2019.04.11. 17:52:14 9630 313

Háromszülős baba született Görögországban
A hír elolvasásával 500 Ft-tal növelheted a nyereményedet. Ha tag vagy, jelentkezz be, ha új vagy, regisztrálj itt (ingyenes)!

Megszületett az első háromszülős baba Görögországban - számolt be róla a BBC hírportálja.

Újszülött a kórházban - PROAKTIVdirekt Életmód magazin és hírek - proaktivdirekt.com Újszülött a kórházban

Görög és spanyol orvosok elmondása szerint a kisfiú kedden jött világra 2,9 kilogrammos súllyal, édesanyjával együtt egészségesek.

Az apai hímivarsejtek és az anyai petesejtek mellett egy donor petesejtjeit is használták a háromszülős mesterséges megtermékenyítés (IVF) során. A módszert olyan esetekre fejlesztették ki, ahol az anya súlyos mitokondriális rendellenességet hordoz, amelyet a magzat örökölne.

Egy jordániai családban született először ilyen baba 2016-ban. Egy évvel később egy más típusú eljárással jött világra Kijevben egy újszülött, aki szintén három ember örökítő anyagát hordozza.

A mitokondrium majdnem minden emberi sejtben megtalálható, az energia előállításában és raktározásában játszik szerepet. Ez a szervecske a hibás a mitokondriális betegségeknél. Ha tehát egy donor mitokondriumával helyettesítik a beteg anyait, megelőzhető a magzat betegsége.

Feltételezések szerint azonban a mitokondriumnak a fogamzás és a terhesség sikerességében is van szerepe, ám ezt még nem bizonyították.

A görög páciens egy 32 éves nő, aki korábban négy sikertelen IVF-en esett át. Az eljárás segítségével anyává vált, kisfia genetikai állományának egy kicsi része azonban donoranyától származik, mivel a mitokondriumnak saját DNS-e van.

Az athéni Élet Intézete és a spanyol Embryotools központ kutatóinak bejelentése szerint további 24 nő vesz részt a programban, nyolc embriót már beültettek.

A brit parlament 2016 februárjában engedélyezte a háromszülős baba létrehozását lombikeljárásban, a Newcastle-i Egyetem kutatói elsőként kaptak engedélyt Nagy-Britanniában 2017 márciusában, hogy az eljárással embriót hozzanak létre.

Forrás: MTI

A kötvényt egy héten belül küldjük e-mailen a neked@proaktivdirekt.com címről. Kérjük tedd ezt a címet a leveleződ címjegyzékébe, hogy megkapd. Elolvastam és elfogadom a biztosítási feltételeket, igénylem az ingyenes Colonnade baleset-biztosítást. Hozzájárulok, hogy az Colonnade vagy megbízottja a biztosítási ajánlataival telefonon megkeressen. Hozzájárulásodat visszavonhatod a Colonnade címére (1388 Budapest, Pf. 14.) küldött levélben vagy telefonon: 801-0801. Letöltöm a biztosítási feltételeket.

Ha tetszett, kedveld:  |  Ha nem tetszett, írd meg miért nem!

Oszd meg a cikket és nyerj...

További cikkek a témában

Vége a fájdalomnak – így szabadulhatsz meg a benőtt körömtől

Kevés kellemetlenebb apróság van annál, mint amikor a lábujj körme – legtöbbször a nagylábujjé – benő a bőrbe. Az egyszerű mozgást, cipőviselést, sőt néha még az alvást is megkeserítheti. Sokan hajlamosak halogatni a megoldást, pedig a benőtt köröm kezelhető, és néhány jó szokással akár megelőzhető is.

Mosás tippek kezdőknek és haladóknak(X)

A mosás a háztartásban alapvető rutin. Sokan mégsem gondolnak bele, hogy mennyire sok tényező befolyásolja a végeredményt. A rosszul megválasztott program, a túl sok mosószer vagy a helytelen szárítás nemcsak a ruháinkat teheti tönkre, de feleslegesen terheli a pénztárcánkat és a környezetet is. Cikkünk kezdőknek és haladóknak egyaránt hasznos mosási tippeket kínál, hogy a ruhák tovább maradjanak újszerűek, és a folyamat is hatékonyabbá váljon.

A sportteljesítményre is hatással van a nagy meleg és a magas páratartalom

A magas hőmérséklet és páratartalom hatással van a szervezet hőháztartására, ami különböző mechanizmusokon keresztül befolyásolja az erőkifejtést, az állóképességet és a koncentrációt is. Nagy melegben a szervezet saját védelmét helyezi az első helyre, így óhatatlanul csökken a fizikai teljesítmény. Ezért, bár a nyár kiváló időszak a szabadtéri sportolásra, kulcsfontosságú a test hőháztartásának védelme, a megfelelő hidratálás, a túlterhelés elkerülése, valamint a napvédelem – mondja dr. Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének tanszékvezetője.