlanul is eszünkbe jut az a meglátás, melynek hallatán korábban esetlegesen csak legyintettünk, most viszont érezzük a benne rejlő örök igazságot, hogy tudniillik: emberi életünk folyamatos változások sorozata.
##Mik lehetnek a jelek?
Ha már a korábban „bevettnek” titulált rutinjaink, szokásaink, hozzáállásunk stagnálni kezd nem meglepő, hogy eluralkodik rajtunk a reménytelenség érzése. Érdemes önvizsgálatot tartani, és belevágni egy életrend-újratervezésbe. De milyen jelek utalhatnak arra, hogy itt az ideje mindezekre sort kerítenünk?
Íme néhány jel:
elleplezhetetlen az érzés bennünk, amely szerint: elakadtunk – ez a fajta megrekedés jelentkezhet a kapcsolatok, a karrier, a lelkiek szintjén egyaránt,
szüntelenül fáradtak és kedvetlenek vagyunk – ez pedig nem az egészségügyi állapotunkból adódik, hanem inkább egyfajta mentális elcsigázottságból, és már ott tartunk, hogy tényleg semmi nem hoz izgalomba, kikopott az életünkből a tettvágy,
nem értük el a korábban kitűzött céljainkat – javasolt felülvizsgálni, hogy vajon reálisak-e ezek a célok, véghezvitelükhöz rendelkezünk-e a kellő kapacitásokkal, erőforrásokkal?
nem lelkesedünk a barátokkal, családtagokkal való beszélgetések, kiruccanások iránt – nincs kedvünk társalogni, fárasztanak a korábbi tereferék, úgy érezzük, hogy hiába vagyunk jelen, úgysem értenek meg bennünket, nekünk pedig semmi kedvünk eljátszani, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Mit tehetünk?
Ha már hosszú ideje a „megint egy új nap, amin valahogy túl kell lenni” bágyasztó gondolatával indítjuk a napot, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ez egy erőteljes jelzés arra nézve, hogy elérkezett a változtatások ideje. Személyes fejlődésünk új mérföldkőhöz érkezett. Új barátokat, érdeklődési köröket, hobbikat, lehetőségeket fürkészünk.
Meglehet, ekkor iratkozunk be egy tanfolyamra, vagy előbányásszuk az íróasztalunk fiókja mélyére süllyesztett régi bakancslistánkat, és leküzdhetetlen vágyat érzünk egyik vagy másik álom életre keltésére. Újra beülünk az iskolapadba, vagy megtanulunk egy új nyelvet, táncolni tanulunk, belevágunk új programok tervezésébe. Megtakarított pénzünkből elutazunk egy csodálatos helyre, vagy egy házbővítési, házfelújítási projektbe vágjuk a fejszénket.
Az is előfordulhat, hogy már a régóta bennünk motoszkáló meggyőződésre, mely szerint az eddigi munkánkban már egy jó ideje nem érzünk előrelépést, továbbállunk, és új munkalehetőség után nézünk. Talán vállalkozásba vágunk – egyénibe vagy családiba.
A felnőttképzés szinte minden érdeklődési körnek megfelelő irányokkal szolgál. Legyen szó divatról, dokumentumfilm készítésről, sminkelésről és szempillaépítésről vagy lakberendezésről. Amennyiben soft skilleket szeretnénk elsajátítani, amiket az esetleges karrierváltás esetében kívánunk hasznosítani, akkor elvégezhetünk egy kommunikációs tréninget, beiratkozhatunk egy tudatos stresszkezelő kurzusra, vagy akár egy informatikai képzésre.
Természetesen szükséges, hogy mielőtt bármilyen lépést hirtelen felindulásból megtennénk (pl. lehetőségek és kilátások nélkül kilépünk a munkahelyünkről, kapcsolatainkból), higgadtan és reálisan gondoljuk végig a dolgokat. Tény, hogy továbbra is kell fizetni a számlákat, háztartást kell vezetni, gondoskodni a szeretteinkről és saját magunkról. Mielőtt lépéseket teszünk: kutassunk, kérdezzünk, mérlegeljünk.
