Elemi félelmeink: Az ismeretlen és a veszélyes
Az emberek félelme a hüllőktől vagy a rovaroktól az emberi evolúció során a túlélés érdekében alakulhatott ki, amit manapság már inkább tanult magatartási tényezők alakítanak ki bennünk. Míg korábban a mérgezés veszélye miatt kerültük ezeket az élőlényeket, mára már az undor a jellemzőbb a természettől leszokó félben lévő embereknél.
Tény, hogy a legtöbb rovarnál és hüllőnél vannak sokkal szimpatikusabb állatok is a környezetünkben, de csupán azért, mert kellemetlenebb külsővel áldotta meg ezeket a lényeket a teremtő, még nem biztos, hogy ártalmasak is ránk nézve.
Habár a hüllők és rovarok között valóban találni hazánkban is olyan fajokat, amelyek harapásukkal vagy csípésükkel mérget juttathatnak be az emberi szervezetbe, a legtöbb ilyen eset egy kis vakarózással, vagy némi, rövid ideig járó fájdalommal jár csak, de érthető, ha ezt is szeretnénk inkább elkerülni. A pókoktól való félelem olyan gyakori és erős lehet, hogy ez a fóbia külön elnevezést is kapott: ez az anakrofóbia.
Az úgynevezett nyugati világban az emberek gyakran nőnek fel úgy, hogy közvetlen környezetükben a hüllőkkel és rovarokkal kapcsolatos kedvezőtlen reakciókat tapasztalnak, a félelem kialakulásához nem is szükséges saját negatív élményt szerezni.
A környezetünkben előforduló élőlényekkel kapcsolatos, bővebb ismeretek azonban sok esetben segíthetnek a fóbia mértékének csökkentésében. Ismerjük meg ezeket az állatokat testközelből egy hozzáértő gondozó segítségével, hogy láthassuk, melyik faj egyedeitől kell távol tartani magunkat, hogy más, békés fajok mellett mi is békével tudjunk majd élni.
Természetesen vannak más olyan félelmek is, amikre nem biztos, hogy van ésszerű magyarázat, de vagy belénk van genetikailag kódolva, vagy rossz tapasztalat útján pszichés okokból alakulnak ki. A magasságtól való félelem ugyancsak a túlélésünket volt hivatott biztosítani, amit jobb komolyan venni, ha az ember ügyetlenebb mozgású. Valószínűleg innen ered a repüléstől való félelem is, amely szorongás és rosszullét formájában tör rá az emberekre, akárcsak a repülés gondolatától is.
A legtöbb gyermek az éjszakai sötétségtől és a sötét helyeken megbújó lényektől tart páni félelemmel. Ilyenkor az ismeretlen, szemünkkel feltérképezni lehetetlen helyeket tölti ki a fantáziadús agy, amely rémképeket aztán tudatunk kiszélesítésével jellemzően elengedünk.
Sokan vagyunk olyanok, akik a vér látványát nem bírjuk. Ez is magyarázható azzal, hogy a vért valamilyen veszélyhelyzettel társítjuk, míg napjainkban már a különböző fertőzésektől való félelem is közrejátszhat a viszolygásunkban.
Édesanyám egy gyerekkori trauma miatt szenved vízfóbiában, amit csupán az tudott enyhíteni, hogy ránk nem akarta “átörökíteni” tanult magatartás révén, így mellkasig érő vízbe rejtegetett belső félelem árán is bemerészkedett, hogy mi megtanulhassunk úszni.
Én pedig visszahúzódó kislány révén mindig is rosszul viseltem a nyilvános szereplést, mivel féltem attól, hogy mások kinevetnek. Azóta már tudom, hogy a nyilvános beszéd iránti félelem sok embertársamat érinti, és egészen odáig terjedhet a döntő többségében negatív élethelyzetekből fakadó probléma, hogy a társadalomba se tudnak kellő mértékben beilleszkedni.
Azok, akiknek félelmük vagy fóbiájuk mértéke az életminőségüket is negatívan befolyásolják, mindenképpen kérjék szakember segítségét, hiszen egy témban jártas pszichológus vagy terapeuta ismeri az ezek kezeléséhez szükséges, sokszor meglepően egyszerű módszereket.
