Megállítható-e az öregedés?
Az öregedéstan, avagy gerontológia, szerint minden többsejtű szervezet – így az emberé is – végül elhasználódik, így idővel nem lesz képes aktívan fenntartani azonosságát. A tudósok minderről sommásan úgy vélekednek, hogy az entrópia mindig győzedelmeskedik, a rendezetlenség mértéke végül felülkerekedik a szintézissel szemben. Az öregedés is egy ilyen jellegű folyamat részeként tartható számon.
Az evolúció biológusok szerint azonban szükséges különbséget tenni a maximális és a várható élettartam között. A maximális élettartam mindig egy adott faj rendszerén belül határozódik meg, pl. a kutya maximális élettartama nagyjából 20 év, a teknősök becsült maximális élettartama akár a 150 évet is meghaladhatja, az emberé pedig 121 év.
Azonban itt képbe lép a várható élettartam is, melyet nem a fajra, hanem a populációra jellemző – tehát általában azt az életkort jelöli meg, mely legalább a lakosság felére jellemző. A várható élettartam azonban több tényezőtől (pl. gazdasági, higiéniai, egészségügyi okok, kedvezőtlen külső hatások: éhezés, háborús körülmények, járványok stb.) is függővé válik, amivel magyarázható, hogy miért van az, hogy a világ egyes területein (pl. Afganisztán, Kambodzsa, Togo stb.) a várható élettartam mindössze 40 év, míg másutt akár 78 (pl. Egyesült Államok) is lehet.
Ám amennyiben fellapozzuk a történelemkönyveket, láthatjuk, hogy a 20. század elején az amerikai nők majd fele 60 éves kora előtt elhalálozott, addig mindez az 1980-as években már a 80 évet betöltött nőkre volt jellemző. Továbbá az is megjegyezendő, hogy míg az 1900-as évek „időseinek” nem kellett farkasszemet nézniük korunk időskorra jellemző betegségeivel, viszont annál inkább a különféle fertőző kórokkal, járványokkal.
Nem csupán az örök fiatalságot sóvárgók, hanem a kutatók is elgondolkodnak olyan – ma még megvalósíthatatlannak tetsző – kérdésekkel, mint: a mi lenne, ha a sejtjeink folyamatosan megújulnának? Ha elérnénk a biológiai halhatatlanság állapotát? A jelenlegi tényállás viszont az, hogy sejtjeink túlnyomó része nem rendelkezik az előbb említett ismérvekkel, és idővel megfosztatnak replikációs (többszöröződni tudó) képességüktől is. A sejtosztódás során a kromoszómavégek egyre rövidebbé válnak – és mivel nem rendelkeznek védősapkával (telomerekkel) összezsugorodnak, és lassan elveszítik továbbosztódási tulajdonságaikat. Ekkor már elöregedett vagy öregedésnek indult sejtekről beszélünk. Önmagában véve a még aktív öregedő sejtek nem okoznak gondot a szervezetnek, hiszen részt vesznek az anyagkiválasztásban, az immunrendszer aktiválásában. A helyzet akkor válik problémássá, amikor a szervezetünk már nem tudja gyors ütemben eltávolítani ezeket az idős sejteket, melynek hatására a környező sejtek is öregedésnek indulnak (dominóeffektus).
Szokták mondani, hogy minden jóért előbb-utóbb fizetnünk kell. A szakértők szerint az öregedésgátlás nem feltétlenül megvalósíthatatlan, viszont az ára erkölcsi akadályokba ütközhet. Egy elképzelés szerint ugyanis az emberi szervezet behatárolt mennyiségű energiával rendelkezik, melynek egy bizonyos részét a reprodukcióra fordítja, vagyis a szaporodásra. Mivel ez az energiakészlet e szerint a nézet szerint nem végteleníthető, mégis lehet nyerni néhány extra évet pluszba – mindezt úgy érnék el, hogy megváltoztatnák a szervezet energiaelosztását, ezzel növelve az élettartamot. Cserébe viszont el kell dönteni, hogy gyermeket vállal az illető, vagy inkább a hosszú életet szeretné. Vagy-vagy – mondják ezen teória tudósai. Az etikai kérdések itt mérvadóak. Ha viszont a lerövidült telomerek meghosszabbításával próbálnak életmeghosszabbító beavatkozásokat elérni, akkor szembesülniük kell egy újabb problémával, mégpedig azzal, hogy a káros (pl. rákos) sejtek is ellenőrizetlenül kezdenének elburjánzani éppen a telomeráz-hosszabbító beavatkozás miatt.
Az öregedésgátlás lehetőségeit vizsgáló tudósok egy másik csoportja más módszerrel is megpróbálkozna: az elöregedett sejtek szervezetből történő eltávolításával. Mindez jól hangzik, és hatékonyságot sejtet, viszont ez esetben is akad hátulütő, mely kísérteties hasonlóságot mutat a telomer-hosszabbító alternatívával. Amennyiben ugyanis nem sikerül az öreg sejteket megcélozniuk, úgy a szervezet számára hasznosakat is eltávolítják.
A fentiek alapján nem biztos, hogy az öregedésgátlás megfelelő iránynak és célnak bizonyulhat. A kutatók szerint járhatóbb útnak bizonyulhat a több egészséges életév célkitűzése kiegyensúlyozott étrenddel, megfelelő testmozgással,valamint jó szociális kapcsolatokkal.
