2024.02.09. 08:35:59 6745 223

Érdekes ember vagy? Tehetsz érte
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Ki az, akit méltán illethetünk az „érdekes” jelzővel? Mi egyáltalán az érdekes? Ha az unalmas a monoton, ingerszegény, eseménytelen gyűjtőfogalma, akkor az érdekes minden egyébé, ami ennek az ellenkezőjére van kihegyezve. Ám sokak szerint nincs is olyan, hogy valamire vagy valakire egyszer s mindenkorra rá legyen pecsételve az unalom stemplije. Leginkább átmeneti állapotként jellemezhető mindez, amelyben az ember nem maradhat sokáig, mert olyanná válik, mint egy kellemes habfürdőzés: kezdetben jólesően ellazító, ám később már hűlni kezd a víz és beáll a nyakunk.

Társaságban - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Társaságban

Néhányan úgy vélik, hogy érdekes az, ami szokatlan, ami már-már a fura határát sem ódzkodik feszegetni. Hogy az érdekes jelző szoros rokonságban van a zsenialitással, tehát nem jellemző. Sőt, van, aki úgy véli: az érdekes is unalmassá válhat, ha megcsapja az erőltetés, a kényszer szárnya. Kell tehát lennie valami zsigeri spontaneitásnak a cselekedetekben, megnyilvánulásokban, jellemekben, szokásokban és egyebekben, ami okán érdekesnek titulálható. Kérdés továbbá, hogy aki valóban érdekes, az tudatában van annak, hogy ő a külső szemlélők által ekként van értékelve?

Megkockáztathatjuk, hogy az érdekes emberek olykor elviselhetetlenek, sőt: egyenesen kellemetlen személyiségjegyek tulajdonosai, akiket mint életbeli előadóművészeket figyelnek, csodálnak, akiktől el vannak ragadtatva, ám nem szívesen kerülnének szorosabb barátságba velük. Ám akadnak olyan színes egyéniségek is, ezen a pompásan tündöklő emberréten, akik mágnesként vonzanak magukhoz másokat.

Azt rebesgetik, hogy az ilyen izgalmas egyéneket általában jellemzi a szenvedélyesség – mely számtalan formában jelentkezhet életükben. Ez nem feltétlenül egyeztethető össze valamiféle harsánysággal, hanem jelenthet egyszerűen életkedvet is. Olyan embert, akit lenyűgöz az élet minden rezdülése, és kíváncsian részt akar venni benne – nem csak szemlélni akarja, hanem formálni azt. Képesek a sorok között olvasni, a felszín alá lesni és bátran alámerülni az új élményekbe, lehetőségekbe.

Nem okoz számukra gondot, hogy a komfortzónájukon kívül eső területekre lépjenek. Sőt, mondhatni: ez a lételemük, hiszen folyamatosan vágynak az újra (élmények, emberek, helyek stb. formájában), tudásszomjuk, kíváncsiságuk csillapíthatatlan. Ez pedig nem feltétlenül jelent merészséget, meggondolatlanságot, netán félelemnélküliséget.

Továbbá érdekessé tehet valakit az érdeklődési köre, a tehetsége, a különleges ötletei, a furcsa bakancslistája, szokatlan hobbija, mentalitása – az, hogy képes más megvilágításba helyezni az életet, annak értelmét és értékét. És ez másokra is hatással lehet. Előfordulhat ugyanis, hogy éppen egy beszélgetést követően megváltozik az addigi perspektívánk.

Az érdekes emberek nem félnek a „normálistól” eltérő rendkívüli dolgokat cselekedni, amit nem mindig értenek mások, ám mindenképpen figyelemre méltónak tartják. Akikre nem húzható rá semmiféle címke, akik úgymond nehezen férnek bele a társadalmi skatulyákba.

A Time is körüljárta a témát, az itt fellelhető tanácsok közül hozunk most néhányat. Elsőként azt a javaslatot tette a szerző, hogy törekedjünk arra, hogy ne legyünk unalmasnak nevezhetők. Tekintsünk úgy erre, akár a „legjobb védekezés a támadás” módszerére, és menjünk a dolgok elébe. Alapvető, hogy elsajátítsuk a társalgás művészetét, és a különféle kapcsolatépítési technikákat.

Előfordul, hogy nem a rétori képességeink miatt válunk lenyűgözővé, hanem a jó hallgatósági státuszunknak köszönhetően. Ez mindenképpen jól jön, főként abban az esetben, ha figyelembe vesszük: az emberek többsége imád magáról beszélni, és a sztorikhoz kevés a hallgatóság. A kevés beszéd a titokzatosság benyomását keltheti. Apropó sztorik. Az érdekes történetek mindig jól jönnek. A Times szerint vértezzük fel magunkat legalább hárommal (humoros, műveltséget tükröző, lenyűgöző), mely által a társaság sava-borsa lehetünk.

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

Mosás tippek kezdőknek és haladóknak(X)

A mosás a háztartásban alapvető rutin. Sokan mégsem gondolnak bele, hogy mennyire sok tényező befolyásolja a végeredményt. A rosszul megválasztott program, a túl sok mosószer vagy a helytelen szárítás nemcsak a ruháinkat teheti tönkre, de feleslegesen terheli a pénztárcánkat és a környezetet is. Cikkünk kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos mosási tippeket kínál, hogy a ruhák tovább maradjanak újszerűek, és a folyamat is hatékonyabbá váljon.

A sportteljesítményre is hatással van a nagy meleg és a magas páratartalom

A magas hőmérséklet és páratartalom hatással van a szervezet hőháztartására, ami különböző mechanizmusokon keresztül befolyásolja az erőkifejtést, az állóképességet és a koncentrációt is. Nagy melegben a szervezet saját védelmét helyezi az első helyre, így óhatatlanul csökken a fizikai teljesítmény. Ezért, bár a nyár kiváló időszak a szabadtéri sportolásra, kulcsfontosságú a test hőháztartásának védelme, a megfelelő hidratálás, a túlterhelés elkerülése, valamint a napvédelem – mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője.